eur:
394.27
usd:
370.13
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma
Nyitókép: Pexels.com

Egyre sürgősebbnek tűnik a kisgyermekek oltása

Az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia adatai szerint a múlt héten a friss esetek közt már 15 százalék volt a gyerekek aránya: a delta terjedésével egyre nagyobb a nyomás az amerikai gyógyszerengedélyeztetési hivatalon, az FDA-n, hogy a lehető leghamarabb adjon engedélyt az öt év fölöttiek oltására is.

A múlt héten 94 ezer gyermek koronavírusos megbetegedését igazolta teszt az Egyesült Államokban, ez a megelőző héthez képest 4 százalékos emelkedést jelent, írja a The Guardian. A kórházban kezelt betegeknek szerencsére továbbra is töredéke csak a gyermek, mindössze 1.9 százalék, de anekdotikus tapasztalatok alapján egyre több kis beteget kell felvenni kórházba koronavírus miatt. Louisianában, ahol jelentős járványkitörés tapasztalható, a gyermekorvosok már hangoztatják is azt, hogy egyre több gyermek kerül súlyos állapotban kezelésükbe.

Mark Kline, a New Orleans-i Gyermekkórház vezetője szerint az elmúlt időszakban egyről húsz százalékra nőtt a náluk tesztelt gyerekek körében a koronavírustesztek pozitivitási aránya, az intézmény pedig jelenleg 18 beteget kezelt ebből az életkori csoportból, akik közül

hárman lélegeztetőgépre is kerültek,

köztük egy három hónapos csecsemővel.

"Szívszorító, hogy potenciálisan haldokló gyerekekről kell gondoskodni. Mindez valószínűleg nem történt volna meg, ha felnőttként mind megtesszük, amit tennünk kell, és megkapjuk a védőoltást. Megvédhettük volna ezeket a gyerekeket" - mondta.

Orvosok kérik az oltás engedélyezését

Az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia elnöke, Lee Savio Beers a múlt héten levélben kérte arra az FDA-t, hogy gyorsan engedélyezzen oltást a 12 évnél fiatalabb gyermekek számára is.

"A múlt héten tapasztaltuk a legnagyobb százalékos növekedést a koronavírus megbetegedések gyermekeket érintő számában a világjárvány kezdete óta.

Egyszerűen fogalmazva a delta variáns új és sürgető kockázatot jelent a gyermekek és serdülők számára szerte az országban,

ahogyan a be nem oltott felnőttek számára is" - áll a levélben, amely elismeri, hogy az ügynökség együttműködött az amerikai Moderna és Pfizer gyártókkal a klinikai vakcinakísérletekben részt vevő gyermekek számának bővítése érdekében, de sürgeti az ügynökséget, hogy a már elért klinikai vizsgálati eredmények alapján hagyja jóvá a vakcinát.

"Véleményünk szerint a delta térnyerése megváltoztatja az oltóanyagok gyermekeknél történő engedélyezésének kockázat-haszon elemzését" - írják.

Ez lehet a menetrend

A Pfizer korában arról számolt be, szeptember végén adja majd le az FDA számára az 5-11 éveseken végzett klinikai kísérletekből származó biztonságossági adatokat, a Moderna pedig ősz közepére ígérte ugyanezt Amerikában. Ezt követően a hatóságokon múlik, milyen gyorsan válik elérhetővé a vakcina a korcsoportban. Általánosságban véve

2021 végére vagy 2022 elejére ígérik az elérhetőségét Amerikában.

Az öt év alattiak oltásával kapcsolatosan ennél homályosabb a kép, de nem sokkal ezt követően ők is vakcinához juthatnak, írja az ABC News.

Ennél precízebben lehetetlen ugyanakkor meghatározni az időkeretet, mivel a kísérletek jelenleg is zajlanak és azok résztvevői létszámán még emeltek is a nagyobb biztonság elérésének érdekében. Az 5-11 évesek oltásának összetétele megegyezik majd az idősebb gyerekekével, csak kisebb dózisú hatóanyagot kapnak: 10 mikrogrammnyit, szemben a 12 év fölött és a felnőtteknek is adott 30 mikrogrammal.

Alaposak maradnak

Az FDA a sürgetések ellenére sem kiskapuzik az engedélyeztetés során, ám vannak, akik szerint a tesztek létszámnövelése nem áll majd a folyamat útjába, mivel sok szülő akarja, hogy gyermeke bekerüljön a kísérletekbe, hogy így hamar immunizálják.

Peter Marks, az FDA vakcinákért felelős vezetője többször is megvédte a szervezet időzítését és döntéshozatali folyamatát, mondván, hogy az ügynökség alapos lesz.

"Csak hogy mindenki értse, egyre óvatosabbak vagyunk, ahogy az egyre kisebb gyermekekhez érünk" -

mondta egy májusi rendezvényen. "Csökkentenünk kell a vakcina hatóanyagának mennyiségét, óvatosabbak vagyunk a mellékhatásokkal kapcsolatban, hosszabb ideig tart a fejlesztés" - mondta Marks.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Az óvóhelyre kellett menekíteni Kijevben a német gazdasági minisztert

Az óvóhelyre kellett menekíteni Kijevben a német gazdasági minisztert

A háború kitörése óta másodszor látogatott Ukrajnába a német gazdasági miniszter. Robert Habeck célja az volt, hogy a kétoldalú gazdasági kapcsolatok megerősítéséről tárgyaljon A vizit alig huszonnégy órás volt, közben ugyanakkor a háború viszontagságait egy kijevi óvóhelyen is tapasztalhatta.

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×