INFORÁDIÓ
2021. április 12. hétfő
Gyula

koronavírus

covid-19

pfizer

oltás

vakcina

Egy ápolónő felkészül a koronavírus (COVID-19) elleni vakcina beadására egy barcelonai idősek otthonában 2020. december 27-én. Ezen a napon kezdődik az Európai Unió (EU) tagállamaiban a lakosság összehangolt beoltása. Az Európai Bizottság december 21-én adott feltételes forgalombahozatali engedélyt a német BioNTech és az amerikai Pfizer gyógyszeripari vállalatok által kifejlesztett vakcina európai alkalmazására. Az oltóanyag az első EU-ban engedélyezett koronavírus elleni vakcina.

A harmadik oltást teszteli a Pfizer

Infostart

A 95 százalékos hatékonyság mellett sem dőlnek hátra, arra kíváncsiak, mi történik, ha harmadik adagot is beadnak a vakcinából.

A kísérletben azok vehetnek részt, akik a vakcina első adagját legalább hat hónappal ezelőtt kapták meg: ez a gyakorlatban a korábbi klinikai kísérletekben részt vevő embereket jelentheti. Az NBC-nek Albert Bourla, a Pfizer vezérigazgatója azt mondta, a második emlékeztető oltástól azt remélik, hogy még komolyabb immunválaszt fog kiváltani, ami által az antitestszint akár tíz- vagy hússzorosára is emelkedhet annak, amit az első emlékeztető oltással el sikerül érni.

Két életkori csoportban zajlanak majd a tesztek: a 18–55 év köztiek mellett a 65–85 évesek körében próbálják ki a harmadik adag hatékonyságát. A mostani tesztbe azok kerülnek majd be, akik az első között kapták meg tavaly májusban a Pfizer és a BioNtech közösen kifejlesztett, akkor még kísérleti oltását a klinikai tesztek első és második fázisában. Már akkor is két oltást adtak háromhetes különbséggel, és ezt a dozírozást tartotta meg a gyógyszergyár máig.

A harmadik oltás teljesen meg fog egyezni azzal, amit tavaly a kísérletben kaptak az önkéntesek.

Eközben a cég a variánsokkal is aktívan foglakozik, a dél-afrikaival szembeni hatékonyságemelés a céljuk. Ennek érekében módosítottak védőoltásuk összetételén, most ezt a frissített vakcinát is klinikai tesztekben mérettetik majd meg.

Azt már korábban úgy vélték a szakértők, hogy évről évre szükséges lehet apróbb változtatásokat eszközölni a koronavírus elleni oltáson, csakúgy, mint ahogy az influenza ellenivel történik. A módosított védőoltások engedélyeztetési procedúrája már nem lesz olyan hosszadalmas, mint az eredeti változatoké volt. Mindez azt is megerősíti, hogy

jó ideig kell még együtt élnünk az új koronavírussal.

Annak is ki kell majd derülnie, hogy milyen gyakran szükséges újabb emlékeztető oltásokat adni azoknak, akiket már immunizáltak a patogénnal szemben.

A Moderna szintén vizsgálja a harmadik adag oltás beadásának esetleges előnyeit, illetve a Pfizerhez hasonlóan foglalkozik a dél-afrikai variánssal szemben hatékonyabban védő vakcinaverzió fejlesztésével.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Nyitókép: MTI/AP/Emilio Morenatti
A címlapról ajánljuk

×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018