Infostart.hu
eur:
386.08
usd:
331.99
bux:
0
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Nyitókép: F1 Media

Itt az F1 című mozifilm első hivatalos előzetese – videó

Néhány órával az ausztrál hétvége első szabadedzése előtt befutott az első komolyabb – hivatalos – előzetes a júniusban érkező F1 című mozifilmhez.

A Joseph Kosinski (Top Gun: Maverik, Tron: Örökség) rendezésében készülő Forma–1-es mozifilmet a 2023-as Brit Nagydíjon kezdték forgatni, annak első ízelítője pedig az első évforduló alkalmával, a tavalyi silverstone-i verseny előtt érkezett.

Egy másik rövid ízelítőt a Forma–1 londoni évnyitóján is levetítettek (itt egy rövid betekintést is nyerhettünk a kulisszák mögé), most pedig megérkezett az első hosszabb előzetes is.

Ebben ismét látványos jeleneteken figyelhetjük a főszereplők (Brad Pitt és Damson Idris) küzdelmét, miközben a fiktív csapat „pilótapárosa” mellett mezőny jól ismert tagjai és helyszínei is felbukkannak; a film eredeti környezetben, F1-es hétvégéken forgott – írja az m4sport.hu.

A történet középpontjában két versenyző, a fiatal Joshua Pearce (Idris) és a visszavonulását feladó, a mezőnybe visszatérő Sonny Hayes (Pitt) áll. Ők ketten a fiktív APX-csapatot erősítik, és feszült házon belüli csatát vívnak.

A fekete–arany versenygépeket átkozmetikázott F2-es autók „alakítják” a nagyköltségvetésű (már-már rekordot jelentő 300 millió dolláros büdzséből készülő) moziban, ami a tervek szerint 2025. június 27-én kerül a mozikba.

A rendező Kosinski mellett a veterán producer Jerry Bruckheimer (Top Gun, Bad Boys, Tolvajtempó, A Karib-tenger kalózai) dolgozott, a forgatókönyvet Ehren Kruger (A kör, Top Gun: Maverick) írta.

A film zenéjét az a legendás Hans Zimmer (Gladiátor, Eredet, Dűne) szerzi, aki a 2013-as Hajsza a győzelemért című, Niki Lauda és James Hunt 1976-os bajnoki csatájára fókuszáló sikeres mozifilmen is dolgozott. Tanácsadó-producerként Lewis Hamilton is segítette a stáb munkáját.

Címlapról ajánljuk
A dánok és grönlandiak elkerülték a „Zelenszkij-pillanatot”

A dánok és grönlandiak elkerülték a „Zelenszkij-pillanatot”

Ahogy várható volt, nem sikerült közelíteni az álláspontokat Grönland, Dánia és az Egyesült Államok között a sziget jövőjéről szóló, radikális amerikai igények kérdésében. A dán külügyek vezetője közölte: „alapvető ellentét” van a felek között, miközben a NATO fokozza katonai jelenlétét a térségben.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

Eséssel zártak tegnap az amerikai tőzsdék, ez már zsinórban a második olyan kereskedési nap volt, amikor mindhárom vezető amerikai index mínuszban fejezte napot. A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Az amerikai esést lekövetve, az ázsiai piacokon ugyancsak negatív elmozdulások voltak jellemzők, viszont az európai piacnyitás felé tekintve pozitívabbak az előjelek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×