Infostart.hu
eur:
386.22
usd:
331.64
bux:
120651.59
2026. január 14. szerda Bódog
Shakespeare-t skandáltak az angol futballszurkolók

Shakespeare-t skandáltak az angol futballszurkolók

A címvédő Leicester City hazai pályán 3-1-re legyőzte a Liverpool csapatát az angol labdarúgó-bajnokságban, és Craig Shakespeare pályaedzővel megkezdte a menekülést a kiesés elől.

A Leicester City a lehető legrosszabb előjelek után fogadta a Liverpool együttesét a Premier League hétfői találkozóján. A címvédő e meccsig még gólt sem szerzett 2017-ben, a bajnokságban.

Shakespeare-t skandáltak az angol futballszurkolók

A thaiföldi tulajdonosok a múlt héten menesztették Claudio Ranierit. Az olasz edző,

virtuálisan, persze, jelen volt a Pool elleni mérkőzésen is,

drapériákon szerepelt a neve, papírmaszkokra festették az arcát – a szurkolók szeretete nem csökkent iránta. Ugyanakkor az érthetetlenül gyengén szereplő gárda a kiesőhelyek közelébe került, immár az ellen küzd, hogy ne legyen az első csapat az 1938-as Manchester City óta, amely bajnokként kiesik.

A „rókák” úgy léptek pályára, hogy a legutóbbi kilenc bajnoki meccsükből csak kettőn nem kaptak ki. Más kérdés, hogy a Liverpool sem szerepelt éppen acélosan az elmúlt időszakban, a legutóbbi hét bajnoki mérkőzésének a mérlege immár egy győzelem, három döntetlen és három vereség.

Jürgen Klopp együttese kikapott a Leicesteről is, amely úgy játszott, mint a 2015–2016-os idényben. Jamie Vardy, aki saját hosszú gólcsendjét a múlt héten, a Sevilla elleni BL-mérkőzésen törte meg, két gólt is lőtt. Az első lezárt egy rossz sorozatot: a Leicester 638 perc után ért el gólt a Premier League-ben. A „rókák” végül 3-1-re nyertek, s kicsit előreléptek a táblázaton.

Ám korai lenne fellélegezni, a hétvégén fontos találkozó következik a szintén a kieséstől fenyegetett Hull City ellen. Még biztosan Craig Shakespeare-rel, a korábbi pályaedzővel a kispadon, aki egyébként nagyon népszerű a játékosok között. Ők szeretnék, hogy „állandóra” maradjon, a thaiföldi tulajdonosok inkább „nagyobb nevet” szeretnének a menedzseri posztra.

A BBC azt írta: „A játékosok Claudio Ranieriért játszottak? Nem! Craig Shakespeare-ért!”

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×