Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

Brillírozniuk kell a női kéziseknek

A második csoportkörrel - vagyis a középdöntővel - folytatódik hétvégén a női kézilabda Bajnokok Ligája: a Győri Audi ETO és a Ferencváros is szombaton lép pályára.

Az együtteseknek az első csoportkörben egymás ellen elért eredményei megmaradtak, ezek alapján a győriek pontazonossággal a 2. csoport élén állnak éppen szombati ellenfelükkel, a szlovén Krim Mercator Ljubljanával holtversenyben.

Ambros Martín vezetőedző a klub honlapján elmondta, az elmúlt két-három hétben nem volt ideális a felkészülésük, mert sérülések, betegségek és a magyar válogatott összetartása miatt nem tudtak folyamatosan teljes létszámban edzeni, de teljes gőzzel készülnek a szombati meccsre.

"Fel kell vennünk a Bajnokok Ligája ritmusát, ráadásul nehéz ellenféllel kezdünk. A szlovén Krim a másik csoport első helyén végzett, gyakorlatilag kijelenthetjük, hogy meglepetéscsapatról van szó. Nehéz összecsapás lesz, nem szabad kiindulni abból, kik játszanak az ellenfélnél, tisztelni kell őket, hiszen remek eredményeik vannak eddig" - tette hozzá a spanyol szakember.

Martín elárulta, hogy az előző kiírásban BL-ezüstérmes győrieknél a sérült Korsós Dorina, Tóth Gabriella és Puhalák Szidónia biztosan nem játszhat. Eduarda Amorim és Kiss Éva már a csapattal edzett a héten, de még más ritmusban, mint a többiek, ettől függetlenül pályára léphetnek.

A középdöntőt az 1. csoport harmadik helyéről kezdő Ferencváros a negyedik francia Metz otthonában szerepel ugyancsak szombaton.

Az EHF Kupában sem vár könnyű feladat a magyar csapatokra, a csoportkör negyedik fordulójában, ugyanis az Érd és az Alba Fehérvár is csoportja első helyezettjével találkozik vasárnap. A Pest megyei együttes a norvég Byasen Trondheimet látja vendégül, amelynek otthonában múlt szombaton 35-28-ra kikapott. A fehérváriak a francia Brest Bretagne otthonában szerepelnek, amellyel vasárnap 25-25-ös döntetlent játszottak hazai pályán.

Mindkét magyar együttesnek bravúrra van szüksége, ugyanis a négyesekből csak az első két helyezettek jutnak tovább a negyeddöntőbe.

Bajnokok Ligája, 2. csoportkör, 1. forduló:

szombat:

2. csoport: Győri Audi ETO KC-Krim Mercator Ljubljana (szlovén) 16.30

Az állás: 1. Győr 6 pont (114-95), 2. Krim Mercator Ljubljana 6 (112-110), 3. Larvik (norvég) 4 (114-113), 4. Midtjylland (dán) 4 (90-101), 5. Esbjerg (dán) 2 (110-113), 6. CSM Bucuresti (román) 2 (96-104)

1. csoport: Metz (francia) - FTC-Rail Cargo Hungaria 18.30

Az állás: 1. Vardar Szkopje (macedón) 7 pont, 2. Buducnost Podgorica (montenegrói) 6, 3. Ferencváros 5, 4. Metz 4, 5. Thüringer HC (német) 2, 6. Asztrahanocska (orosz) 0

A csoportok első négy helyezettje jut tovább a negyeddöntőbe.

EHF Kupa, csoportkör, 4. forduló:

vasárnap:

C csoport: Érd-Byasen Trondheim (norvég) 15.30

Az állás: 1. Byasen 4 pont (97-91), 2. Rosztov-Don (orosz) 4 (74-73), 3. Érd 2 (87-89), 4. Bietigheim (német) 2 (86-91)

B csoport: Brest Bretagne (francia)-Alba Fehérvár KC 17.00

Az állás: 1. Brest Bretagne 5 pont, 2. Kubany Krasznodar (orosz) 4, 3. Alba Fehérvár 3, 4. HC Leipzig (német) 0

A csoportok első két helyezettje jut tovább a negyeddöntőbe.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik
videó

Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik

A békepárti országjárás Kecskeméten folytatódott szombaton, ahol Orbán Viktor miniszterelnököt Csiszár Jenő kérdezte. Az esemény a jelenlegi világ-és belpolitikai helyzetre, a békepárti álláspont kiemelt szerepére és Magyarország biztonsági érdekeire koncentrált.

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Ezeket a fegyvereket látod minden filmben és játékban, de az igazság megdöbbentő

Ezeket a fegyvereket látod minden filmben és játékban, de az igazság megdöbbentő

A hollywoodi akciófilmek és a videojátékok egészen kiváló reklámfelületek, nincs ez másképp akkor sem, ha kézifegyverekről van szó. Egy Kalasnyikovot, vagy egy M16-os gépkarabélyt ránézésre már lassan mindenki felismer, de ezek évtizedes múltra visszatekintő, a világ majd minden régiójában előkerülő, sokat bizonyított eszközök. Velük szemben viszont ott van rengeteg olyan fegyver is, amit a képernyők előtt ülve ugyanúgy azonnal kiszúrunk: azt hinnénk, az igazi elit kommandósok csodafegyvereit látjuk, pedig a valóságban néha még a prototípus fázisán sem igazán jutottak túl. Ezekből a médiában felülreprezentált fegyverekből szedtük most össze párat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 6. 17:16
×
×
×
×