Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér

Új kapitány a bokszolóknál

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) elnökségének határozata szerint a jövőben a posztjáról lemondott Kovács László helyett ifjabb Balzsay Károly lesz a férfi válogatott szövetségi kapitánya.

A sportág vezető testülete Csötönyi Sándor elnök előterjesztésére szavazott bizalmat négy évre a 37 éves szakembernek, aki a felnőttek mellett az ifjúsági válogatott felkészítéséért is felel majd. A versenyzőként Európa-bajnoki ezüstérmes, profi nagyközépsúlyú világbajnok klasszis munkáját a nagy világversenyeken Erdei Zsolt, vb- és Eb-győztes, profi félnehézsúlyú és cirkálósúlyú világbajnok, a Madárfészek Akadémia vezetője segíti majd.

A válogatottat 2009-től vezető Kovács László szakmai igazgatóként dolgozik tovább, feladatai között lesz a szakmai tervek kialakítása, az egyesületek szakmai munkájának ellenőrzése és a sportágfejlesztési program irányítása.

A női szakág élén szintén változás történt, s ugyancsak korábbi kiváló versenyzők kaptak megbízást: a felnőtt válogatott vezetőedzőjének a többszörös világ- és Európa-bajnok Kovács Máriát, míg az utánpótlás élére az Eb-harmadik Ancsin Katalint nevezték ki. A két újonc tréner munkáját szaktanácsadóként segíti majd az eddigi szakvezető id. Balzsay Károly.

Címlapról ajánljuk
Áldozatok százairól szólnak a hírek Iránban - hírek percről percre

Áldozatok százairól szólnak a hírek Iránban - hírek percről percre

Először az izraeli védelmi miniszter számolt be "megelőző csapásról", majd az amerikai elnök közölte, hogy nagyszabású támadást indítottak. A deklarált célok között szerepel a rezsimváltás is. Cikkünk frissül.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Mit jelent a Hormuzi-szoros lezárása?

Mit jelent a Hormuzi-szoros lezárása?

A Közel-Keleten kitört háború nyomán a helyi hírek szerint Irán lezárta a Hormuzi-szorost, a világ legfontosabb olaj- és gázszállítási útvonalát. Ugyan hivatalos közlés még erről nem volt, amerikai és brit lapok írtak arról, hogy helyi hajózási cégek kaptak ilyen üzeneteket az iráni Iszlám Forradalmi Gárda Hadtesttől (IRGC). A döntés globális ellátási sokkot, meredeken emelkedő energiaárakat és fokozódó piaci bizonytalanságot hozhat, miközben a konfliktus hatásai már messze túlnyúlnak a térségen.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×