Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

Itthon kezdik a második EL-selejtezőkört a magyar csapatok

A Debrecen, az MTK és a Videoton is hazai pályán kezdi a második selejtezőkört csütörtökön a labdarúgó Európa Ligában.

A három magyar együttes közül csak a DVSC játszhat saját otthonában, stadionja újjáépítése miatt az MTK gyirmóti, a Videoton pedig felcsúti "albérletbe" kényszerül.

A papírforma szerint a legkönnyebb dolguk is a debrecenieknek lesz, ugyanis ellenfelük, az FK Tarpeda Zsodzina mindössze a nyolcadik helyen áll a jelenleg is zajló fehérorosz bajnokságban, és a nemzetközi porondon sem számít tapasztaltnak, ez a harmadik részvétele az EL selejtezőjében.

A DVSC honlapja idézi a Tarpeda Zsodzina vezetőedzőjét, Igor Kriusenkót, aki elmondta, hogy igen nehéz ellenfélnek tartják a Debrecent, amelyet ismernek, mivel a közelmúltban kétszer is találkozott a fehérorosz BATE Boriszovval - de mindkétszer alulmaradt.

Az MTK ellenfele, az azerbajdzsáni élvonalban legutóbb bronzérmes FK Gabala az előző idényben - a többi között a görög Panathinaikosz legyőzésével - bejutott az EL csoportkörébe, ám ott nyeretlenül búcsúzott. Jelenlegi keretében a hazai játékosokon kívül ukrán, francia, grúz, horvát, brazil, szerb, libériai, észt, kazah és lengyel futballista is szerepel.

A magyar klub hétfői sajtótájékoztatóján Teodoru Vaszilisz vezetőedző elmondta, hogy felkészültek az azeri együttesből, videofelvételek segítségével elemezték a játékát, és mindent megtesznek, hogy újabb kört menjenek a selejtezőben. Domonyai László klubigazgató úgy fogalmazott, hogy az Európa Ligában az alapcélt már teljesítette az MTK, továbbjutott az első körből, a következő forduló már nehezebb feladat lesz, "de mindent megpróbálunk a sikerért".

A szerb FK Cukaricki a Videoton elleni párharc előtt elveszítette csapatkapitányát: a montenegrói-szerb kettős állampolgárságú szélső hátvéd, Filip Stojkovic a német másodosztályú 1860 Münchenbe igazolt. "A magyaroknak nagyon jó csapatuk van és egyértelműen ők a favoritok" - nyilatkozta Vladimir Matijasevic, a szerb klub sportigazgatója a sport.rs portálon.

"A magyar futball egyértelműen fejlődik, sokkal előrébb járnak, mint néhány évvel ezelőtt" - vélekedett Milan Lesnjak vezetőedző.

Romániában egy "magyar párharcra" is sor kerülhet, ugyanis Bőle Lukács együttese, a CSMS Iasi éppen Futács Márkó új csapatát, a horvát Hajduk Splitet látja vendégül. Futács egy héttel ezelőtt azt nyilatkozta, hogy már a kerettel készül, de nem utazik el az első meccsre, ennek ellenére most nevezték a találkozóra.

A magyar válogatottban a franciaországi Európa-bajnokságon is pályára lépett Priskin Tamás a szlovák Slovan Bratislava színeiben a vendég lett FK Jelgava ellen játszhat csütörtökön.

Európa Liga-selejtező, 2. forduló, 1. mérkőzések:

-------------------------------------------------

Debreceni VSC-TEVA - FK Tarpeda Zsodzina (fehérorosz) 18.30

MTK Budapest-FK Gabala (azerbajdzsáni), Gyirmót 20.30

Videoton FC-FK Cukaricki (szerb), Felcsút 20.30

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik

A békepárti országjárás Kecskeméten folytatódott szombaton, ahol Orbán Viktor miniszterelnököt Csiszár Jenő kérdezte. Az esemény a jelenlegi világ-és belpolitikai helyzetre, a békepárti álláspont kiemelt szerepére és Magyarország biztonsági érdekeire koncentrált.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×