Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

Női vízilabda Euroliga - Döntőben az UVSE

Az első helyért játszhat a női vízilabda Euroliga négyes döntőjében az UVSE, miután legyőzte a címvédő görög Olympiakoszt a szombati elődöntőben a spanyolországi Sabadellben.

Eredmény (az európai szövetség honlapjáról):

elődöntő:

UVSE-Centrál - Olympiakosz (görög) 12-11 (2-3, 3-4, 2-3, 5-1)

-------------------------------------------------------------

a magyar csapat góldobói: Keszthelyi 3, Tóth, Kisteleki, Antal 2-2, Takács, Csabai, Kuna 1-1

Az első számú kontinentális sorozat Final Fourjának nyitónapján a magyar bajnok a címvédő görög együttes ellen jól kezdte, de rosszul folytatta az összecsapást: 1-0 után az Olympiakosz egyenlített, majd elhúzott előbb egy góllal (1-2), aztán kettővel (2-4), a második negyedben pedig már 7-3 is volt a rivális javára.

A nagyszünetig 5-7-re felzárkózott az UVSE, az Olympiakosz azonban megint tudott erősíteni, s elhúzott 9-6-ra, majd 10-7-re. A magyar csapat ekkor hatalmas hajrába kezdett, 10-10-nél utolérte ellenfelét, sőt 11-10-re már ő vezetett. A görögök ekkor még egyenlíteni tudtak, Kisteleki Hannának a negyedik negyed közepén esett találatára azonban már nem volt válaszuk, így 12-11-re nyert az UVSE és vasárnap döntőt játszhat a másik elődöntős párban az orosz Kirisit legyőző házigazda Sabadell-jel.

A tavalyi athéni négyes döntőt ugyanez a négy csapat vívta, akkor az Olympiakosz végzett az élen a Sabadell és a Kirisi előtt, az UVSE pedig negyedikként zárt.

A szombati másik elődöntőben:

CN Sabadell (spanyol)-Kirisi (orosz) 12-11 (2-2, 4-1, 3-4, 3-4)

vasárnap:

a 3. helyért: Kirisi-Olympiakosz 11.00

a döntőben: Sabadell-UVSE 12.30

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik
videó

Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik

A békepárti országjárás Kecskeméten folytatódott szombaton, ahol Orbán Viktor miniszterelnököt Csiszár Jenő kérdezte. Az esemény a jelenlegi világ-és belpolitikai helyzetre, a békepárti álláspont kiemelt szerepére és Magyarország biztonsági érdekeire koncentrált.

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Ezeket a fegyvereket látod minden filmben és játékban, de az igazság megdöbbentő

Ezeket a fegyvereket látod minden filmben és játékban, de az igazság megdöbbentő

A hollywoodi akciófilmek és a videojátékok egészen kiváló reklámfelületek, nincs ez másképp akkor sem, ha kézifegyverekről van szó. Egy Kalasnyikovot, vagy egy M16-os gépkarabélyt ránézésre már lassan mindenki felismer, de ezek évtizedes múltra visszatekintő, a világ majd minden régiójában előkerülő, sokat bizonyított eszközök. Velük szemben viszont ott van rengeteg olyan fegyver is, amit a képernyők előtt ülve ugyanúgy azonnal kiszúrunk: azt hinnénk, az igazi elit kommandósok csodafegyvereit látjuk, pedig a valóságban néha még a prototípus fázisán sem igazán jutottak túl. Ezekből a médiában felülreprezentált fegyverekből szedtük most össze párat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×