eur:
394.5
usd:
364.46
bux:
73773.41
2024. július 30. kedd Judit, Xénia

Mourinho: Megérdemeltük az egyenlítést, sőt, még többet is...

Jose Mourinho vezetőedző szerint a Chelsea mentális és fizikai erejének köszönheti, hogy egy utolsó percben szerzett találattal végül egy ponttal távozhatott a nagy rivális Barcelona otthonából a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi rangadója után.

"Nagyszerű teljesítményt nyújtott a csapat" - mondta a portugál tréner a 2-2-es döntetlen után.

"Jól játszottunk, a játékosok nagyon erősek voltak mind mentálisan, mind fizikálisan. Úgy érzem, taktikailag végig mi irányítottunk egy remek gárda ellen. Sok gólszerzési lehetőségünk volt, így azt gondolom, megérdemeltük az egyenlítést, talán még többet is..." - fogalmazott az elmúlt évek egyik legsikeresebb szakembere.

A londoniak kétszer is ledolgozták hátrányukat a nagy iramú és feszült hangulatú találkozón - előbb Frank Lampard parádés találata, majd Didier Drogba utolsó pillanatban szerzett gólja jelentette az egyenlítést.

A Chelsea tíz pontjával továbbra is vezeti az A csoportot, a második Werder Bremennek hét, a címvédő Barcelonának pedig öt pontja van. Az utolsó helyezett Levszki Szófia a németektől elszenvedett újabb vereséggel már biztos búcsúzó.

Arra a kérdésre, hogy képesnek tartja-e csapatát a végső győzelemre, Mourinho így válaszolt:

"Reménykedem és bízom a diadalban, de további hat-hét együttes ugyanígy van ezzel."

Nagy volt a nyomás a Barcelonán

Holland kollégája, a katalánokat irányító Frank Rijkaard érthetően csalódott volt az utolsó pillanatokban elvesztett két pont miatt, ennek ellenére elégedett volt tanítványai produkciójával.

"Nagyon közel álltunk a győzelemhez, a csapat mindvégig keményen küzdött egy olyan ellenféllel, amely egyfolytában nyomás alatt tartotta" - mondta a tréner.

A Barcelona a folytatásban - a Levszki és a Werder ellen - már nem hibázhat, különben óriási meglepetésre idejekorán kieshet a BL-ből.

"Érdekes a helyzetünk, de megpróbáljuk tenni a dolgunkat és a lehető legjobb teljesítményt nyújtva kiharcolni a továbbjutást" - tette hozzá Rijkaard.

Gudjohnsen már szombaton is játszhat

Szerdán némileg megkönnyebbülhettek a szurkolók, miuán kiderült, hogy nem súlyos a sérülése Eidur Gudjohnsennek. A Barcelona izlandi futballistája a 77. percben bokafájdalmai miatt csak hordágyon tudta elhagyni a játékteret, de az orvosi vizsgálatok alapján csupán kisebb ficamról van szó. A támadó így ott lehet a szombati, Deportivo La Coruna elleni spanyol bajnoki rangadón.

Címlapról ajánljuk
Robert Fico figyelmeztetett, Szlovákia nagyon megnehezítheti az ukránok dolgát

Robert Fico figyelmeztetett, Szlovákia nagyon megnehezítheti az ukránok dolgát

Ha rövidesen nem indítják újra az orosz kőolaj tranzitját Ukrajnán keresztül, akkor a pozsonyi Slovnaft finomító nem szállít több gázolajat Ukrajnába, ami az ország fogyasztásának tizedét fedezi – közölte Robert Fico szlovák miniszterelnök, és megismételte, hogy a kormánya kitart a korábbi lépései és kijelentései mellett.

Kökény Beatrix: A mostani generáció már lazább, nem izgulják túl

A korábbi Európa-bajnok, olimpiai és világbajnoki ezüstérmes kézilabdázó szerint a mostani női válogatottnak már megvan a hite, mentális is erősebb. Párizsban beszélt arról is, milyen meccsre számít Angola ellen és hogyan élte meg gyermeke, Imre Bence berobbanását.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.07.30. kedd, 18:00
Kiss Róbert Richárd
turisztikai szakértő, az InfoRádió főmunkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×