Szeretnék valamit megfogalmazni - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Kovács Ákos zeneszerző, előadóművész. Az emberben van egy közléskényszer tulajdonképpen, anélkül ezt a pályát vagy ezt a műfajt - nem tudom, hogy pálya-e -, ezt nem is lehet csinálni, hogy az emberben valami ne akarjon szólni. És persze jót tesz egy koncertnek, egy lemeznek is, hogyha valami vezérgondolatra föl lehet fűzni. Most a közönség kegyelméből megengedhetjük magunknak azt a luxust, hogy négy új szám köré - az előbb említett Igazán című középlemez dalai köré - szervezünk egy bő kétórás estét. Maga az Újrakezdhetnénk dal, az egy ilyen közönséggel incselkedő szöveg, mert ugye gondolhatnának másra is, hogy itt majd valami ilyen könnyes szemű, újra összeállós buli kerekedik, de nem - hogy mondjam - nem a múltat akarjuk újraéleszteni, hanem a közös múltunknak, Zsolttal, vagy úgy általában a zenésztársaimmal valami olyan funkciója van, hogy erre lehet támaszkodni, erről el lehet indulni. Olyan, mint egy érintőkő.

A közös alap?

Lehet egy közös alap. Természetesen fogunk régi számokat is játszani, mint ahogy minden koncertemen előkerültek Bonanza repertoárdarabok is és a szólópályámról is különböző dalok. Tehát nem mindig az éppen aktuális lemezről szólt kizárólag a koncert. Ez most is így lesz. Kétségtelen tény, hogy leginkább a közönség két szegmense élvezheti majd ezt a dupla Aréna előadást jövő pénteken és szombaton, december 12-én és 13-án. Azok a fiatalok, akiknél tiszta lappal indulunk és akik megnézik, hogy ezek az öreg srácok mire képesek az Arénában, és akiknek minden dal új, illetve a veteránok, vagy úgy mondanám, az érettebb ifjúság képviselői, akik pedig érzik majd azokat a finom idézőjeleket, kis nüanszokat, idézeteket, amelyeket belefűztünk a dalokba. Mert lényegében nem csak az történik, hogy új dalokat játszunk, hanem régi dalokat is játszunk az új hangszerelésben. Egyvelegszerűen egybefűzünk dalokat, amelyek hasonló tematikájúak, habár húsz év és jelentős hangszerelési különbségek távolságából fűzhetők össze.

Ez a zárt hangszerelés, ez mindig egyfajta újraértelmezést jelent? Ilyenkor úgy érzem sokszor, hogy áttevődnek a hangsúlyok, lecsendesedik egy dal, kicsit hangsúlyosabb a szöveg, vagy bizonyos részek.

Ilyen is van. Lényegében a saját érdeklődésünket szeretnénk ébren tartani. Van egy, éppen megkövülőben levő elméletem arról, hogy olyan kicsi ez az ország, hogy a kreatív műfajokban, ha valaki talál - főleg a színpadi műfajokra jellemző ez, de talán más kreatív műfajokra is -, talál valaki egy modus vivendit, amivel megél ezen a - rossz szóval mondva - piacon, akkor ahhoz foggal-körömmel ragaszkodik, és nem nagyon mer ellépni ettől a sikeres modustól.

Egy kicsit másfélét mutatni?

Én másképp szeretném élni az életemet, tehát én ezt nem nézem le. Megértem, hogy miért van ez így, de engem ez rettenetesen frusztrálna, vagy untatna. Ezért, ha nem is nagyon-nagyon széles vagy nagyon tág körben, de mondjuk a popzene vagy rockzene keretrendszere által adott rendszerben szeretnék mindig valamilyen új hangszerelést adni a régi daloknak. Úgy gondolom, hogy ugyanúgy eljátszani már nem lenne értelme, vagy nincs is talán létjogosultsága. Tehát úgy szeretném eljátszani a dalaimat, amivel önmagam számára is új értelmet tudok neki adni, vagy legalábbis egy új környezetben tudom megmutatni, és így feltétlenül - gondolom, hogy ez előfeltétele lenne annak, hogy más is érdeklődjön iránta. Tehát a saját érdeklődésemet fenn tudom tartani, az mindenképpen kell ahhoz, hogy a közönséget is érdekelje.

Mások számára is érdekessé váljon.

Hogy akkor tarthatok igényt az ő figyelmükre, ha az én figyelmemet is felpiszkálja az új hangszerelés.