Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Minden rendben lesz jelentésű feliratok két gyerekrajzon egy zárva tartó római iskola bejáratán 2020. március 11-én. A tüdőgyulladást okozó koronavírus terjedésének megfékezésére az olasz kormány az ország egész területére kiterjesztette a legmagasabb fokozatú óvintézkedéseket. A járvány következtében eddig több mint 600 ember halt meg Olaszországban.
Nyitókép: MTI/EPA/ANSA/Massimo Percossi

Fél éve nem volt példa arra Olaszországban, amit most törtnik

A járványhelyzet miatt március 10. óta zárva tartó iskolák hétfőn megnyitották kapuikat, igaz, az oktatás a húsz tartományból egyelőre csak tizenkettőben kezdődött el.

Az iskolák újranyitását elsőként a hétfő reggeli járműforgalom hónapok óta nem tapasztalt intenzitása jelezte. Rómában diákok és szülők megrohamozták a metrójáratokat, két megállót ideiglenesen le is kellett zárni. A gyerekeiket saját autóval vagy motorral szállító családok a járműforgalmat növelték.

A szeptember 14-i hivatalos tanévkezdés napján tizenkét tartományban nyitották újra kapuikat az általános iskolák és a gimnáziumok, valamint szakközépiskolák. A hat és 18 év közötti korosztályban 5,6 millió diák tért vissza a padokba az oktatás március 10-i országos leállítása óta. Olaszországban még a júniusi érettségi vizsgának az írásbeli része is elmaradt, csak a szóbeliket tartották meg. A mostani újranyitással valamivel kevesebb mint egy millió tanár és kétszáznegyvenezer fős iskolai személyzet is visszatért munkahelyére.

Örömünnepnek nevezte a tanítás újraindulását Lucia Azzolina oktatásügyi miniszter, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) kormánypárt politikusa. Elismerte, senki sem tartja problémamentesnek az iskolák működtetését a járványintézkedések betartásával, de "sikerülni fog" - biztatta diákokat és pedagógusokat a miniszter. Giuseppe Conte miniszterelnök videoüzenetben kérte a fiatalok együttműködését az óvintézkedések betartásában. Sergio Matterella államfő a venetói Vo'Euganeo tanévnyitójának volt a díszvendége.

A 3500 lakosú város az elsők között volt Olaszországban, amelyet február 23-tól karantén alá helyeztek.

Az oktatási intézményekre vonatkozó járványügyi protokoll szerint az iskolákban pedagógusoknak és diákoknak is - hatéves kortól - kötelező a szájmaszk viselete. Kivételt a tanterem jelent, ha az ülő tanulók között be tudják tartani a legalább egy méteres távolságot. Az iskolák többsége azonban azt tanácsolta a tanulóknak, a termekben is minél többet viseljék a szájmaszkot.

Az oktatási tárca az első iskolai hétre 96 millió egyszer használatos sebészmaszkot küldött az iskolákba, ahova nem érkezett meg, ott a gyerekek saját maszkot viselnek. Több iskolába még nem érkeztek meg az egyszemélyes padok sem, ezért a tanulók pad nélküli székeken ülnek felmentéssel a füzetek és könyvek használata alól. A testhőmérséklet-mérés szabályai is változóak:

egyes iskolákban a szülők feladatának számít a gyerekek reggeli lázmérése, máshol az iskolakapuban állítottak fel lázmérő állomásokat.

A gyerekek külön be- és kijáratokon lépnek be és hagyják el az iskolaépületeket. Az osztálycsoportokat buborékrendszerben elszigetelik egymástól: a tanulók a szünetben sem hagyják el tantermüket. Több intézményben helyhiány miatt délelőtti-délutáni turnusban dolgoznak vagy más beosztás szerint rendezték át az oktatást. Minden iskolában külön járványfelelőst neveztek ki. Az óvintézkedések ellenére Róma egyik belvárosi gimnáziuma reggeli belépésekor készült felvételek szerint a diákok semmilyen távolságot nem tartottak be. A Közegyészségügyi Hivatal (Iss) adatai szerint

az oktatás újraindulásával a járványterjedés ereje legalább 0,4 tized százalékkal nőhet.

A szeptember 20-án és 21-én esedékes tartományi választásoktól érintett térségekben az oktatás ezt követően kezdődik majd el.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×