Infostart.hu
eur:
382.4
usd:
327.79
bux:
0
2025. december 5. péntek Vilma

Trump saját pártjától sem kap támogatást

A héten egyeztetésre várják a republikánus vezetők a washingtoni törvényhozásba Donald Trumpot. A párt legvalószínűbb elnökjelöltje eddig elsősorban kritikát és nem pedig támogatást kapott a Republikánus-elittől.

Donald Trump továbbra sem érezheti magát biztos befutónak – annak ellenére sem, hogy már nincs kihívója az elnökjelöltségért folytatott küzdelemben párton belül. Vagyis – elméletileg – a delegáltak őt nevezik majd meg a Republikánusok nyári elnökjelölő gyűlésén, mint aki a párt színeiben megméretteti magát a Fehér Ház elnyeréséért.

„Ez nem túl izgalmas így, azt akarom, hogy folyatódjék az előválasztási küzdelem. De mindenki kihullott. Én vagyok az egyetlen, aki talpon maradt. Ez így azért nagyon rendben van, nem?” - magyarázta a New York-i milliárdos Nyugat-Virginiában. Trump optimizmusát azonban sokan nem osztják, pártján belül sem. A minap a CNN éppen a házelnököt, Paul Ryan-t szembesítette korábbi kijelentésével. A politikus azt mondta akkor, egyelőre nem áll ki egyetlen aspiráns mellett sem, azonban a párt elnökjelöltjét támogatni fogja.

„Támogatni fogja Donald Trumpot?” - kérdezi a riporter.

Amire Paul Ryan azt feleli: „Nos, hogy tökéletesen őszinte legyek, erre még nem állok készen” - mondta, majd hosszasan fejtegette, hogy a pártnak egységre van szüksége, egy olyan jelöltre, aki mögé fel tudnak sorakozni. Emellett azért gratulált Trumpnak ahhoz a jelentős eredményhez és népszerűséghez, amit az elmúlt hónapokban elért. A riporter kérdésére, hogy akkor ez tulajdonképpen azt jelenti-e, hogy nem áll ki mögötte, azt mondta. „Tulajdonképpen erről beszélek”.

Majd jelezte, hogy ez Lincoln, Reagán pártja, és persze nem remélhetik, hogy minden 4 évben egy Lincoln vagy egy Reagan legyen a jelöltjük, de azt elvárhatják, hogy a párt szellemiségével megegyező legyen a jelölt gondolatvilága is.

A nyilatkozat után egy nappal azonban Paul Ryan hivatala bejelentette: a republikánus házelnök erre a hétre a törvényhozásba, a republikánus vezetőkkel történő tanácskozásra várja Donald Trumpot.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

A Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját a miniszterelnök. Elmondta, a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját. Nem vagyunk még kint a vízből, de egy kevésbé feszült és kockázatos időszak előtt állhatunk. Ha a háborút a harctéren kell megoldani, a fenyegetettség nőni fog – fogalmazott. Beszélt az orosz energiától való függésünkről, a gyenge Európáról, a Tisza Párt állítólagos programjáról és a kettős állampolgárság népszavazásának évfordulójáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
Így jut 20 évig fix áron zöldenergiához az ország egyik legnagyobb iparvállalata

Így jut 20 évig fix áron zöldenergiához az ország egyik legnagyobb iparvállalata

A Bosch csoport két magyarországi telephelyén is on-site naperőművet épít az E.ON, és 20 éves, hosszútávú energiavásárlási szerződés (PPA) keretében látja el a vállalatot zöldenergiával. A konstrukciónak számos előnye van az ellátásbiztonság, a kiszámítható költségek és a dekarbonizációs célok szempontjából egyaránt. Arról, hogy miért éri meg valójában ezt a megoldást választani, hogyan érdemes belefogni, és milyen szempontokat érdemes mérlegelni a döntés során, a Portfolio Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdezte.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×