Bár Szíriából és Irakból az utóbbi időszakban erősödött fel az elvándorlási hullám, Közép-Afrikából már az elmúlt évtizedekben is folyamatos volt az áramlás - húzta alá Szalai Máté, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója.
"Ez lehet, hogy nem feltétlenül Európába indult el, hiszen a mai napig a menekültek nagy része a környező országokba megy, ennek ugye a legalapvetőbb logisztikai okait tudjuk azonosítani, illetve például azt, hogy ugye Afrikát átszövik a törzsi rendszerek, nyilván az ember inkább megy egy olyan országba, ahol tudja, hogy rokonai vagy törzstagjai vannak."
Azt, hogy sok afrikai migráns és menekült számára már Európa a célpont, Szalai Máté több okra vezette vissza. Részint, hogy az afrikai integrációs törekvések miatt a fekete kontinensen is szabadabban mozognak már az emberek, a globalizációval pedig mindenhol felerősödött a migráció a világon. Másrészt a Szovjetunió bukása után kialakult poszt-bipoláris világrendben kiéleződtek az addig elfojtott regionális konfliktusok, ami növelte a menekültek számát, csakhogy egy idő után már a szomszédos országok nem tudták fogadni az érkezőket. Ezt fokozta, hogy az instabil régiókban megerősödtek a terror-szervezetek, majd következett az Arab-tavasz, Kadhafi megbuktatása pedig a térség leginstabilabb országává tette Líbiát, így, mivel Spanyolország már korábban felkészült a migrációs nyomásra, ide terelődött a migrációs útvonal - tette hozzá Szalai Máté.
"Teljesen egyértelmű, hogy ameddig ezek a konfliktusok, amelyek a migráció felerősödéséhez hozzájárultak, amíg ezek nincsenek megoldva, addig ez a migrációs nyomás jelen lesz. Amíg Líbia nem lesz egy stabil állam, addig a Földközi-tengeren keresztül zajlani fog a menekültáradat. Amíg mondjuk azt, hogy az eritreai kormány emberi jogsértések sorozatát követi el, addig onnan el fognak menekülni az emberek."
Szalai Máté aláhúzta, hogy az is lökést ad a migrációs hullámnak, hogy a sokszor átláthatatlan konfliktusok miatt, akik például Szomáliából vagy Nigéria Boko Haram által uralt részéről menekültek el, nem látják, hogy valaha hazatérhetnének.
Hanganyag: Király István Dániel, Sigmond Árpád






