Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Vulkánkitörés miatt lezárták a repülőteret Costa Ricában

Vulkánkitörés miatt le kellett zárni Costa Rica fővárosának a nemzetközi repülőterét - jelentették be a hatóságok helyi idő szerint csütörtökön.

San José légikikötője 80 kilométerre van a Turrialba tűzhányótól, de a vulkáni hamu ott is erősen lecsökkentette a látótávolságot, ezért törölték a járatokat - magyarázta a repülőtéri hatóság.

A vulkán körül két kilométer sugarú körben több falut kiürítettek a hamueső miatt. San Joséban számos iskolából hazaküldték a tanulókat, a járókelőknek pedig azt ajánlják, hogy védjék a szemüket az utcákon.

Az állami egyetem vulkanológiai és szeizmológiai megfigyelő szolgálata szerint a nap folyamán egy újabb kitörésből több mint egy kilométer magas füstfelhő került a levegőbe a 3340 méter magas hegy csúcsából.

A Turrialba vasárnap két kisebb kitöréssel jelezte aktivitásának fokozódását. Ennek első jelei tavaly októberben láva és hamukitörések voltak. Korábban, a 90-es évekig 130 éven át nyugalomban volt.

Címlapról ajánljuk
Ezért nem tud nyugton ülni az ADHD-s gyerek

Ezért nem tud nyugton ülni az ADHD-s gyerek

Október az ADHD tudatosításának hónapja. Ezt az állapotot leggyakrabban a figyelemzavarral, a hiperaktivitással és az impulzivitással azonosítjuk. Bohács Krisztina intelligencia-kutató szerint egyre több tanuló és felnőtt érintett, miközben az iskoláknak és a családoknak a figyelmi nehézségek mellett a túlterhelődésre és az impulzív viselkedésre is fel kell készülniük.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×