Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Pénzhez jutott Ukrajna

Ukrajna megkapta a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által szerdán jóváhagyott 17,5 milliárd dolláros hitel első, öt milliárd dolláros részletét - jelentette be az ukrán jegybank pénteken.

Az ukrán parlament a múlt héten fogadta el a 2015-ös költségvetés IMF-támogatást élvező módosítását, amely feltétele volt az új támogatási csomag odaítélésének.

Az IMF és Ukrajna között létrejött emlékeztető szerint Kijev az idén újabb 5 milliárd dollár kölcsönrészhez jut, de a folyósítás pontos idejét nem határozták meg.

Natalija Jareszko ukrán pénzügyminiszter csütörtökön azt mondta, hogy az 5 milliárd dollárból 2,2 milliárd dollár a jegybank arany- és devizatartalékát gyarapítja, további 2,8 milliárd dollár a kormány rendelkezésére áll, egyebek között különböző külföldi tartozásokat egyenlítenek ki az összegből.

Az emlékeztető szerint az IMF azzal számol, hogy Ukrajna államadóssága 2020-ra eléri a 2,27 ezer milliárd hrivnyát (jelenlegi árfolyamon számolva mintegy 103 milliárd dollár). A teljes államadósságból 1,517 ezer milliárd hrivnya külföldi valutában áll majd fenn.

A múlt év végén a teljes ukrán államadósság 1,101 ezer milliárd hrivnya volt.

Az IMF forgatókönyve szerint Ukrajna arany- és devizatartaléka 18,3 milliárd dollárra nő az idei év végén, ami 3,3 hónap importfedezetére elegendő. A tartalékszint a 2017-ben 28,5 milliárd dollár, 2018-ban 35,2 milliárd dollár, 2019-ben 38,4 milliárd dollár lesz.

A valutaalap a hrivnya árfolyamcsökkenésére számít. Csütörtök este 21,5 hrivnyán jegyeztek 1 dollárt. Az IMF szerint 2015 végén 22 hrivnyát, 2016 végén 22,7 hrivnyát, 2017 végén 23,4 hrivnyát ér 1 dollár.

Az IMF úgy véli, hogy miután idén 5,5 százalékkal zsugorodik az ukrán hazai össztermék (GDP), 2016-ban már 2 százalékkal nő.

Címlapról ajánljuk
Ezért nem tud nyugton ülni az ADHD-s gyerek

Ezért nem tud nyugton ülni az ADHD-s gyerek

Október az ADHD tudatosításának hónapja. Ezt az állapotot leggyakrabban a figyelemzavarral, a hiperaktivitással és az impulzivitással azonosítjuk. Bohács Krisztina intelligencia-kutató szerint egyre több tanuló és felnőtt érintett, miközben az iskoláknak és a családoknak a figyelmi nehézségek mellett a túlterhelődésre és az impulzív viselkedésre is fel kell készülniük.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×