Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Hogy került víz az űrhajós sisakjába?

Hétórányi űrséta után víz jelent meg az egyik amerikai asztronauta sisakjában. Az űrhajós élete nem volt veszélyben, a munkálatokat tovább folytatják a Nemzetközi Űrállomáson.

"Alig egy perce észleltük, hogy Terry Virts sisakjában víz jelent meg, nagyjából 7,5 centiméter kiterjedésben, a sisakja elülső részén, a szem vonalában látható most is" - mondta a majdnem hétórás űrséta végén Samantha Cristoforetti olasz asztronauta, miközben az éppen az űrállomásra bezsilipelő amerikai űrhajóst tanulmányozta az egyik ajtó apró ablakán keresztül. Mindez még múlt hét szerdán történt, azonban a NASA jelezte, a sisakhiba ellenére folytatódnak az űrséták, és azok a munkálatok, amelyekkel az amerikai űrhajósok elektromos kábeleket rögzítenek egy tervezett új, kereskedelmi célú dokkolóegység számára. 

Az elképzelések szerint 2017-ben köt ki az űrállomáson az első, asztronauták szállítására is alkalmas kereskedelmi űrhajó. A NASA vizsgálatai szerint Terry Virts élete nem forgott veszélyben - mondta el az amerikai űrkutatási hivatal egyik munkatársa Alex Kanelakos.

A NASA munkatársa arról beszélt, a sisakban mindössze 57 milliliternyi víz volt, ami ráadásul akkor jelent csak meg, amikor az űrhajós már visszatért a Nemzetközi Űrállomásra. Ez a mennyiség nem nevezhető veszélyesnek, egy golflabdányi méretű, ráadásul a szivárgás, pontosabban a kondenzvíz az űrállomás zsilipkamrájában csapódott ki, a nyomás és hőmérséklet kiegyenlítés okozhatta.
Az asztronauta jelezte, hogy a fülénél és a tarkójánál is nedves lett a ruhája. A Virts által viselt, régebbi típusú szkafanderrel már hétszer történt hasonló hiba, 2013-ban egy űrhajós kis híján megfulladt a sisakjában felgyülemlett víz miatt. Alex Kanelakos azt mondta, a korábbi űrséták tapasztalata alapján fel voltak készülve egy ilyen kondenzációs jelenségre felbukkanására.

Hanganyag: Király István Dániel

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Lemondott a fideszes képviselő, izgalmas politikai csata jön Budapest mellett

December 20-án időközi önkormányzati választást tartanak Dunakeszi 7. számú választókerületében, miután a körzetet 13 és fél évig képviselő kormánypárti Benkő Tamás lemondott mandátumáról. Bár a városvezetést stabil Fidesz–KDNP többség alkotja, érdekes lesz, hogy miképpen alakultak az erőviszonyok két és fél év után.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Tisza-kormány: véget ért a konfliktusos EU-csúcs, de a legnehezebb viták decemberre maradtak, miközben itthon sorra jönnek a feljelentések

Tisza-kormány: véget ért a konfliktusos EU-csúcs, de a legnehezebb viták decemberre maradtak, miközben itthon sorra jönnek a feljelentések

Péntek este véget ért a brüsszeli EU-csúcs, ahol Magyar Péter szerint sikerült minden fontos kérdésben érvényesíteni a magyar érdekeket: a következő uniós költségvetésben egymilliárd euróval többet kapna Magyarország, az ETS2 bevezetését pedig egy évvel elhalasztanák. A legnehezebb pénzügyi kérdésekben azonban nem volt áttörés, a 2028–2034-es büdzsé vitája holtpontra jutott, a végső döntés decemberben születhet meg. A kormányfő Volodimir Zelenszkijjel is tárgyalt a kárpátaljai magyarok jogairól. Itthon a Kisfaludy-program miatt tett feljelentést a kormány, a közmédiából 2 milliárd forintnyi eszköz tűnt el, a minimálbér jövő évi emelése pedig a tervezett 14 helyett 6 százalék alá csökkenhet. Cikkünk folyamatosan frissül a szombati legfrissebb kormányzati fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×