Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Martonyi az ENSZ-szavazásról: "Mindig tudtuk, hogy hátránnyal indulunk"

Magyarország pozitív, etikus és takarékos kampányt folytatott és annak ellenére is folytatni fogja a globális nyitás külpolitikáját, hogy nem választották be az ENSZ Biztonsági Tanácsába - jelentette ki pénteken New Yorkban az MTI-nek Martonyi János külügyminiszter.

Martonyi János találkozott Ban ki Mun ENSZ-főtitkárral, akivel közösen részt vett az emberi jogi ügyekben ENSZ-szervekkel együttműködő személyek elleni fenyegetésről és megtorlásról szóló rendezvényen.

"Nem vagyok csalódott, én korábban is realista voltam. Mindenekelőtt azonban azt hiszem, hogy gratulálni kell azoknak, akik még versenyben vannak - jelentette ki a külügyminiszter, miután a Közgyűlésben a harmadik szavazási forduló sem tudta még eldönteni, hogy Szlovénia vagy Azerbajdzsán lehet-e januártól a Biztonsági Tanács nem állandó tagja. "Úgy tűnik, hogy ez egy nagyon szoros verseny lesz és nem tudjuk megmondani, hogy meddig tarthat még" - fűzte hozzá.

A magyar diplomácia vezetője köszönetet mondott azoknak az országoknak, amelyek a szavazatukkal támogatták Magyarországot és azoknak a kollégáinak és munkatársainak, akik erejüket, energiájukat, idejüket nem kímélve dolgoztak azon, hogy a magyar diplomácia globális nyitása sikerüljön, amelynek a biztonsági tanácsi kampány egy része volt.

"Mindig tudtuk azt, hogy - több okból is - hátránnyal indulunk. Egyrészt, jóval később kezdtük a kampányt, másrészt azt is érzékeltük, hogy nincsenek olyan eszközeink, mint esetleg más jelölteknek. Egy biztos: pozitív, etikus és nagyon-nagyon takarékos kampányt folytattunk. Egyetlen egy fillért nem kértünk és nem kaptunk a költségvetéstől erre a célra, mindent a saját erőforrásainkból oldottunk meg" - jelentette ki a külügyminiszter, méltatva a magyar diplomaták többletteljesítményét és azt, hogy a kampányon keresztül Magyarország nagyon sok állammal felvette a kapcsolatot.

"Mindig azt mondtam, hogy a felkészülés ebben az esetben talán fontosabb, mint a végeredmény, a kampány fontosabb, mint az, hogy végül bekerülünk-e a biztonsági tanácsba. A lényeg az, hogy nagyon sok országba eljutottunk, nagyon sok országgal kapcsolatot teremtettünk, megismertettük őket Magyarországgal, a kultúránkkal, a történelmünkkel, a tapasztalatainkkal, a hozzájárulásunkkal a globális problémák megoldásához" - mondta Martonyi János.

"Nagyon szeretném hangsúlyozni, hogy tovább fogjuk folytatni azt, amit globális nyitásként hirdettünk meg. Még nagyobb erőfeszítéssel, még jobban fordulunk a világ felé. Nemcsak Ázsia felé, hanem Afrika és Dél-Amerika felé is. Nyitni akarunk a világra" - hangsúlyozta a külügyminiszter. "Ha a Biztonsági Tanácsba beválasztottak volna bennünket, akkor még egy többlet felelősségünk lett volna, de e nélkül is ugyanezt fogjuk tenni és sokkal érzékenyebbek leszünk a világ gondjai és kihívásai iránt, mint korábban" - fűzte hozzá.

Martonyi János hangsúlyozta, hogy Magyarország a jövőben is kész lesz megpályázni a BT-tagságot, mert továbbra sem akar lemondani arról, hogy a világszervezet legfontosabb döntéshozatali szerveiben jelen legyünk. A külügyminiszter rámutatott, hogy néhány napon belül Bogyai Katalint fogják megválasztani az UNESCO közgyűlésének elnökévé. Hangsúlyozta, hogy és Magyarország egy sor nagyon fontos ENSZ-intézményben jelen van és a nemzetközi életben változatlan intenzitással részt fog venni.

Címlapról ajánljuk

Ruff Bálint-interjú a tiszás táskás emberekről és a rezsicsökkentésről

A Népszabadságnak adott interjút a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Ruff Bálint egyértelművé tette: a kormányzat zéró toleranciát hirdet az informális gazdasági érdekcsoportokkal szemben, a rezsicsökkentés rendszeréhez pedig mindaddig nem nyúlnak hozzá, amíg az ország el nem éri a teljes energiaszuverenitást.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Donald Trump egy pénteken kiadott rendeletével felfüggesztette az oroszellenes szankciós törvény kulcsfontosságú rendelkezéseit – köztük az orosz árukra kivetendő vámokat és az orosz olaj- és gázvásárlásokat büntető intézkedéseket –, mindössze néhány nappal a hatálybalépésük előtt. Ukrajna közben újraindította az orosz olajfinomítók elleni csapásokat: már hatodik egymást követő éjszaka korlátozták a légiforgalmat Moszkva felett, a fővárosi repülőtereken járatok százai torlódtak fel. A Fekete-tenger térségében kereskedelmi hajókat érnek dróncsapások, Nicușor Dan román elnök ezért a NATO nagyobb szerepvállalását kéri a térségben. A fronton az orosz vezérkar a Donyeck megyei erődváros, Dobropillja elfoglalásáról számolt be, Moszkva szerint pedig egyelőre nincs napirenden a béketárgyalások folytatása az amerikai küldöttséggel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×