A norvég sajtó Anders Behring Breivik néven azonosította a tettest, a rendőrség egyenlőre nem hajlandó megerősíteni ezt az információt.
A nyomozás adatai eddig arra utalnak, hogy a 32 éves, "tősgyökeres" norvég férfi magányos elkövető volt, mindazonáltal a rendőrség nem tartja kizártnak további gyanúsítottak őrizetbe vételét.
Sveinung Sponheim felügyelő az NRK közszolgálati televíziónak adott nyilatkozatában úgy fogalmazott: a gyanúsított internetes bejegyzéseiből arra lehet következtetni, hogy "bizonyos politikai nézetei a jobboldal és a muzulmánellenesség felé hajlanak, de korai lenne megmondani, hogy ez volt-e tettének egyik indítéka".
Egy névtelenül nyilatkozó rendőr kijelentette, hogy a jelek szerint nem nemzetközi terrorszervezetek állnak a háttérben, hanem egy magányos elkövető hajtotta végre mindkét merényletet.
"Úgy tűnik, hogy nem iszlamista terrorizmusról van szó, hanem egy őrült művéről" - fogalmazott.
Jens Stoltenberg norvég miniszterelnök szombaton tartott sajtóértekezletén kijelentette, hogy nem akar a kettős merénylet elkövetésének okain spekulálni.
"Más országokkal összehasonlítva nem mondanám, hogy Norvégiában nagy problémát jelentenek a jobboldali szélsőségesek. De voltak bizonyos csoportok, amelyek tevékenységét korábban nyomon követtünk, és rendőrségünk tudja, hogy működnek bizonyos jobboldali csoportok" - mondta.
A VG című norvég lap azt írta internetes oldalán, hogy a magas, szőke, kék szemű férfi - aki kereskedelmi szakközépiskolát végzett - korábban nacionalistának, a kulturális sokszínűség ellenségének nevezte magát az interneten, a www.document.no című oldalon. Az NRK szerint a férfi ugyanakkor elhatárolódott a neonácizmus eszméitől.
A gyanúsított egy fiatalkori barátja elmondta, hogy a férfi régóta sokakat felháborító hozzászólásokat írt az interneten, és emiatt törölték is a profilját a Facebook közösségi oldalról. Ezért új profilt készített magának, és ezután nyilvánosan már nem hangoztatta addigi, másokat megbotránkoztató véleményét.
Anders Behring Breivik a Facebookon jelenleg fellelhető profilján azt írta magáról, hogy "konzervatív", "keresztény" és "nőtlen", érdeklődik a vadászat és olyan számítógépes játékok iránt, mint a World of Warcraft és a Modern Warfare 2. Állítása szerint a Breivik Geofarm nevű biogazdaság igazgatója.
A Norvégiában nyilvános adóbevallások szerint 2009-ben nem volt jövedelme, az azt megelőző években is rendkívül szerény összegekről számolt be.
A Twitterről mindössze egy üzenetet küldött, még július 17-én. Ebben John Stuart Mill angol filozófus egyik gondolatát idézte, miszerint "egy hittel rendelkező személynek akkora ereje van, mint százezer másiknak, akiknek csak érdekeik vannak".
Hatalmas jégdarabok estek, lecsap Budapestre a szupercella - térkép, riasztások