Kezdjük néhány olyan elmélettel, amelyet az élet már megcáfolt. Négy évvel ezelőtt a menedzsmentelmélettel foglalkozó Kathryn Cason azt állította: az a jelölt nyer, akinek mondatszerkesztése arra utal, hogy ő összetettebben gondolkozik. A hölgy ennek alapján 100 százalékig biztos volt abban, hogy a demokrata John Kerry lesz a befutó - mint tudjuk, George Busht újraválasztották.

A Yale Egyetem egyik professzora a kilencvenes években egy olyan választási modellt dolgozott ki, amely kizárólag gazdasági tényezőket vett figyelembe. Eszerint idősebb George Bushnak könnyedén le kellett volna győznie Bill Clintont - ezzel szemben csúfos vereséget szenvedett.

Az 1992-es elnökválasztás egy másik vélekedést is porrá zúzott: ennek hívei azt vallották, hogy az a páros nyer, amelynek nevei kevesebb szótagból állnak, csakhogy a kiejtve három szótagos Clinton-Gore páros legyőzte a két szótagos Bush-Quayle duót.

Kopaszok kíméljenek!

Vannak ezeknél nagyobb valóságtartalmú tényezők is. Az egyik ilyen a jelöltek magassága: az amerikai elnökválasztások történetében eddig 30-szor nyert a magasabb aspiráns és csak 14-szer az alacsonyabb. Ha a szabály idén is érvényesül, Barack Obama már elkezdheti írni a beiktatási beszédét.

A haj is lehet fontos, de nem elsősorban Amerikában. A Szovjetunióban, illetve Oroszországban egy kopasz vezetőt eddig mindig egy sűrű hajkoronával rendelkező követett (Gorbacsovot Jelcin, Putyint Medvegyev), Nagy-Britanniában pedig Winston Churchill óta nem tudott választást nyerni kopasz politikus.

Ami az arcszőrzetet illeti, Abraham Lincoln sokáig nem törődött azokkal az észrevételekkel, hogy frissen borotválva túlságosan kisfiúsan néz ki, de megtört, amikor egy 11 éves kislány levelet írt neki, amelyben kifejtette: szakállal sokkal megnyerőbb lenne. A politikus ezután valóban szakállt növesztett, majd megnyerte az 1860-as amerikai elnökválasztást.

A jó külső egészében is nyerő lehet: Harry Daugherty, a politikai marketing egyik korai mestere a jelölt megnyerő külsejére építve juttatta be Warren Harding ohiói szenátort a Fehér Házba; a politikus 1921-ben kezdődő elnöksége azonban katasztrofálisra és rövidre sikeredett. Igaz, utóbbinak az volt az oka, hogy 1923-ban az elnök szívrohamban elhunyt.

A döntő húsz perc

Sokak szerint az amerikai elnökválasztás legfontosabb időszaka a jelöltek vitájának első húsz perce, az el nem kötelezett szavazók ugyanis ekkor alakítják ki véleményüket a jelöltekről, sokkal inkább az ösztönös benyomások, mint az elhangzott szöveg alapján.

Erre alapozva a republikánusok már dolgoznak azon, hogy Barack Obamát az elit jelöltjének állítsák be. A cél, hogy a szavazók azt gondolják: ez a politikus nem fog a hozzá hasonló kisemberek problémáival törődni.

Mindemellett nem szabad azonban elfelejteni, hogy sok esetben nehéz előre jelezni a szavazók reakcióját. Ennek alátámasztására elég felidézni a republikánus előválasztást, ahol a magas, jóképű és ápolt Mitt Romney állt szemben az alacsonyabb, kopasz és beteges John McCain-nel, mégis az utóbbi került ki győztesen a párharcból.