2009. január 14. 16:41 Minimális csökkenéssel zárt a BUX A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 55,75 pontos, 0,44 százalékos csökkenéssel, 12.484,53 ponton zárt szerdán.
2009. január 14. 14:50 Gázvita: jól jöhet még a cserépkályha! Sürgősen csökkenteni kell az ország földgázfüggőségét - mondta az MTA Energetikai Bizottságának elnöke. Aszódi Attila hozzátette: azt ajánlja, hogy akinek van, az tartsa meg a cserépkályhát vagy a vegyes tüzelésű kazánt, országos szinten pedig előtérbe kell helyezni a lignit alapú erőműveket és az atomenergiát.
2009. január 14. 14:23 Két héten belül új prognózist készít a pénzügyminiszter Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felkérte Veres János pénzügyminisztert, hogy két héten belül készítsen új prognózist az idei évre, figyelembe véve az elmúlt egy hónap a gazdaságot érintő fejleményeit - közölte Budai Bernadett kormányszóvivő a kabinet szerdai ülését követő sajtótájékoztatóján.
2009. január 14. 14:16 Kevesebb új autót adtak el tavaly - az idén sem lesz jobb Jelentősen - 10,4 százalékkal, 176.978 darabról 158.628 darabra - csökkent 2008-ban az értékesített új személygépkocsik száma 2007-hez képest, míg az új haszonjárművekből közel ugyanannyit adtak el Magyarországon tavaly, mint egy évvel korábban -közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) szerdán.
2009. január 14. 12:36 Hazaküldik a görögöket Ferihegyről Hazaküldi a görög biztonsági ellenőröket a Budapest Airport; a Ferihegyi repülőteret üzemeltető társaság közleménye szerint az egyoldalú gesztussal a szakszervezetekkel folytatott tárgyalásokat szeretnék felgyorsítani.
2009. január 14. 09:28 Tőzsde - enyhe emelkedés nyitáskor A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 92,03 pontos emelkedéssel, 12 632,31 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest 0,73 százalékkal erősödött.
2009. január 13. 19:29 Megállapodtak: kiszervezik a takarítókat Ferihegyen Megállapodott a takarítás kiszervezéséről az érdekképviseletekkel a Budapest Airport. A Ferihegyet üzemeltető társaság szóvivője azt közölte: február első munkanapján az Airport Security veszi át az érintett munkavállalókat.
2009. január 13. 17:21 Az IMF strukturális reformokat sürget Magyarországon Magyarországon további strukturális reformokra van szükség, hogy a fenntartható növekedést elősegítse a kormány - mondta Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója azt követően, hogy találkozott a magyar miniszterelnökkel.
2009. január 13. 16:54 Csekély emelkedéssel zárt a BUX A Budapesti Értéktőzsde irányadó részvényindexe, a BUX 24,72 pontos, 0,2 százalékos emelkedéssel, 12 540,28 ponton zárt kedden. A nap nyertese az OTP volt, a legtöbbet viszont a Mol árfolyama esett.
2009. január 13. 16:41 TEÁOR-számok: megint a késlekedők jártak jól Az Országgyűlés decemberi utolsó ülésén módosította a TEÁOR-számokkal kapcsolatos törvényt: az érintetteknek idei első adóbevallásukkal együtt, külön nyomtatványon kell nyilatkozniuk a változásokról.
2009. január 13. 15:16 Háromszáz forintos euróárfolyam jöhet A forint folytatja az öt napja tartó gyengélkedését, és megközelítette a tavaly októberi mélypontot, amikor egy euró 286 forintot ért - mondta az InfoRádiónak a portfolio.hu elemzője. Weinhardt Attila szerint a magyar fizetőeszköz gyengülése tartós lesz, és nem zárható ki a 300 forintos euróárfolyam sem.
2009. január 13. 14:30 Egészségbiztosítás: idén talán lesz pénz fejlesztésekre is Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár adatai szerint tavalyhoz képest kismértékű többletet mutat az egészségbiztosítás idei költségvetése, ezért idén még fejlesztések is várhatók, elsősorban a járóbeteg-ellátás és a háziorvosi szolgáltatások területén. A Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának számításai szerint azonban a gazdasági visszaesés miatt 2008-hoz képest mintegy 40 milliárd forinttal kisebb költségvetéssel gazdálkodhat a magyar egészségügy.
2009. január 13. 13:18 Összeesküvés-elmélet és az IMF Találgatásra adott okot elemzői és sajtókörökben, hogy miért látogat Magyarországra a Nemzetközi Valutaalap vezetője egy hónappal a hitelcsomag esedékes felülvizsgálata előtt. Ami bizonyos: Dominique Strauss-Khan nemcsak a kormány és a jegybank vezetőivel, hanem ellenzéki képviselőkkel, köztük Orbán Viktorral is tárgyal.
2009. január 13. 12:48 Akár 3-4 százalékkal is csökkenhet a GDP Nem várható lényeges javulás sem külföldön, sem Magyarországon ebben az évben - vélekedik a Concorde elemzője. Móró Tamás szerint a nagyon kedvezőtlen külső környezet és a fiskális megszorítás miatt a korábbinál mélyebb, akár 3-4 százalék körüli GDP-visszaesés is elképzelhető.
2009. január 13. 12:19 Nagy a baj - Gondok vannak a gázszállítással Nem áramlik vagy csak csekély mennyiségben orosz gáz az Európai Unióba Ukrajnán át, annak ellenére, hogy Oroszország kedden felújította a gázszállításokat - közölte kedden az Európai Bizottság szóvivője. Orosz források szerint az ukrán rendszer nem fogadja a gázt. Nem tudta hivatalosan megerősíteni Molnár Csaba energiaügyi miniszter sem azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint kedden reggel Oroszország felől újra elindult a nyugati irányú gázszállítás.
2009. január 13. 09:37 A gázcsap megnyitásával még nincs vége a viszálynak Az ígéreteknek megfelelően megindították az orosz gázt legelőször a Kurszki területen lévő Szudzsa állomás felől az ukrajnai Orlovka mérőállomás felé, legelőször a Balkán irányába kedden reggel, ám orosz szakértők egyhangúlag úgy ítélik meg, hogy ezzel az orosz-ukrán gázviszály még nem ért véget.
2009. január 13. 09:11 KSH: tavaly 75 százalékkal több gabona termett Tavaly 2,9 millió hektáron, a 2007. évinél 5 százalékkal nagyobb területen, 16,9 millió tonna gabona termett, ami 75 százalékkal több az egy évvel korábbinál - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az előzetes terméseredmények alapján.
2009. január 13. 09:09 Minimális csökkenéssel nyitott a BUX A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 48,07 pontos csökkenéssel, 12.467,49 ponton nyitott kedden - ez az előző napi záróértékhez képest 0,38 százalékos gyengülést jelent.
2009. január 13. 08:09 Megindult az orosz gáz Megindították az orosz gázt legelőször a Kurszki területen lévő Szudzsa állomás felől a Balkán irányába közép-európai idő szerint 8 órakor. Az ITAR-TASZSZ hírügynökség Kijevből jelentette, hogy az UkrTranszGaz illetékesei megkapták a Gazprom értesítését az első próbaszivattyúzás megkezdéséről.
2009. január 13. 07:50 Tőzsde: zuhanás Tokióban, kisebb esés New Yorkban Közel öt százalékkal zuhant kedden a tokiói értéktőzsde fő mutatója, és veszteséggel zártak a vezető New York-i tőzsdemutatók is; ott a csökkenés mértéke több mint egy hónapon belül a legnagyobb volt.