2007. július 5. 21:30 Újabb fordulat az elrabolt kislány ügyében: ki sem vitték az országból? A portugál rendőrség szerint még mindig az országban van a májusban eltűnt Madeleine McCann.
2007. július 5. 21:30 Kilencven nap börtön annak, aki külföldről vásárol nemzeti lobogót Drákói döntést hoztak Minnesota állam törvényhozói: ezerdolláros pénzbüntetésre és 90 napos elzárásra ítélhető az év végétől mindenki, aki nem amerikai gyártmányú nemzeti lobogót árul.
2007. július 5. 20:57 Elvesztette egyik mancsát, de így is jól van a ritka tigris Egy csapdában elveszítette az egyik mancsát, de a felvételek szerint így is hónapok óta életben van egy szumátrai tigris.
2007. július 5. 20:39 A gurka hős utolsó győzelme Megérkezett Nagy-Britanniába a nepáli Tul Bahandor Pun, akit korábban annak ellenére nem engedtek be az országba, hogy a második világháborúban egy gurka egység tagjaként hősies tettek sorát vitte véghez, és megkapta a legmagasabb brit katonai kitüntetést, a Viktória Keresztet.
2007. július 5. 20:28 Feladta magát a rendőrségen a Guinness-rekorder Feladta magát a rendőrségen az a 15 éves fiú, aki császármetszéssel segített világra egy kisbabát a szülei klinikáján, hogy a világ legfiatalabb sebészeként bekerüljön a Guinness Rekordok Könyvébe.
2007. július 5. 20:23 Meglepő felfedezések a repülési betegségekről Feledékeny és nehezen veszi a levegőt egy hosszú repülőúton? Egy új kutatás szerint valószínűleg a magassági betegség enyhébb formájában szenved. Korábban ezeket a tüneteket a többórás mozdulatlanság vagy a kiszáradás számlájára írták.
2007. július 5. 20:11 "Hatodik érzéket" építenek az autókba Bemutattak Nagy-Britanniában egy, az autók műszerfalába építhető berendezést, amely figyelmezteti a sofőröket a veszélyes helyzetek előtt. A műholdas adatátvitelt használó rendszer autókba telepített elemei több mint 300 méteres távolságból is képesek egymással kommunikálni.
2007. július 5. 20:03 Egy náci is segített a vérengző japánok elől menekülőkön A kínai fővárosban bemutattak egy új amerikai dokumentumfilmet, amelynek témája a japán csapatok 70 évvel ezelőtti vérengzése Nanking városában. Sok megfigyelő szerint a film - amelyet még több hasonló követ idén - ronthat a kínai-japán kapcsolatokon.
2007. július 5. 18:54 Meleg kulturális fesztivál - Szetey Gábor felvállalta másságát Megkezdődött Budapesten a 12. meleg film- és kulturális fesztivál. Szetey Gábor, a Miniszterelnöki Hivatal személyügyi államtitkára a megnyitón mondott beszédében felvállalta homoszexualitását.
2007. július 5. 15:58 Letartóztatták, mert nem nyomta el a cigarettát Õrizetbe vettek egy férfit az egyik angol bárban, mert nem volt hajlandó eloltani a cigarettáját. A 42 éves Martin Whisker valószínűleg az első, akit a július 1-jén életbe lépett tilalom megsértése miatt rács mögé került.
2007. július 5. 14:32 Fél évszázad: feltámad a Fiat 500 Ötvenedik születésnapjára föltámasztották a Fiat 500-ast. A kisautót 1975-ig gyártották. A torinói vállalat most ismét piacra dobja a típust, amely az elődhöz csak kívülről hasonlít.
2007. július 5. 11:01 "Pirkadatkor kezdenek; az utcákon senki nem juthat át" A maffia kezében van az illegális lóversenysport Olaszországban. A titkos futamokat, amelyek hatalmas bevételt hoznak, a városok utcáin tartják, a lovakat pedig, ha nem elég gyorsak, gyakran lelövik, vagy halálra kövezik.
2007. július 5. 10:51 A rendőr megfogta a fiatal lány fenekét Japánban letartóztatták a nemi egyenlőség miniszterének egyik testőrét, miután az molesztált egy főiskolás lányt egy vonaton.
2007. július 5. 10:30 "Rögtön arra gondoltam, hogy ez terrortámadás" Halálra rémültek a terrortámadást gyanító utasok az egyik fapados légitársaság gépén, mert az hirtelen süllyedés bekezdett, és rövid idő alatt 7 ezer méterrel csökkent a repülési magassága.
2007. július 5. 10:05 Egyévesek a csodaikrek Marcia és Millie Biggs-ről kevesen mondanák meg, hogy egy évvel ezelőtt, alig néhány perc különbséggel születtek meg ugyanattól az anyától. Az ikerterhesség igen ritka, az azonban igazi különlegesség, hogy egy ikerpár ennyire eltér egymástól: egyikük fekete, másikuk fehér.
2007. július 5. 09:38 A pénz tényleg nem boldogít Egy ausztráliai kutatás igazolta a Beatles slágerét, miszerint a pénz nem boldogít. Az emberek döntő többsége ugyanis az örömteli dolgok között nem jelölte meg a pénzt.
2007. július 5. 09:38 "Arról beszéltek, hogy elvágják a torkomat" Rémálom volt - foglalta össze érzéseit a 114 napos fogva tartásáról a BBC Gázában elrabolt újságírója. Alan Johnston kollégáinak elmondta: néha már biztos volt abban, hogy nem éli túl.
2007. július 5. 08:29 Vigyázzon a bolti szendvicsekkel! Érdemes vigyázni az előrecsomagolt szendvicsekkel. Egy brit kutatás szerint ugyanis annyi sót tartalmaznak, mint a chipsek.
2007. július 4. 21:55 Élvezet vagy gyógyszer: napi egy falat csoki megmentheti az életét Napi egy falat étcsokoládé csökkenti a vérnyomást és csökkenti az agyvérzés veszélyét - derült ki egy kölni kutatásból. A csokoládénak ezt a jó hatását eddig is ismerték, az újdonság az, hogy ehhez egészen kis mennyiség is elegendő.
2007. július 4. 21:15 Nem elég a gázsi, törülközőt lopnak a wimbledoni sztárok Nemcsak a szállodai szobákból tűnnek el a törülközők, a wimbledoni angol teniszbajnokság öltözőiből is lábuk kél az értékes daraboknak.
16:59 Kaiser Ferenc Donald Trump gigantikus Aranyflottájáról: félelmetes fegyverzettel rendelkező hadihajók lesznek
15:59 Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is