2020. október 25. 10:43 Szijjártó Péter keményen üzent Donald Tusknak Donald Tusk, az Európai Néppárt elnöke kudarcot vallott pártvezetőként és emberként is - írta a külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán.
2020. október 22. 18:07 Szijjártó Péter: a végsőkig elmegyünk A külgazdasági és külügyminiszter szerdán Varsóban tárgyalt Zbigniew Rau lengyel külügyminiszterrel.
2020. október 20. 12:26 A mesterséges intelligenciát kutatja majd a Huawei új központja Budapesten A központ Budapesten legalább száz magyar mérnöknek ad munkát – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Az egyelőre nem derült ki, hogy hol fog épülni a létesítmény és mikorra készülhet el.
2020. október 19. 12:40 Újabb kínai nagyberuházást jelentett be Szijjártó Péter A Chevron miskolci beruházásához minden negyedik forintot a magyar kormány adja.
2020. október 14. 16:51 Szijjártó Péter Szingapúrból jelenti: 71 új munkahely létesül Miskolcon – videó Újabb beruházást hajt végre Miskolcon a Patec szingapúri vállalat. Ez új munkahelyeket jelent, és a magyar autóipari beszállítói ágazatot is erősíteni fogja – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Facebook-oldalán.
2020. október 13. 12:12 Szijjártó Péter: a második hullám nehezebb kihívásokat tartogat Az Egészségügyi Világszervezetben (WHO) egyértelműen nagyrabecsüléssel figyelik Magyarország és a magyar kormány teljesítményét a koronavírus-járvány elleni védekezésben, egyértelmű a szervezet véleménye arról, hogy hazánk kifejezetten jól teljesített a járvány első hulláma idején - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután tárgyalt Tedrosz Adhanom Grebrejeszuszszal, a WHO főigazgatóval a szervezet genfi központjában.
2020. október 9. 12:49 Rendkívüli csúcstalálkozóval zárhatja az évet Orbán Viktor Nem vettük le a napirendről az Orbán-Putyin csúcstalálkozó lehetőségét, továbbra is azzal számolunk, hogy az esztendő vége felé sor kerülhet rá - jelentette ki Szijjártó Péter az ATV kérdésére.
2020. október 8. 16:57 Szijjártó Péter Pozsonyban: semmilyen zsarolásnak nem engedünk „Járnak nekünk az uniós források” – jelentette ki Szijjártó Péter Pozsonyban, a Magyar Közösség Pártjának vendégeként. A magyar külgazdasági és külügyminiszter, a Globsec nemzetközi biztonságpolitikai konferenciára érkezett a szlovák fővárosba, majd szokásához híven ellátogatott az MKP-hoz is, ahol egyebek mellett hangsúlyozta, hogy a magyar kormány a jövőbeli egységes szlovákiai magyar pártot is stratégiai partnerként fogja kezelni.
2020. október 7. 19:22 Gigaberuházás Ózdon, külföldi cég helyét veszi át egy magyar A Wellis 8,5 milliárd forint beruházással 800 új munkahelyet hoz létre.
2020. október 7. 14:26 Nagy bejelentés az Auditól Győrben Az Audi Hungaria Zrt. logisztikai központjában átadták Európa legnagyobb tetőn kialakított napelemparkját.
2020. október 5. 17:31 Szijjártó Péter: tovább erősítik a visegrádi együttműködést a járványban Tekintettel arra, hogy az egész világra kiterjedő koronavírus-járvány mindenkit új feladatok elé állított, a visegrádi országok is még szorosabbra kívánják fűzni együttműködésüket a védekezésben - jelentette ki a magyar külgazdasági és külügyminiszter Prágában, Tomás Petrícek cseh külügyminiszterrel folytatott tárgyalásait követően.
2020. október 1. 18:01 Szijjártó Péter: Egyiptom bebizonyította, hogy a migráció a tengeren is megállítható Az Európai Uniónak támogatást kellene nyújtania az országnak, hogy továbbra is meg tudja fékezni az illegális bevándorlókat - mondta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Kairóban.
2020. szeptember 29. 17:52 Magyarországon építi fel első európai gyárát a Lenovo A kínai cég számítógépgyártó üzeme a Pest megyei Üllőn épül fel 8,2 milliárd forintból.
2020. szeptember 28. 18:35 Nagy beruházásban vesz részt a Mol a Tatár Köztársaságban Tizenhárom millió dolláros beruházással gumibitumen gyártására alkalmas üzemet épít a Mol az oroszországi Tatár Köztársaságban, az ottani olajvállalattal együttműködésben - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután hivatalában Albert Karimovot, a Tatár Köztársaság miniszterelnök-helyettesét.
2020. szeptember 28. 14:51 Szijjártó Péter: október 1-je után is marad a magyar határzár És mélyül a V4-es együttműködés a járvány kezelésében.
2020. szeptember 28. 14:39 Jogállamiság - Új fegyvert aktivált a magyar és a lengyel külügyminiszter Magyarország és Lengyelország "a liberális ideológiai véleményelnyomással" szembeni együttes fellépés érdekében közös összehasonlító jogi intézetet hoz létre - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, miután fogadta lengyel kollégáját, Zbigniew Raut.
2020. szeptember 25. 17:40 Szijjártó Péter: elkészültek a Magyarországon gyártott, világszínvonalú lélegeztetőgépek Napokon belül a magyar egészségügy rendelkezésére fog állni a külügyminisztérium által megrendelt 1000 darab, világszínvonalú lélegeztetőgép, amelyet a hazai székhelyű Celitron Medical Technologies Kft. már legyártott - mondta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Vácon.
2020. szeptember 24. 17:19 A térség legnagyobb járműdinamikai tesztpályája épült Veszprémben A legmagasabb technológiai színvonalon teljesítő világvállalatok is bíznak Magyarországban, a beruházási környezetben és a magyar emberekben - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter a veszprémi Continental Tesztpálya hivatalos megnyitóján.
2020. szeptember 22. 14:27 Szijjártó Péter: a rendkívüli intézkedések kiállták minden nemzetközi jogrendszer próbáját A külgazdasági és külügyminiszter az Európa Tanács vezetőivel folytatott tanácskozását követően közölte: a járvány első hulláma idején Magyarországnak példátlan támadásokkal kellett szembenéznie a nemzetközi intézmények vagy más uniós tagországok részéről.
2020. szeptember 17. 10:13 Európa egyik legkorszerűbb fecskendőgyára lesz Miskolcon A Sanofi összesen több mint 7 milliárd forintból, 1,2 milliárd forintos állami hozzájárulással bővíti miskolci üzemét - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter.
Kis-Benedek József: meg vannak számlálva az iráni vezetés napjai, az USA és Izrael heteken belül beavatkozhat
22:03 Dánok: „alapvető nézeteltérések” vannak, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”