INFORÁDIÓ 
2020. november 23. hétfő
Kelemen, Klementina

pszichológia

2020.11.07. 10:00

Roncsolja a daganatos nők immunrendszerét a stressz

Kónya Ilona szerint a kezelés alatt álló nőknek meg kell tartani a korábbi szerepeket, illetve nem szabad bezárkózniuk sem, ami viszont a jelenlegi járványos helyzetben rendkívüli módon fenyegeti a betegeket: irány az online tér!
2020.10.23. 17:15

Goschi Gabriella: már tudat alatti lázadás van a korlátozások ellen

A frusztráció és a belőle keletkező agresszió a hétköznapok részévé vált a koronavírus-járvány őszi fellángolása óta – vélekedik Goschi Gabriella klinikai szakpszichológus, és szerinte ma már tudat alatti lázadás van az emberek között a korlátozó intézkedésekkel szemben, még ha azok lazábbak is, mint tavasszal.
2020.10.12. 08:00

Európán eluralkodott a pandémiás fáradtság

Bojti Andrea pszichológus azt tapasztalja, hogy sokat romlott a magyar lakosság mentális állapota a járvány alatt, egyebek mellett megnőtt a hipochondriával összefüggésbe hozható esetek száma
2020.10.10. 18:31

Amikor az embernél bekapcsol a vészüzemmód

Főleg személyiségfüggő, hogy kit visel meg jobban egy bizonytalan időszak, amilyen például a mostani járványhelyzet – mondta az InfoRádiónak nyilatkozó pszichoterapeuta. Az úgynevezett vészüzemmódnak számos tünete van.
2020.08.30. 20:02

A pálinkás cumit mára felváltotta az okostelefon

Napjaink pálinkába mártott cumija a digitális világ, és a gyerekek digitális függősége már a szüleik eszközhasználatával elkezdődik – mondta az InfoRádió Családi hét című műsorának a digitális világra szakosodott pszichológus, akit a közösségi médiában Pszichológus Pasiként ismernek, és közel kétezer követője van. Tóth Dániel hitvallása így hangzik: “kés, villa, olló, laptop, tablet, okosteló nem gyerek kezébe való”.
2020.07.05. 21:34

"A" hét: anya, "B" hét: apa - kinek és mikor alkalmas megoldás ez?

Szakmai berkekben is vitatott az egyszülős- illetve a mozaikcsaládokban nevelkedő gyermekek váltott elhelyezése. Vannak, akik határozottan elutasítják, hogy bármi jó is származhat a gyereknek abból, ha egy hetet az egyik, egy hetet pedig a másik szülőnél él. Pedig a váltott elhelyezés mellett nyomós érvek szólnak - mondja az InfoRádió Családi hét című műsorában Bogár Zsuzsa szakpszichológus, családterapeuta.
2020.05.24. 07:50

Kiderült, hol a legboldogabbak a magyar emberek

A magyar boldogságtérkép megrajzolásánál a korábbi vizsgálatok során alkalmazott sztenderdizált és pszichometriailag hiteles kérdőívekkel mérték fel a magyar lakosság jóllét szintjét, mentális egészségét és pszichológiai immunitását. A régiók, a megyék és a megyeszékhelyek vonatkozásában jelentős eltérések látszanak a jólléti szintben a korábbi mérésekhez képest.
2020.05.23. 20:57

Almási Kitti: családi drámákat is hozott a járványhelyzet

Bár az emberek nem beszélnek róla, sokan most döbbentek rá, hogy nem szeretnek sok időt tölteni a párjukkal, sőt a gyermekeikkel sem – mondta egy konferencián Almási Kitti pszichológus, aki nagyon erős feszültségeket is tapasztalt a családokban.
2020.05.09. 18:10

Felmérés: aki egészségesebbnek tartja magát, most fegyelmezetlenebb

Az ELTE felmérése szerint a mostai járványos időszakban a nők nagyobb arányban követik a megelőző intézkedéseket. Bár sok idős visel maszkot, de a kézmosással összefüggő javaslatokat kevésbé tartják be. A pszichológus szerint az egészségünk érdekében a szabadságunk és természetünk sok elemét áldozzuk fel.
2020.04.19. 15:33

Bagdy Emőke: a kesergésre most azt kell mondanunk, stop

A legnagyobb tanulság az lesz, hogy már nem élhetünk ugyanúgy, mint eddig – mondta Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, egyetemi tanár az InfoRádió Aréna című műsorában. Beszélt arról is, hogy a karanténhelyzetben mi okoz belső válságot, és hogy lehet a saját és a családi konfliktusokat kezelni. "Öleld meg a másikat, és szelídítsd meg a helyzetet" – vallja a pszichológus.
2020.04.12. 16:26

Növeli a stresszt az otthoni bezártság, de van megoldás

Az új helyzetben minden családban, párkapcsolatban több lesz a konfliktus. Hiába vágytunk ugyanis az együtt töltött időre, újra meg kell tanulnunk kezelni egymást – figyelmeztet a pszichológus. Az izoláció és a járvány egyébként is feszültséget és szorongást kelt, ám az ezzel való megküzdés pozitív energiákat is teremthet, és fejlődhetünk általa – teszi hozzá Goschi Gabriella. A klinika szakpszichológus a feszültségoldásról is beszél, és azt is elárulja, mikor érdemes szakemberhez fordulni.
2020.02.28. 17:03

Amennyiben hajt az 5,252 milliárdra, nem árt, ha ezekkel tisztában van

Ne kapkodjon, kérjen segítséget, keressen értelmes elfoglaltságot, és ne gondolja, hogy a pénz az összes problémáját megoldja – ezt javasolja az InfoRádió által nyilatkozó pszichológus annak, aki szombaton esetleg megnyeri minden idők legnagyobb, 5 milliárd 252 millió forintos lottónyereményét. Demetrovics Zsolt, az ELTE Pszichológiai Intézetének igazgatója, az egyetem Klinikai Pszichológia és Addiktológia Tanszékének vezetője szerint egy ekkora nyeremény nagyon nagy változás, teljesítmény nélküli eredmény, amit csak azok kezelnek jól, akik a pénzt nem célnak, hanem az önmegvalósítás eszközének tekintik.
2020.01.25. 14:17

Ha ezeket látja a gyereken, elkezdhet gyanakodni

Mivel akár a testvérek is eltérő tulajdonságokat örökölhetnek, előfordul, hogy egyikük félvállról veszi a dolgokat, a másik viszont szorgalmas, igyekvő. Utóbbiak közül kerülhetnek ki a megfelelési kényszeres gyerekek, akik élete egyáltalán nem könnyű, és szülőként érdemes erre felfigyelni.
2020.01.17. 13:52

A pszichológusok szerint több ponton elbukhat a megfelelő iskola kiválasztása

A felvételi és az iskolaválasztás komoly stressz a szülőknek és a gyerekeknek, de van néhány szempont, amelynek alkalmazásával kevésbé lesz megterhelő ez az időszak – mondták az InfoRádiónak nyilatkozó szakértők a középiskolába jelentkezők szombati központi írásbeli vizsgája előtt.
2020.01.11. 20:57

Súlyos változásokat okoz az agyban a digitális olvasás

Máshogy működik az ember agya, ha napokon keresztül végigolvas egy regényt, mintha a netes híreket böngészve csak címeket jegyez meg. Szükség van a mélyolvasásra és a kézzel írásra is, hogy empatikusabb, kritikusabb és türelmesebb legyen az ember – mondta az InfoRádiónak Tószegi Zsuzsanna, az ELTE Könyvtár- és Információtudományi Intézetének docense.
2019.11.24. 10:18

Életközépi válság: az ember múltja elhagyhatatlan csomag

Az emberi életút sokaknak nehézségekkel teli állomása az életközépi válság, amely ötvenéves kor környékén törhet rá az emberekre. Ennek az életszakasznak a nehézségeiről beszélt az InfoRádió Családi hét című műsorában Asztalosné Elekes Szende pszichológus, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola oktatója.
×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018