2023. szeptember 28. 08:45 Észak-Korea az alkotmányba foglalta az atomfegyverkezést Már az alaptörvény is lehetővé teszi, hogy Észak-Korea folyamatosan fejlessze atomfegyvereit - jelentette be az országot vezető Kim Dzsong Un.
2023. szeptember 27. 22:03 Észak-Koreának nem kellett a szökött amerikai katona, most már otthon "őrzik" Észak-Korea kiutasítja azt az amerikai közlegényt, aki júliusban illegálisan lépett be a kommunista országba - jelentette az észak-koreai KCNA hírügynökség.
2023. szeptember 17. 11:12 Eddig tartott Kim Dzsong Un oroszországi látogatása Hivatalosan elbúcsúztatták Kim Dzsong Unt az Artyom-Primorszkij-1 vasútállomáson, az észak-koreai vezető páncélvonata elindult az orosz Tengermelléki terület déli részén lévő Haszan határállomás felé – közölte vasárnap a TASZSZ és a RIA Novosztyi orosz hírügynökség.
2023. szeptember 16. 18:45 Amerikai vezérkari főnök: a Moszkvának nyújtott észak-koreai katonai segítség nem okoz nagy változást a háborúban Mark Milley és a többi NATO-tagország vezérkari főnöke az Oslo északi peremén fekvő Holmenkollen síközpontban tanácskozik a hétvégén, hogy megvitassa az Ukrajnának nyújtandó támogatást és más regionális védelmi kérdéseket.
2023. szeptember 16. 13:35 Orosz nukleáris bombázókat nézegetett az észak-koreai vezető Az észak-koreai vezetőnek bemutatták a Kinzsal hiperszonikus rakéták hordozására alkalmas MiG-31I elfogó repülőgépet is
2023. szeptember 14. 11:13 Akár észak-koreai űrhajóst is vihetne Oroszország az űrbe Oroszország kész segíteni az észak-koreai műholdas technológia fejlesztését – közölte Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki a két, a Nyugattól elszigetelt ország lehetséges „fegyverzeti együttműködéséről” is beszélt. Putyin vendége, Kim Dzsong Un pedig azt mondta: kiáll Moszkva mellett a Nyugat elleni harcban.
2023. szeptember 14. 08:30 Észak-Koreába hívták az orosz elnököt Vlagyimir Putyin orosz elnök elfogadta Kim Dzsong Un meghívását, hogy "egy alkalmas időpontban" látogasson el Észak-Koreába.
2023. szeptember 13. 18:14 "Katonai körútra" indult Kim Dzsong Un Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőnek Vlagyivosztokban bemutatják az orosz Csendes-óceáni Flotta képességeit, majd ellátogat a Távol-keleti Szövetségi Egyetemre és Orosz Tudományos Akadémia létesítményeibe, a továbbiakban pedig Komszomolszk-na-Amurében polgári és katonai repülőgépgyárakat keres fel - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán a Rosszija 1 televíziónak.
2023. szeptember 13. 15:29 Vlagyimir Putyin: vannak lehetőségek a kétoldalú haditechnikai együttműködésre Moszkva és Phenjan a bajtársiasság és a jószomszédság megerősítésére törekszik a térség békéje és stabilitása érdekében - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Kim Dzsong Un észak-koreai vezető tiszteletére a Vosztocsnij űrközpontban adott hivatalos ebéden.
2023. szeptember 13. 14:45 Szakértő: nyugtalanító, hová futhat ki az orosz–észak-koreai barátkozás Az előzetes várakozásokkal szemben nem Vlagyivosztokban, hanem az amuri régióban található Vosztocsnij űrrepülőtéren (kozmodrom) fogadta Valagyimir Putyin orosz elnök Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt. A találkozót illetően Csoma Mózes korábbi szöuli nagykövetet, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos főmunkatársát kérdeztük.
2023. szeptember 13. 10:21 Kim Dzsong Un: támogatjuk Moszkvát az imperializmus elleni küzdelemben Észak-Korea támogatja Oroszországot az imperializmus elleni küzdelemben – jelentette ki Kim Dzsong Un észak-koreai vezető szerdán a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel a Vosztocsnij űrközpontban folytatott megbeszélései elején.
2023. szeptember 12. 18:23 Eláruljuk, miért vonattal utazott Oroszországba Kim Dzsong Un - videó Az országok vezetői szinte kivétel nélkül mindig repülőgéppel utaznak külföldi látogatásaikra. Az észak-koreai vezető azonban inkább a vonatot szereti.
2023. szeptember 12. 14:06 Elemzők szerint beszédes, hogy katonai illetékesek is Oroszországba utaztak Kim Dzsong Unnal Megérkezett Oroszországba Kim Dzsong Un észak-koreai vezető páncélvonata. A sztálinista módon irányított ország első embere Putyin orosz elnökkel tárgyal Vlagyivosztokban, több kommentátor szerint is arról, hogyan tudná fegyverekkel segíteni Moszkva ukrajnai invázióját.
2023. szeptember 12. 06:50 Oroszországba érkezett Kim Dzsong Un Megérkezett Oroszországba a Kim Dzsongunt szállító páncélvonat – számolt be róla az Independent, miután az orosz állami hírügynökség is megerősítette a hírt.
2023. szeptember 11. 21:22 Összejön Vlagyimir Putyin és Kim Dzsong Un személyes találkozója Kim Dzsong Un észak-koreai vezető a következő napokban hivatalos látogatást tesz Oroszországban - közölte hétfőn a Kreml sajtószolgálata.
2023. szeptember 9. 19:33 Vlagyimir Putyinnak Koreában is tervei vannak Moszkva és Peking is igent mondott Kim Dzsong Un hívására.
2023. szeptember 8. 21:11 Énekelni és táncolni mennek az oroszok Észak-Koreába Orosz katonai ének- és táncegyüttes érkezett Észak-Koreába, és kínai küldöttséget is várnak szeptember 9-re, az állam megalapítása alkalmából.
2023. szeptember 4. 14:42 Az oroszok ajánlatot tettek Észak-Koreának Észak-Koreával és Kínával közös haditengerészeti gyakorlat megtartását javasolta Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter Kim Dzsong Un észak-koreai diktátornak júliusi tárgyalásuk alkalmával - közölte a dél-koreai hírszerzés.
2023. szeptember 2. 11:45 Észak-Korea több cirkálórakétát lőtt ki a Sárga-tenger felé A szombati kilövésekre két nappal azután törént, hogy az amerikai és dél-koreai hadsereg befejezte 11 napos közös hadgyakorlatát
2023. augusztus 31. 08:54 Észak-Korea atomcsapást szimulált A kommunista vezetésű ország két ballisztikus rakétát lőtt, amelyek egy nukleáris csapást szimuláló manőver részei voltak.
21:38 Az amerikaiak 75 százaléka nem támogatja Grönland bekebelezését - közölte az egyik republikánus szenátor