2016. szeptember 9. 08:33 Phenjan bejelentette: atomrobbantással ünnepelt Phenjan bejelentette, hogy pénteken végrehajtotta ötödik kísérleti atomrobbantását a kommunista rezsim fennállásnak 68. évfordulója alkalmából.
2016. szeptember 9. 06:16 Újabb atomrobbantás Észak-Koreában? A Richter-skála szerint 5,3 erősségű "szeizmikus eseményt" észlelt pénteken az Amerikai Földtani Intézet Észak-Koreában.
2016. augusztus 31. 08:51 Megint kivégeztek egy tisztségviselőt Észak-Koreában Újabb tisztogatási hullám kezdődhetett Észak-Koreában: szerdán dél-koreai források arról számoltak be, hogy Észak-Koreában még júliusban kivégezték Kim Jong Dzsin észak-koreai miniszterelnök-helyettest és a rezsim két további tisztségviselőjét átnevelő táborba küldték.
2016. augusztus 30. 07:38 Nem célszerű elaludni egy fontos értekezleten Észak-Koreában Nyilvánosan kivégeztek két magas rangú tisztségviselőt augusztusban Észak-Koreában: egy korábbi mezőgazdasági minisztert, valamint az oktatási tárca egyik munkatársát, aki elaludt egy Kim Dzsong Un észak-koreai vezető elnökletével megtartott értekezleten - jelentette kedden meg nem nevezett forrásokra hivatkozva a Dzsungang Ilbo című dél-koreai lap.
2016. augusztus 27. 14:34 Elítélte az ENSZ Phenjant Egyhangúlag elítélte Észak-Korea legutóbbi, három nappal korábban végrehajtott rakétakísérletét az ENSZ Biztonsági Tanácsa, amely "további jelentős intézkedéseket" helyezett kilátásba az ország ellen.
2016. augusztus 25. 08:54 Észak-Korea hatalmas sikerként ünnepli legújabb rakétatesztjét Hatalmas sikerként ünnepelte Phenjan legújabb rakétatesztjét az észak-koreai állami média csütörtökön.
2016. augusztus 19. 15:51 Több milliárd dollárral tűnt el az észak-koreai tisztségviselő Több milliárd dollár értékű készpénzzel együtt nyoma veszett Európában egy magas rangú észak-koreai tisztségviselőnek, akinek a feladata Phenjan devizával történő ellátása volt - jelentette pénteken a Yonhap dél-koreai hírügynökség a Dong-a Ilbo (Kelet-Ázsiai Napilap) nevű helyi hírlapra hivatkozva.
2016. augusztus 17. 11:59 Phenjan lepszichopatázta a dél-koreai államfőt Phenjan "pszichopatának" nevezte szerdán Pak Gun Hje dél-koreai államfőt, aki előzőleg egy tévébeszédben bírálta Észak-Korea nukleáris ambícióit, és országa önvédelmével indokolta az amerikai THAAD rakétavédelmi rendszer tervezett telepítését.
2016. augusztus 5. 08:52 Provokatívnak tartják az észak-koreai rakétakísérletet Amerikai, dél-koreai és japán védelmi tisztségviselők elítélték az Észak-Korea által két nappal ezelőtt végrehajtott rakétakísérletet.
2016. augusztus 3. 07:46 Washington szerint Észak-Korea két ballisztikus rakétát bocsátott fel Észak-Korea nem egy, hanem két közepes hatótávolságú ballisztikus rakétát bocsátott fel szerdán, de az egyik közvetlenül az indítás után felrobbant - közölte kedden az amerikai hadászati erők parancsnoksága.
2016. augusztus 3. 07:19 Észak-Korea ballisztikus rakétát lőtt ki Észak-Korea ballisztikus rakétát bocsátott fel szerdán az ország délnyugati részéből, amely a tengerbe zuhant keleti partvidékén - közölte a dél-koreai hadsereg vezérkara.
2016. július 29. 06:49 Nyilvános kivégzést rendeztek Észak-Koreában Észak-Koreában nyilvánosan kivégeztek hat hivatalnokot, mert a vád szerint nem őrizték elég gondosan a felügyeletük alá rendelt, külföldön dolgozó állampolgárokat, akik így megszöktek - közölte pénteken egy dél-koreai szakértő.
2016. július 27. 11:05 Folyón úsztatott röplapokon fenyeget Észak-Korea Röplapokat úsztatott le Észak-Korea egy folyón Dél-Koreába - közölte a szöuli védelmi minisztérium.
2016. július 19. 06:21 Ismét ballisztikus rakétákat lőtt ki Észak-Korea Észak-Korea kedden ismét ballisztikus rakétákat lőtt ki, amelyek 500-600 kilométer megtétele után a Japán-tengerbe csapódtak. A rakéták akár Dél-Koreát is elérhetik - közölte a dél-koreai hadsereg.
2016. július 11. 06:46 Észak-Korea támadással fenyegetőzik Válaszcsapással fenyegetőzött az észak-koreai hadsereg hétfőn, arra reagálva, hogy az Egyesült Államok és Dél-Korea megállapodott a THAAD típusú, korszerű amerikai rakétavédelmi rendszer dél-koreai telepítéséről.
2016. július 9. 08:23 Ballisztikusrakéta-tesztet hajtott végre Észak-Korea Észak-Korea ballisztikusrakéta-tesztet hajtott végre tengeralattjáróról szombaton, de a kísérlet valószínűleg már első pillanataiban kudarcba fulladt - közölte a dél-koreai hadsereg vezérkara.
2016. július 6. 20:14 Az amerikai pénzügyminisztérium szankciókat jelentett be Észak-Korea ellen Az amerikai pénzügyminisztérium szankciókat jelentett be Észak-Korea, és konkrétan - most első ízben - az országot irányító Kim Dzsong Un ellen.
2016. július 6. 18:27 Észak-Korea rabszolgákat dolgoztat Európában Észak-Korea több száz embert küldött dolgozni különböző uniós tagállamokba, Phenjan ily módon igyekszik pénzhez jutni a nukleáris és rakétaprogramját büntető ENSZ-szankciókat kikerülve - állította az Európai Szövetség az Emberi Jogokért Észak-Koreában (EAHRNK) elnevezésű szervezet szerdán közzé tett jelentésében, amely ennek kapcsán "államilag szponzorált rabszolgákról" beszélt.
2016. július 2. 07:07 Alaposan kigömbölyödött az észak-koreai vezető Evési kényszere miatt nagyjából negyven kilót szedett magára Kim Dzsong Un azóta, hogy négy évvel ezelőtt Észak-Korea élére került - derült ki a dél-koreai hírszerzés (NIS) jelentéséből.
2016. június 28. 12:12 Szöul továbbra sem egyesülne Phenjannal Dél-Korea elutasította kedden azt az észak-koreai kezdeményezést, hogy a két ország politikai pártjainak és társadalmi szervezeteinek találkozójával ünnepeljék meg a Koreai-félsziget japán gyarmati uralom alóli felszabadulásának 71. évfordulóját.
17:31 Edzője Késely Ajna kálváriájáról: ha másképp döntünk, az a pályafutása végét is jelenthette volna