Infostart.hu
eur:
364.26
usd:
316.12
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára
Az Őrhalom és Ipolyvarbó között megépült új Ipoly-híd a felvidéki Ipolyvarbón az átadás napján, 2023. december 1-jén.
Nyitókép: MTI/Komka Péter

Mától nem kell 24 kilométert kerülni, átadtak egy fontos hidat

Új Ipoly-hidat adtak át Magyarország és Szlovákia között, az egyik oldalon Őrhalomnál, a másikon pedig Ipolyvarbónál, ami megkönnyíti a határ menti közösségek életét, s a gazdaságfejlesztés szempontjából is fontos - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A minisztérium közlése szerint a tárcavezető az avatóünnepségen emlékeztetett rá, hogy 2010-ben még csak huszonkét határátkelési pont volt a két ország között, míg most a harminckilencediket adták át.

Beszédében hangsúlyozta, hogy Magyarország és Szlovákia is stratégiai fontosságot tulajdonít határai törvényes átjárhatóságának. Szavai szerint különösen igaz ez annak tükrében, hogy hazánk leghosszabb határa épp a szlovák, eközben a szomszéd ország ráadásul a harmadik legfőbb kereskedelmi partnernek számít.

"Tehát nekünk az a stratégiai feladatunk, hogy minél több átkelési lehetőség legyen Magyarország és Szlovákia között. Ez jó Szlovákiának, jó Magyarországnak, jó a szlovákoknak és jó a magyaroknak a határ mindkét oldalán" - szögezte le beszédében.

Ipolyvarbó, 2023. december 1.
Az Őrhalom és Ipolyvarbó között megépült új Ipoly-híd a felvidéki Ipolyvarbón az átadás napján, 2023. december 1-jén.
MTI/Komka Péter
Ipolyvarbó, 2023. december 1. Az Őrhalom és Ipolyvarbó között megépült új Ipoly-híd a felvidéki Ipolyvarbón az átadás napján, 2023. december 1-jén. MTI/Komka Péter

Rámutatott, hogy méltatlan állapotot számoltak fel, ugyanis Ipolyvarbó és Őrhalom között legalább fél órát kellett autózni, 23-24 kilométert kerülve, és ez most pár percre, néhány száz méterre csökkent.

"Az újabb híd is világosan bizonyítja, hogy Magyarország és Szlovákia kiválóan együttműködve kiválóan használja fel a rendelkezésre álló európai uniós forrásokat. Mindez mutatja azt is, hogyha megkapnánk a jog szerint nekünk járó európai uniós forrásokat, jól bánnánk velük" - húzta alá.

Majd az EU társfinanszírozásával 2,5 milliárd forintból megvalósult fejlesztést ismertetve tudatta, hogy a 30,5 méteres híd mellett Magyarországon 1100 méter, Szlovákiában pedig 400 méter utat építettek.

"Ez tehát a harminckilencedik átkelési pont, de nem állunk meg" - jelentette ki, hozzátéve, hogy a

jövő év elején újabb átkelési pontot adnak át Drégelypalánknál.

Szijjártó Péter ezután kifejtette, hogy sokan emlékeznek még azokra az időkre, amikor közel sem volt természetes a nyugodt és akadálytalan átkelés a két ország között. Leszögezte: legutóbb a koronavírus-járvány idején vált világossá, hogy a szabad átkelés a határon olyan, mint a levegő. "Ha van, észre sem vesszük, ha nincs, akkor pedig azonnal hiányzik mindenkinek" - fogalmazott.

A miniszter végezetül kitért arra is, hogy napjaink nehézségei még inkább felértékelik a kiszámítható, kölcsönös tiszteleten alapuló jószomszédi kapcsolatok jelentőségét.

"A legutóbbi szlovákiai parlamenti választások eredménye megerősíti, elősegíti azt, hogy Szlovákia és Magyarország továbbra is a kölcsönös tisztelet talaján állva, kölcsönösen fontos eredményeket elérve tovább építse az együttműködését" - összegzett.

Illetve rámutatott, hogy határ mentén élni különleges élethelyzetet jelent, amelynek milyenségét az határozza meg, hogy ez a határ elválaszt vagy összeköt, ellehetetleníti a két oldal közötti gazdasági, társadalmi, családi, baráti kapcsolatokat, vagy elősegíti ezeket.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Szerdán ismét a kormány döntései kerülhetnek a hazai közélet fókuszába. Magyar Péter bejelentése szerint a kabinet Pakson ülésezve döntött az alacsony vízállás problémáját hosszú távon kezelő beruházásról: megkezdődik egy dunai fenékküszöb építése, szükség esetén pedig két bárka irányított elsüllyesztésével is készek megemelni a folyó vízszintjét. Nem ez volt az egyetlen kormányzati tájékoztató ma: 9 órától az augusztus 20-ai ünnepség részleteire derült fény, ahol bejelentették, hogy a programsorozat 4 milliárdból valósul majd meg, és 2000 drón is részt vesz a showban. Mindeközben kiderült, hogy 2024-től a választásokig 26 milliárd forintot fizetett az Orbán-kormány a Századvégnek, a NER-es építőipari cégek egy friss becslés szerint 2010 óta 900-1000 milliárdnyi profitra tehettek szert túlárazásokból, az Országos Mentőszolgálat telephelyein pedig rendőrök jelentek meg, a Népszava szerint a mentőautók beszerzésének ügyében. Budapest továbbra is küzd a nehéz anyagi helyzettel, szeptember végéig 125 milliónyi hitelt kellene visszafizetnie, aztán október közepéig 86 milliárdnyi szolidaritási hozzájárulást átutalni az államkasszába – ez a jelenlegi körülmények közt lehetetlen kihívást jelent, így egyre sürgetőbb a megállapodás a kormánnyal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×