Infostart.hu
eur:
353.6
usd:
305.7
bux:
133528.69
2026. június 12. péntek Villő
Budapesten, a Hungexpón tartja 30. kongresszusát a FIDESZ-KDNP. Forrás: Infostart
Nyitókép: Forrás: Infostart

Ülésezik a Fidesz tisztújító kongresszusa

Mintegy másfél ezer küldött és legalább ugyanennyi vendég részvételével Budapesten, a Hungexpón tartja 30. kongresszusát a legnagyobb kormánypárt.

Az elnök és a négy alelnök, valamint a pártbizottsági vezetők személyéről dönt a Fidesz harmincadik, tisztújító kongresszusa, amely ezekben a percekben kezdődik meg a budapesti Hungexpón. A kormánypártok európai parlamenti listavezetőjéről ugyanakkor nem szavaznak, bár Varga Judit volt igazságügyi minisztert, fideszes országgyűlési képviselőt, a parlament uniós ügyekkel foglalkozó bizottságának vezetőjét már több hivatalos rendezvényen így mutatták be a napokban.

A rendezvényen 1800 küldött és ugyanennyi vendég vesz részt. Beszédet mond Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke és Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke.

Budapest, 2023. november 18.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke beszédet mond a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség tisztújító kongresszusán a Hungexpón 2023. november 18-án.
MTI/Koszticsák Szilárd
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke beszédet mond a Fidesz Magyar Polgári Szövetség tisztújító kongresszusán a Hungexpón 2023. november 18-án. MTI/Koszticsák Szilárd

A Fidesz Országos Választmányának elnökeként Kövér László parlamenti elnök, az országgyűlési képviselőcsoport nevében Kocsis Máté frakcióvezető, az európai parlamenti delegáció képviseletében pedig Deutsch Tamás tart beszámolót.

A délután folyamán több miniszter, pártelnökségi tag és fideszes polgármester, hozzávetőleg 15 órától pedig Orbán Viktor miniszterelnök is felszólal majd.

A Fidesz legutóbb 2021-ben tartott tisztújító kongresszust. Akkor két évre választották pártelnökké Orbán Viktort, alelnöknek pedig Kósa Lajost, Kubatov Gábort, Németh Szilárdot és Gál Kingát. A párt elnöke Orbán Viktor marad, kihívója ugyanis nincs. A miniszterelnök a két évvel ezelőtti kongresszuson egyebek mellett arról beszélt, hogy a járványok és népvándorlások korában Magyarországon is a biztonság a legfontosabb kérdés. Most várhatóan a szuverenitásküzdelem, a háború, a gazdasági válság és az EP-választás lesznek a központi témák a beszédében, amelyet az InfoRádió élőben közvetít.

Címlapról ajánljuk
Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után
Foci-vb 2026

Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után

Mexikó megérdemelten „tartotta otthon” a három pontot, ugyanennyi kiállítást azonban a játékvezetőnek is „szerveznie kellett” a Dél-Afrika elleni labdarúgó-vb-nyitómeccsen.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

A részvénypiaci hangulat alapvetően továbbra is törékeny, két meghatározó téma uralja a tőzsdéket, az egyik a technológiai és mesterséges intelligencia részvények esése, a másik pedig az iráni háború eszkalációja. Az európai részvénypiacok ma felfelé vették az irányt, a régiónkban a magyar és az osztrák részvénypiac is kiemelkedően teljesített - szektorszinten elsősorban a bankpapírok vezették az emelkedést. Az Európai Központi Bank kamatemelése után valamelyest csökkent az optimizmus az európai részvénypiacokon délután - az EKB 3 éves szünet után emelt először egész pontosan 25 bázispontot -, illetve a Kormányzótanács lefelé módosította a GDP-növekedési várakozásokat és megemelte az inflációs előrejelzéseket a következő évekre. Koraeste Donald Trump közölte, hogy mégsem lesz ma amerikai támadás Irán ellen, erre reagálva emelkednek a nemesfémek és esik a Brent jegyzése, a vezető tőzsdék pedig raliznak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×