Infostart.hu
eur:
386.47
usd:
331.89
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika
Nyitókép: Pixabay

Nagy útfelújítási hullám indul a tavasz beköszöntével

Több mint ezer kilométer út felújítása kezdődik el az idén.

Az időjárás jobbra fordultával visszatérnek a közutakra a kivitelezők munkagépei. A tavasszal tömegesen meginduló útfelújítások az év végéig összesen több mint ezer kilométeren tehetik kényelmesebbé és biztonságosabbá az autózást, a buszozást - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Az elmúlt évtizedben több mint 6000 kilométernyi útszakasz rendbetétele készült el, az elvégzett beruházások összértéke 755 milliárd forint volt. A 2010 előtt felhalmozott karbantartási lemaradás ledolgozása mindmáig rengeteg feladatot jelent, a kormány több útfelújítási programban, jelentős részben hazai forrásból támogatja a fokozatos előrehaladást. A tömeges beavatkozásokkal folyamatosan javul a helyi életminőség és a közlekedés biztonsága mellett az autóbuszos közösségi közlekedés szolgáltatási színvonala is.

Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára elmondta:

„2021-ben összesen több mint ezer kilométernyi útszakaszon kezdődhetnek meg a felújítási munkák.

Ha a további előkészületekkel a tervezett tempóban haladunk, az idei beruházások összértéke akár meg is haladhatja a 300 milliárd forintot. Az országos közútkezelő a téli üzemeltetési időszak végével, március 15-étől egészen őszig ütemezetten adja át a munkaterületeket a kivitelezőknek. A napokban 87 útszakaszon, összesen 235 kilométeren indulnak meg vagy folytatódnak a teljes körű felújítások. A tavasszal megkezdődő korszerűsítések összértéke meghaladja a 37 milliárd forintot."

A márciusban induló felújítások közül

a leghosszabb egybefüggő szakaszon a Nyírtura–Nyíradony összekötő út újul meg mintegy 9,5 kilométeren.

Közel 2,5 milliárd forintos árával a legnagyobb értékű beruházás a Nyúl–Ménfőcsanak mellékút komplex fejlesztése, amely teljes csapadékvíz rendezést is tartalmaz. A domboldalról rendszeresen lezúduló vizeket egy zárt csatornán keresztül vezetik be egy élő vízfolyásba. Az 1-es főút budaörsi szakaszán hét buszöblöt újítanak fel, a megállók a jelenlegi térköves helyett jóval nagyobb teherbírású bazaltburkolatot kapnak.

Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója kiemelte: "A tavalyhoz képest közel megkétszereződő mennyiségű teljes körű felújítás számos térség úthálózatán érezhető javulást hoz. A legtöbb beavatkozási igény a mellékúthálózaton jelentkezik, ennek megfelelően a projektek döntő része idén is alsóbbrendű szakaszok állapotát rendezi tartósan. De nem feledkezünk meg a többi utunkról sem, hiszen 2021-ben összesen 143 ezer tonna aszfaltot használhatunk fel a lokális és nagyfelületű javításokhoz. A fejlesztések és karbantartások nagyságrendje miatt nyomatékosan arra kérjük a közlekedőket, hogy a munkaterületek közelében fokozott óvatossággal vezessenek, vigyázzanak munkatársainkra és a kivitelezők szakembereire.”

Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×