Infostart.hu
eur:
381.49
usd:
327.28
bux:
109281.05
2025. december 5. péntek Vilma
Internetes órát tart egy bresciai középiskola üres osztályterméből egy tanár 2020. október 26-án. A koronavírus-járvány miatt az olasz kormány elrendelte, hogy a középiskolák tanóráik hetvenöt százalékában álljanak át az internetes oktatásra.
Nyitókép: MTI/EPA/ANSA/Filippo Venezia

Minden iskolában máshogy szervezték meg a középiskolai felvételit

Szigorú járványügyi intézkedések mellett kezdődtek meg a középiskolai felvételi szóbeli vizsgái.

Már tartanak a középiskolai szóbeli felvételik, a vizsgákat legkésőbb március 12-ig le kell bonyolítani. A járvány miatt a szóbeliket is szigorú biztonsági intézkedések mellett rendezik. A győri Révai Miklós Gimnáziumban például korábban az összes szóbeliző diák – körülbelül a felvehető létszám másfél-kétszerese, 50-60 fő – egyszerre érkezett reggel, közösen készült egy teremben, három bizottság előtt vizsgázott és a szülők az épületben megvárhatták őket. Ez idén egész másként szerveződött – mondta az InfoRádiónak Horváth Péter, az iskola igazgatója, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke.

Ezúttal pontos időre mentek a gyerekek, a felkészülés is több teremben zajlott, tízfős létszámkorláttal. Idén 52 diákot hívtak be, közülük ketten nem tudtak megjelenni, mert bár nem fertőződtek meg, osztálytársuk betegsége miatt karanténban voltak.

A szóbeli felvételi nem kötelező, egységes előírás sincs a lebonyolításra, így minden iskola másképp gondoskodik a járványügyi előírások betartásáról

– számolt be országos tapasztalatairól a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke. Van, aki online próbálja megoldani a szóbeli felvételiket, míg mások személyes jelenléttel, hasonló védelmi megoldásokkal, mint a győri gimnáziumban. "Van, ahol tán el is maradtak" – jegyezte még meg Horváth Péter.

Az írásbeli felvételi teszteket január 23-án írták meg a középiskolába készülő diákok, ugyancsak a járványügyi előírásoknak megfelelően. A tanulóknak március 22-én és 23-án még lehetőségük van a jelentkezési sorrend megváltoztatására, és új tanulmányi területet is felvehetnek, de csak olyan iskolában, ami az eredeti jelentkezési lapjukon is szerepelt.

A diákok a felvételi eredményéről legkésőbb április 30-áig kapnak értesítést.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
Este bizonyítványt osztanak Magyarországnak – mutatjuk, mit csinál a forint

Este bizonyítványt osztanak Magyarországnak – mutatjuk, mit csinál a forint

Mozgalmas időszak áll a forint mögött: a hét folyamán többször már a 380-as szint környékén járt az euróval szemben a hazai fizetőeszköz jegyzése, majd a tegnap váratlanul gyors gyengülést hozott. A mai napot jól indította a valuta, kora reggel meggyőzően menetelt a közös európai devizával szemben, de már délelőtt elfogyott a lendület. A kereskedésnek rövid távon az amerikai adatok érkezése adhat irányt, késő este pedig a Fitch Ratings közli majd, hogy mi lett az eredménye Magyarország hitelminősítői felülvizsgálatának.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×