Infostart.hu
eur:
381.74
usd:
327.44
bux:
109497.71
2025. december 5. péntek Vilma
Nyitókép: Pixabay

A munkavállalók megsegítését sürgetik a szakszervezetek

Négy szakszervezeti konföderáció támogatja a járvány terjedése ellen, az emberéletek megóvása és a megélhetések hosszú távú biztosítása érdekében hozott intézkedéseket, ugyanakkor kérik a kormányt, minden eszközt használjon fel annak érdekében, hogy a világjárvány gazdasági terheit ne csak a munkavállalóknak, a nyugdíjasoknak, a szegénységben élőknek kelljen viselniük.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség, a LIGA Szakszervezetek, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés, valamint a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma hangsúlyozza: üdvözlik a kormányzat intézkedéseit, amelyeket a koronavírus világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében hozott, de jelzik, hogy

álláspontjunk szerint ezek részben már nem elégségesek, részben nem megfelelőek.

Azért látják úgy, hogy nem elégségesek az intézkedések, mert nem minden olyan iparágban biztosítanak a munkáltatói terhekben kedvezményt, amelyeket már most érintenek a járvány hatásai, és ahol a munkáltatók már most is a termelés leállítására, az üzemek bezárására, a munkavállalók elbocsátására kényszerültek. Emellett a rendelkezések nem minden esetben szolgálják a megadott célok elérését - fejtik ki a nyilatkozatban az érdekképviseletek.

Úgy vélik, túl sok nagy kaptak a munkáltatók

Példaként említik, hogy a munkáltató a közölt munkaidő-beosztást bármikor, minden korlátozástól mentesen módosíthatja. Az ilyen szabályozás aránytalan rugalmasságot vár el a munkavállalótól, amely éppen a jelenlegi helyzetben sok esetben nem megvalósítható - hívják fel a figyelmet.

Az érdekképviseletek szerint nem a célnak megfelelő a rendeletnek az a része sem, amely szerint a munkavállaló és a munkáltató a Munka törvénykönyve rendelkezéseitől külön megállapodásban eltérhet. Álláspontjuk szerint ezzel a kormány gyakorlatilag akár a Munka törvénykönyve teljes felfüggesztését, figyelmen kívül hagyását lehetővé teszi.

Elfogadhatatlan, hogy a jogalkotó éppen ebben az évtizedek óta példátlan helyzetben hagyja védtelenül a munkavállalókat, tudva azt, hogy a munkavállaló nem egyenrangú tárgyalófele a munkáltatónak, különösen kiszolgáltatott jelen körülmények között - fogalmaznak a közös nyilatkozatban.

Az érdekképviseletek szerint a munkavállalókkal is szolidáris intézkedésekre van szükség, nem kizárólag a munkáltatókkal,

nem követhető az a gyakorlat, hogy a munkavállalók jogai feláldozhatóak a vállalkozások védelme érdekében.

Felhívják a figyelmet arra is, hogy egy családból legalább egy szülő a jövedelmét megőrizve maradhasson otthon gyermeke mellett, ha nem tudja másként megoldani a gyermekfelügyeletet, és ez nem valósítható meg anélkül, hogy a kormányzat segítséget nyújtson a kis- és középvállalkozásoknak.

A négy hazai szakszervezeti konföderáció kéri, hogy a rendelet módosításának tartalmáról és a további intézkedésekről induljon haladéktalan egyeztetés a szociális partnerekkel, és a jövőben a szociális partnerekkel való egyeztetés nélkül ne jelenjen meg semmilyen jogi norma a munka világára vonatkozóan.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

A Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját a miniszterelnök. Elmondta, a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját. Nem vagyunk még kint a vízből, de egy kevésbé feszült és kockázatos időszak előtt állhatunk. Ha a háborút a harctéren kell megoldani, a fenyegetettség nőni fog – fogalmazott. Beszélt az orosz energiától való függésünkről, a gyenge Európáról, a Tisza Párt állítólagos programjáról és a kettős állampolgárság népszavazásának évfordulójáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
Drónok veszélyeztették Zelenszkij életét, Ukrajna egyik legnagyobb városa ellen készül orosz offenzíva – Háborús híreink pénteken

Drónok veszélyeztették Zelenszkij életét, Ukrajna egyik legnagyobb városa ellen készül orosz offenzíva – Háborús híreink pénteken

Egy ír hadihajó több drónt észlelt Volodimir Zelenszkij repülőgépének útvonala közelében, az ukrán elnök Dublinba érkezésekor. A drónok pontosan akkor és ott repülhettek el, ahol az ukrán elnök útvonala az eredeti tervek szerint vezetett volna. Oroszország nagyobb offenzívára készül, azzal a céllal, hogy elfoglalják Odesszát és Mikolaivet, elvágják Ukrajnát a Fekete-tengertől – írta meg két orosz katonai elemzőre hivatkozva az orosz MK.ru. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×