Infostart.hu
eur:
363.45
usd:
315.1
bux:
150022.25
2026. augusztus 14. péntek Marcell
Kolontár a vörösiszap fogságában. A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. (MAL Zrt.) Ajka melletti tározójának átszakadt gátjánál 2010 október 4-én mintegy egymillió köbméternyi vörösiszap ömlött ki a gátszakadás miatt. A katasztrófa három települést - Devecser, Kolontár, Somlóvásárhely - érint, közel 40 ezer négyzetkilométeres terület lakossága és élővilága van veszélyben.
Nyitókép: MTI/H. Szabó Sándor

Furcsa pillanatához érkezett a gigantikus vörösiszapper

A fellebbviteli főügyészség bizonyítás felvételét indítványozza, és a bizonyítási eljárás lezárását követően terjeszti elő érdemi indítványait többek között a felmentett vádlottak bűnössége kérdésében.

Az iratok áttanulmányozását követően bizonyításfelvételt indítványoz a Győri Fellebbviteli Főügyészség a vörösiszapperben.

Mészáros Tamás fellebbviteli főügyész közleménye szerint a megismételt eljárásban a Győri Törvényszék öt vádlott kivételével az elkövetők büntetőjogi felelősségét állapította meg.

A döntés szerint a vádlottaknak észlelniük kellett volna az altalajban zajló folyamatokat, valamint azt, hogy a vörösiszaptároló-kazetta tönkrement, abba az előírtnál jóval több víz került.

A gátszakadást megelőzően

a vádlottaknak lehetőségük lett volna érdemi óvintézkedések megtételére.

Az ítélet ellen az ügyész 13 vádlott terhére jelentett be fellebbezést.

A fellebbviteli főügyészség bizonyítás felvételét indítványozza, és a bizonyítási eljárás lezárását követően terjeszti elő érdemi indítványait a bűncselekmények minősítése, a büntetések súlyosítása és a felmentett vádlottak bűnössége kérdésében.

Címlapról ajánljuk
Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×