Infostart.hu
eur:
386.22
usd:
331.93
bux:
0
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Újabb mérnöki szak a Szolnoki Főiskolán?

Újabb mérnöki szak indításával, illetve duális képzési lehetőségek feltérképezésével kapcsolatos szándéknyilatkozatot írt alá Túróczi Imre, a Szolnoki Főiskola rektora és Dunai Zoltán, a Stadler Rail Csoport országigazgatója. Az új szak indításával a mérnökhiányt kívánják orvosolni a megyeszékhelyen.

A főiskola rektora az MTI-nek elmondta: az új típusú szakot, amelyen villamos-vagy mechatronikai mérnököket oktatnának, a főiskola saját képzési rendszerén belül vagy más felsőoktatási intézmény kihelyezett tagozataként tervezik létrehozni.

A szükséges szakembergárda képzésére nappali és levelező tagozatot is indítanának a Szolnoki Főiskolán, évfolyamonként összesen ötven-száz hallgatónak.

Ha lenne elég szakember, az ipari parkban a termelésen kívül a termékfejlesztés fejlődhetne - tette hozzá.

Túróczi Imre kitért arra: a műszaki menedzser szak keretében jelenleg kötöttpályás mérnököket képeznek nappali és levező tagozaton.

Dunai Zoltán az MTI-nek azt mondta: öt-hat év múlva saját igényeik szerint képzett vasúti szakirányú végzettséggel rendelkező gépész-és villamosmérnököket szeretnének foglalkoztatni, ehhez keresnek partnereket, mint amilyen a Szolnoki Főiskola.

A Stadler Rail Csoport országigazgatója megemlítette, hogy négy-öt mérnököt tudnak majd alkalmazni 2019-2020-tól.

A Stadler Rail Csoport jelenleg mintegy 520 embert foglalkoztat Magyarországon, közülük 480-ot Szolnokon, 35-öt Pusztaszabolcson, 5-öt pedig Budapesten.

Címlapról ajánljuk

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×