Kátyúzási munkákat az év szinte minden időszakában végez a társaság 93 mérnöksége. A téli időszakban azonban jóval korlátozottabbak az útjavítási lehetőségek - mondta az InfoRádióban a Magyar Közút Zrt. szóvivője.
Megnőtt a burkolathibák száma az ország több mint 31.800 kilométeres közúthálózatán. Pécsi Norbert kifejtette: akkor tudnak kátyúk kialakulni, ha a csapadékos időjárás után, nappal plusz hőmérséklet van, éjszaka pedig 0 fok alá csökken a hőmérséklet. A víz megfagy és feszítőerejének köszönhetően burkolathibák alakulhatnak ki azokon a szakaszokon, ahol akár csak egy kis repedés is van.
A szóvivő hozzátette: "szerencsére az előző évekhez képest az idei télen nem történt akkora mértékű állapotromlás az országos közúthálózaton, voltak a mostaninál jóval szélsőségesebb teleink is, de ettől függetlenül klasszikusan elmondható, hogy március elejétől kezdődően beindulnak a tartósabb kátyúzási munkálatok."
Az idei évre több mint 151 ezer tonna kátyúzó anyag felhasználását tervezi a társaság, minderre összesen nettó 9,51 milliárd forint áll rendelkezésre.
A Magyar Közút Zrt. több ezer munkatársa előzetes ütemterv szerint dolgozik vagyis folyamatosan végez kátyúzási munkákat, de Pécsi Norbert szerint, még ez a kapacitás sem elegendő ahhoz, hogy minden burkolathibát egyszerre kijavítsanak. Első körben minden esetben a gyorsforgalmi és főutakon, majd a kevésbé forgalmas 4-5 számjegyű mellékutakon, végül a bekötőutakon dolgoznak.
A kátyúkról információt a Magyar Közút Nonprofit Zrt. elsősorban a saját útellenőri hálózatán keresztül szerez, több száz útellenőr járja meghatározott terv alapján a csaknem 32 ezer kilométeres közúthálózatot. De a lakossági bejelentéseket is köszönettel veszik, a jelzéseket igyekeznek beépíteni előzetes ütemterveikbe.
Hanganyag: Kálló Izabella








