Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

NGM: folyamatos az egyeztetés a bankszövetséggel

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) folyamatosan tárgyalásokat folytat a Magyar Bankszövetség képviselőivel annak érdekében, hogy mindkét fél számára elfogadható feltételekkel vállaljanak szerepet a pénzintézetek a kormány gazdaságpolitikájának megvalósításában - válaszolta a tárca hétfőn az MTI-nek arra a kérdésére, hogy egyeztetnek-e a tranzakciós adóról.

Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke pénteken az M1 Az Este című műsorában kifogásolta, hogy a múlt héten kaptak ugyan meghívást a minisztériumba azzal, hogy elkezdik a tárgyalásokat, amihez a bankszövetség elnöksége kidolgozta koncepcióját, kinevezte delegációját, a kormány azonban a tervezett megbeszélés előtt bejelentette, hogy jóváhagyta az adót.

Véleménye szerint a kormánynak újra kellene gondolnia a tranzakciós illetéket, mert az elképzelés ellentmondásokat tartalmaz, és két "katasztrofális" év után gyakorlatilag a tönk szélére küldené a magyar bankszektort, amely így nem tudna hozzájárulni a magyar gazdaság növekedéséhez. Ha az új adót bevezetik, a speciális bankadót mindenképpen ki kell vezetni 2013-ban - hangsúlyozta Patai Mihály, hozzátéve, a következő hetekben mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy kompromisszumra jussanak a kormánnyal.

Rogán Antal, az Országgyűlés Gazdasági bizottságának fideszes elnöke, frakcióvezető-jelölt hétfőn a TV2 Mokka című műsorában azt mondta: most is szükség lesz egyeztetésre a bankszövetséggel, ami alapvetően a kormány feladata. Erre a következő hetekben sor kerülhet.

A tranzakciós illetékről szóló javaslatot ugyan már benyújtotta a kormány a parlamentnek, de tárgyalása kicsit hosszabb ideig tart, ezért úgy vélte: az egyeztetésre lesz mód és lehetőség.

A kormány pénteken késő délután nyújtotta be a parlamentnek a tranzakciós illetékről szóló törvényjavaslatot; az illeték mértéke 1 ezrelék lesz. A törvény hatálya a Magyarországon székhellyel vagy fiókteleppel rendelkező pénzforgalmi szolgáltatóra terjed ki.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 27. 05:00
×
×
×
×