Infostart.hu
eur:
385.08
usd:
331.57
bux:
0
2026. január 16. péntek Gusztáv

Már tárgyalt Fellegi az IMF és az unió képviselőivel

Informális látogatásra Budapestre érkezett az IMF és az Európai Unió küldöttsége.

Információink szerint a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió küldöttsége már meg is tartotta első, nem hivatalos tárgyalását Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszterrel. Irina Ivascsenko, a Nemzetközi Valutaalap magyarországi képviselete vezetőjének korábbi közleménye szerint Christoph Rosenberg, az IMF magyar misszióvezetője és az Európai Bizottság képviselői azért vannak péntekig Budapesten, hogy előkészítsék a pénzügyi segítségről szóló, jövő évben induló tárgyalásokat és tájékozódjanak a magyar költségvetéssel kapcsolatos fejleményekről.

Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár az Origónak adott interjújában azt mondta, hogy január végére akár három-négy évre szóló, 15-20 milliárd eurós hitelkeretről szóló megállapodás is létrejöhet a Nemzetközi Valutaalappal.

Weinhardt Attila, a Portfolio.hu elemzője azonban nem számít gyors tárgyalásra, ugyanis több ütközési pont is lehet a nemzetközi szervezetek delegációi, illetve a magyar kormány által képviselt gazdaságpolitika témájában. Az egyik ilyen pont a bankadó, illetve a válságadók témája, a másik terület lehet például a kormány és a jegybank közötti viszony rendezése, a harmadik pedig a végtörlesztés, illetve a devizahiteleseknek tervezett újabb és újabb kormányzati mentőcsomagoknak az ügye lehet - fejtette ki.

A magyar delegációt vezető Fellegi Tamás múlt héten mondott le nemzeti fejlesztési miniszteri posztjáról. Orbán Viktor miniszterelnök a héten jelentette be, hogy a politikus tárca nélküli miniszterként fogja irányítani a tárgyalásokat. A kormányfő december 15-ével javasolja Fellegi Tamás kinevezését tárca nélküli miniszterré.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdte munkanapját a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben pedig fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról, amely kapcsán az ukrán tónus bicskanyitogató, Brüsszel pedig kitapos és kiprésel most mindenkiből minden pénzt, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció.

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

Az elmúlt napokban a geopolitikai események vpltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Pluszban zártak tegnap az amerikai tőzsdék, a chiprészvények nagyot mentek a tajvani TSMC chip bérgyártó vártnál jobb negyedéves eredményei után, de a tegnap jelentő bankrészvények (GS, MS) is 5 százalék körüli pluszban zártak. Az ázsiai tőzsdék szintén emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Az előjelek Európát tekintve is pozitívak, enyhe emelkedéssel indulhat a nap a határidős indexek állása alapján.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×