Infostart.hu
eur:
365.74
usd:
327.08
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

Tűzijáték helyett csillagszóró és segélykoncert

Új néven és új célokkal folytatja mozgalmát az a csoport, amely egy hét alatt 250 ezer támogatót gyűjtött össze a Facebookon az augusztus 20-i budapesti tűzijáték ellen. Szerették volna, ha a kormány az árvízkárosultaknak adja az ünnepi látványosságra szánt pénzt. A kabinet végül úgy döntött, hogy lesz tűzijáték, de olcsóbb, mint tavaly.

Nem érzi kudarcnak a Facebook-csoport vezetője a kormány döntését. Mint mondta: elvárásaik teljesültek azzal, hogy a kormány egy tűzijátéknyi összeget kivont az egész nap ünnepségeinek megrendezési költségeiből.

A csoport vezetői most új nevet adnak a mozgalomnak, és segélyszámlát nyitnak, valamint csillagszórós gyűlést és jótékonysági koncertsorozatot szerveznek az árvízkárosultak megsegítésére - közölte Mernyó Ferenc.

Az önálló alapítvány létrehozásáról azért tettek le a szervezők, mert rendkívül lassú a bejegyzési eljárás. Mivel éppen bírósági ítélkezési szünet következik, mire ez az alapítvány működőképes lehetne, már mindenki elfelejtené, hogy miért is jött létre - jegyezte meg Mernyó Ferenc.

Hozzátette: ezért egy már létező, köztiszteletben álló szervezet gyűjti össze önálló alszámlán a felajánlásokat, amelyeknek az  összegét a csoport által meghatározott célokra fordíthatnák.

A csillagszórós demonstrációt a Duna partjára szervezik. Emellett az összes árvíz sújtotta országban egyszerre tartanának segélykoncertet, a Bob Geldof által 1985-ben szervezett Live Aidhez hasonlóan: Varsóban, Prágában, Kijevben, Bécsben, Pozsonyban, Bukarestben, Belgrádban és Budapesten, valamint azokban a városokban, amelyek a leginkább érintett helyszínek közelében találhatóak - mondta el Mernyó Ferenc, aki azt is megjegyezte, hogy a kezdeményezés független minden politikai párttól.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Minden idők legfiatalabb világbajnoka lett Kimi Antonelli
Kimi Antonelli, a Mercedes 20 éves versenyzője behozhatatlan előnyre tett szert négy fordulóval a Forma–1-es idény vége előtt. A mexikói futam dobogóján egy négyszeres (Max Verstappen), egy hétszeres (Lewis Hamilton) és egy újdonsült világbajnok (Kimi Antonelli) állhatott.
Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

A 2022-ben indított teljes körű invázió kezdete óta idén októberben szenvedte el a legnagyobb havi veszteségét az orosz hadsereg az ukrán vezérkar jelentése szerint. Az ukrán védők emellett több területet szabadítottak fel a hónapban, mint amennyit a támadóknak sikerült elfoglalniuk - számolt be a Kyiv Independent. Vlagyimir Putyin a háború folytatásával maga teremti meg egy ellene irányuló puccs feltételeit, de az orosz ellenzék elnyomása és az elit titkosszolgálati ellenőrzése egyelőre megnehezíti a szervezkedést – mondta Ilja Jasin a francia L’Expressnek. A Németországban élő orosz ellenzéki politikus szerint a Kreml vezetője nem pusztán Ukrajna leigázására törekszik, hanem a nemzetközi rendet is át akarja alakítani, ezért egyelőre a háború további eszkalációjára kell készülni. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×