2017. november 13. 18:49 Döntöttek a március 15-i ünnepnapról Elutasította a kétkamarás bukaresti parlament szenátusa hétfőn azt a törvénytervezetet, amely hivatalos ünneppé nyilvánítaná március 15-ét a romániai magyarok számára.
2017. november 13. 18:38 Újabb csapás a BL-győztesnek Meg kell műteni Anja Althaus térdét. A Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO KC német kézilabdázója szombaton sérült meg.
2017. november 13. 18:24 Meglepő eredmények a magyar téligumi-teszten Hatodik alkalommal került sor a téligumi-tesztre a Hungaroringen található tanpályán.
2017. november 13. 18:10 Megvan a döntés a Hospice Alapítványról Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere arról tájékoztatta Muszbek Katalint, a Magyar Hospice Alapítvány igazgatóját, hogy a miniszteri tartalék keret terhére 40 millió forintot biztosít a szervezet számára.
2017. november 13. 17:57 Megakadt az ellenzéki választási javaslat Nem szavazta meg az Országgyűlés Igazságügyi bizottsága a Közös Ország Mozgalom – 8 ellenzéki párt által is támogatott – választási törvényjavaslatának tárgysorozatba vételét. Az MSZP szerint a Fidesznek nincs bátorsága az arányos választási rendszerhez, a kormánypártok viszont nem látják indokoltnak a módosítást.
2017. november 13. 17:44 Így látják az elemzők az ellenzék jövőjét A Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója szerint jól jönne az ellenzéknek, ha újra alakulnának a frontok. A Nézőpont Csoport vezetője úgy véli, felgyorsulhatnak az erjedési folyamatok az ellenzéken belül, ha a tavaszi választást követően is a Fidesz-KDNP marad kormányon.
2017. november 13. 17:31 Hihetetlen, hogy élve szállt ki a roncsból a kamionsofőr - képek Összeakadt, majd a szalagkorlátot lebontva árokba csapódott két lengyel rendszámú kamion az M86-os autóúton.
2017. november 13. 17:03 Újra veszélybe került a grönlandi jégtábla A grönlandi jégtábla is eltűnhet a klímaváltozás miatt - véli egy amerikai kutatócsoport.
2017. november 13. 16:37 Kiderült, hogy itthon is elveszik-e a munkát a robotok Az automatizálható szakmákban foglalkoztatottak aránya 2012-16 között enyhén növekedett - derült ki az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet kutatásából, amely a magyarországi munkaerőpiac változásait vizsgálta az automatizáció által potenciálisan érintett szakmákban.
2017. november 13. 16:04 Van jó taktika a dráguló lakáspiacon Csak kisebb és rosszabb állapotú lakásra elég a többség pénze az ingatlanpiacon megfigyelhető drágulás miatt – derül ki az Otthontérkép felméréséből. Mester Nándor vezető elemző elmondta, most jóval kisebb eséllyel találhatunk egy 15 millió forint körüli vagy annál olcsóbb lakást, mint egy évvel korábban.
2017. november 13. 15:44 A luxemburgi focikudarc is téma volt a Házban Az egészségügy helyzete, a fiatalok kilátásai és a bajba jutott devizahitelesek ügye is szóba került az Országgyűlés napirend előtti felszólalásai között.
2017. november 13. 15:32 Bejelentették a VOLT első sztárjait Két világhírű rockzenekar, a Depeche Mode és az Iron Maiden is fellép a jövő évi Telekom VOLT Fesztiválon Sopronban. Mellettük a Hurts és a Hollywood Undead koncertjét is bejelentették hétfőn a szervezők, akik minden eddiginél nagyobb érdeklődésre számítanak.
2017. november 13. 15:24 Ezért nincs hónapok óta diákigazolvány Van, aki négy hónapja vár a diákigazolványára, a tanévkezdéskor egyszerre érkeztek be az igénylések, és sok iskola még nem állt át az új rendszerre.
2017. november 13. 15:11 Nem lepi meg a tél a közútkezelőt Felkészült a téli időjárásra a Magyar Közút - mondta az InfoRádiónak a társaság szóvivője.
2017. november 13. 14:57 Riasztó adatok a magyar egészségügyről Magyarország az OECD-országok átlagának nagyjából a felét költi az emberek egészségére. A születéskor itthon várható 76 éves élettartam öt évvel kevesebb az átlagnál, és több területen a legrosszabbak között - derül ki az OECD legfrissebb egészségügyi jelentéséből.
2017. november 13. 14:23 Aggasztó eredményeket hozott a szűrés Aggasztó eredményt mutatnak a Stroke Napján végzett szűrővizsgálatok, a vizsgálaton résztvevők közel fele a kiemelt kockázatú csoportba sorolható - hívta fel a figyelmet a Magyar Stroke Társaság közleménye. A szív-érrendszeri betegségek, illetve a szélütés megelőzéséről Szapáry László klinikai neurológus, a társaság elnöke beszélt az InfoRádióban.
2017. november 13. 14:09 Elképesztő károkat okozott idén a természet Biztosítási szempontból az egyik legköltségesebb év volt az idei a sorozatos természeti katasztrófák miatt, amelyek biztosítási kárértéke jóval meghaladja a 100 milliárd dollárt a Financial Times hétfőn ismertetett globális iparági felmérése szerint.
2017. november 13. 13:48 Kezdődik a brüsszeli konzultáció: hadat üzentek az álhíreknek Az Európai Bizottság konzultációt indít és munkacsoportot hív össze az álhírek, illetve az internetes félretájékoztatás vizsgálatára a tudományos élet, az online platformok, médiaszervezetek és a társadalmi szervezetek képviselőinek részvételével.
2017. november 13. 13:29 Szlovéniát megbénította a tél Hétfő reggel beköszöntött a tél Szlovéniában. A korai havazás országszerte közlekedési problémákat okozott –írja a szlovén hírügynökség, az STA.
2017. november 13. 13:05 Mindent megtudnak a magyar gyerekekről A magyar gyermekek felnövését vizsgáló kutatást indít a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Népességtudományi Kutatóintézete a jövő évtől.
2017. november 13. 13:00 Sokkoló felvételek: így pusztított a földrengés A legfrissebb adatok szerint több mint 330 halálos áldozatot követelt az Irán és Irak határvidékén vasárnap éjszaka bekövetkezett, 7,3-es erősségű földrengés, és a sérültek száma megközelíti a 4500-at.
2017. november 13. 12:33 Már itt a havazás Vasárnap, majd hétfőn hajnalban már havazott a magyarországi hegységekben – írja az Időkép.
2017. november 13. 12:13 Lánczi Tamás: "ha hátradőlnek, még baj is lehet" Óriási előnye birtokában a mozgósítás a Fidesz fő feladata a parlamenti választásig - mondta a Századvég vezető elemzője az InfoRádió Aréna című műsorában. Lánczi Tamás hozzátette, a Jobbik a legnagyobb ellenzéki erő címért nem az MSZP-vel, hanem az LMP-vel lehet versenyben.
2017. november 13. 12:06 Elgázolt egy gyereket a busz Budapesten Halálos baleset történt a fővárosban hétfőn reggel.
2017. november 13. 11:46 Tovább nőtt a földrengés áldozatainak száma Reggeli adatok szerint csak Iránban már 320 felett jár az Irak és Irán határtérségét megrázó földrengés halálos áldozatainak száma. A hírügynökségek 5300 további sebesültet említenek. Közben a mentőalakulatok az idővel versenyt futva keresik a túlélőket.
2017. november 13. 11:44 Korábbi szövetségi kapitánnyal menekülne a Haladás Michal Hippet nevezték ki a Swietelsky-Haladás labdarúgócsapatának vezetőedzőjévé.
2017. november 13. 11:30 Ezért kell rendesen körülnézni! - Durva videó Vérfagyasztó jelenetet rögzített a fedélzeti kamera: a gyerekek leszálltak a buszról és átrohantak az úton - egyenesen egy kamion elé.
2017. november 13. 11:15 Jó híreket közölt az IMF a magyar gazdaságról Az IMF az idei magyar növekedési prognózisát 0,3 százalékponttal 3,2 százalékra emelte őszi regionális gazdasági előrejelzésében az áprilisi jelentésben szereplő 2,9 százalékról. A jövő évi növekedési előrejelzést 3,0 százalékról 3,4 százalékra, a 2019-est 2,6 százalékról 2,8 százalékra javította.
2017. november 13. 11:04 Kell az informatikus, de nem bármilyen Arról kevés szó esik, hogy ezen belül pontosan mely feladatok elvégzésére keresnek szakembert – írja a Magyar Nemzet.
2017. november 13. 10:30 Újabb részletek a nigériai magyar túsz kiszabadításáról A körülményekhez képest jó egészségnek örvend és már a családjával van az a magyar férfi, akit október 21-én raboltak el nigériai kalózok, és most szabadult ki – hangzott el az M1 csatorna vasárnap délutáni műsorában.
2017. november 13. 10:11 Ezt tudnia kell, ha Németországban autózik! A tél beköszönte minden évben átmeneti zűrzavarral jár, ugyanis sokan az előrejelzés ellenére sem készülnek fel a havazással járó forgalmi nehézségekre és csak akkor igyekeznek lecserélni autójuk nyári gumiját, amikor már csúszóssá váltak a közutak. Németországban idén új, szigorított, téli közlekedési rendszabályok léptek életbe.
2017. november 13. 10:04 Ismét emelnék egy fontos szolgáltatás árát Négy éve nem emelték a taxik hatósági tarifáját, ezért most emelésre tesznek javaslatot a fuvarozók.
2017. november 13. 09:50 Arcok 1956-ból - Spanberger György Az InfoRádió – együttműködésben a Nemzeti Emlékezet Bizottságával – október 26-tól, 56 napon keresztül egy-egy portréval tiszteleg a hősök és mártírok emléke előtt. Most Spanberger Györgyöt mutatjuk be.
2017. november 13. 09:48 Még kivágták a roncsból, de nem élte túl a balesetet Meghalt egy autós, aki járművével árokba hajtott, majd egy fának csapódott hétfő reggel a Mezőkövesdet és Andornaktályát összekötő úton - közölte Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.