2024. március 8. 17:57 Hétvégi műsorok az InfoRádióban – Arénák A hétvégén az InfoRádióban hallható lesz mások mellett Koltai Lajos, Jakab Zsófia, Tari Annamária, Baán László, Csizmadia Ervin, Czomba Sándor és Vecsei Miklós.
2024. március 8. 17:44 Eldobta a kerekét a repülőgép - videóval A United Airlines gépe hajtotta végre a kényszerleszállást, miután felszállás közben elvesztette az egyik kerekét.
2024. március 8. 17:28 Nem költenek eleget hadügyre a NATO-tagállamok – derül ki egy friss kutatásból A katonai szövetség előírása szerint a nemzeti össztermék legalább két százalékát haderőfejlesztésre kellene költeniük a tagoknak.
2024. március 8. 17:16 Itt vannak a Magyarország tortája verseny idei döntősei Háromkörös zsűrizés után, augusztusban hirdet majd eredményt a Magyar Cukrász Ipartestület.
2024. március 8. 17:05 Szívrohamot kapott Lackfi János - megírta Az eset karácsonykor történt, a költő most egy Facebook-posztban számolt be róla.
2024. március 8. 16:53 Szijjártó Péter: Donald Trump elnökként stabilitást adna a világnak Egy erős amerikai elnök mindig egyfajta stabilitást ad a világnak biztonsági szempontból, Donald Trump visszatérésével pedig ismét erős elnöke lehetne az Egyesült Államoknak - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a floridai Palm Beachben.
2024. március 8. 16:38 Ilyen most a nők munkaerőpiaci helyzete idehaza és az EU-ban Az európai uniós számokat hasonlította össze az Oeconomus a hazaiakkal, hogy fény derüljön rá, mekkorák a nemek közti gazdasági különbségek.
2024. március 8. 16:26 Nem vicc - Hó van az ország több hegyén is, mutatjuk! A Nagy-Hideg-hegyről és a Galyatetőről is érkeztek felvételek. A múlt heti, szinte pólós idő után alig hinné az ember.
2024. március 8. 16:11 Gyanúsítottként hallgatták ki Baja Ferenc egykori környezetvédelmi minisztert Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség Baja Ferencet - tudta meg az Infostart. Egy tender sikerességére ajánlotta befolyását.
2024. március 8. 16:00 Gálik Zoltán: "megdolgozott" történelmi népszerűtlenségéért a brit Konzervatív Párt Négy és fél évtizede nem mért mélypontra süllyedt a kormányzó brit Konzervatív Párt támogatottsága a legfrissebb felmérés szerint. A 2010 óta kormányzó konzervatívokra jelenleg a választók 20 százaléka voksolna. A háttérről Gálik Zoltánt, a Budapesti Corvinus Egyetem docensét kérdezte az InfoRádió.
2024. március 8. 15:48 Nőnap alkalmából több mint félszáz nőnek adott kegyelmet Vlagyimir Putyin Rendeletben kegyelmezett meg Vlagyimir Putyin orosz elnök 52 elítélt nőnek a március 8-i nemzetközi nőnap alkalmából a Kreml sajtószolgálata szerint.
2024. március 8. 15:37 65 disznót lovasítottak meg Túrkevéről - egy ilyet nem lehet megúszni Vádat emelt a Mezőtúri Járási Ügyészség három férfi ellen, aki 65 sertést és több tonna takarmányt tulajdonított el a múlt év elején egy túrkevei telepről - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség csütörtökön.
2024. március 8. 15:23 Portréfilm készül a Nobel-díjas Krausz Ferencről Hét produkció, köztük a Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus életét és munkásságát feldolgozó dokumentumfilm elkészítését is támogatja a Nemzeti Filmintézet (NFI).
2024. március 8. 15:10 Honfoglalás kori temetőre bukkanhattak a Tisza-tónál A temetőre a Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Régészeti Intézetének munkatársai a Tisza-tó térségében végzett mikroregionális kutatóprojekt keretében találhattak.
2024. március 8. 15:00 Veszélyes smoothie-t hívott vissza a Sió Penészgombák által termelt mikotoxin (patulin) jelenléte miatt a SIÓ-ECKES Kft. visszahívta és a forgalomból is kivonta a Sió Smoothie erdei piros bogyós vegyes gyümölcskészítményt.
2024. március 8. 14:46 Megadugók Budán: nyílik a pesti rakpart a gyalogosok előtt hétvégenként Március 15-től hétvégente újra a gyalogosoké a pesti alsó rakpart. Aki gépkocsival akarna a hétvégén közlekedni, számoljon megnövekedett menetidővel.
2024. március 8. 14:34 Németh Szilárdnak nem volt ellenfele a birkózószövetség vezetéséért Újabb öt évig Németh Szilárd lesz a Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) elnöke, pénteken ugyanis ismét bizalmat szavazott neki a tagság a tisztújító közgyűlésen.
2024. március 8. 14:22 Szemetelni a világűrben is lehet - Ritka jelenségre számítanak Németországban Izgalomban tartja Németországot egy rendkívüli jelenség. Várhatóan péntek délután a Földbe csapódik a Nemzetközi Űrállomás (ISS) egy "kimustrált" akkumulátorcsomagja, ami immár űrszemétnek számít. A tényleges "becsapódás" minden valószínűség szerint Németország területét nem érinti, azonban a "szemét" útja az égen szemmel nyomon követhető, sőt akár hallható is lesz.
2024. március 8. 14:00 Visszahívta gluténmentes finomságát az Auchan Az áruházlánc visszahívta és a forgalomból is kivonta a sajátmárkás, Petits Beurre elnevezésű gluténmentes vajas kekszet, mert határérték feletti a gluténtartalma.
2024. március 8. 13:43 Mégsem szabadulhat a "lúgos" orvos A Fővárosi Törvényszék büntetés-végrehajtási bírája a pénteki meghallgatásának eredményeként nem bocsátotta feltételes szabadságra azt az orvost, aki a volt barátnőjét a szakítás miatt lúggal öntötte le - közölte a törvényszék.
2024. március 8. 13:31 Rendkívüli pilótacsere a Ferrarinál Azonnali hatállyal meg kell műteni Carlos Sainz Jr.-t.
2024. március 8. 13:23 Gyorshajtáson kapták Szoboszlai Dominikot - egy használt autó áráért 6 büntetőpontot is kapott a pénzelvonás mellé.
2024. március 8. 13:11 Kényszergyógykezelésre küldik az újbudai rendőrgyilkost Felmentette a bíróság Sz. Szilárdot. A vádlott szerint ő nem követett el bűncselekményt, amiért kiérkeztek a rendőrök a helyszínre, sőt ő korábban még védte is az egyenruhásokat.
2024. március 8. 12:56 Gyakorlatilag megszűnt Mészöly Géza büntetése - apró betűvel Már a péntek esti, Puskás Akadémia elleni bajnokin a kispadra ülhet a korábban rasszista felhangú mondatáért hosszú időre eltiltott Újpest-edző.
2024. március 8. 12:46 A brexit utóhatásai: csak szerény növekedéssel számol az Egyesült Királyság A brexit lehúzza a brit gazdaságot és a károk az új kereskedelmi akadályok miatt tovább súlyosbodnak – figyelmeztet a brit kormány költségvetés felügyelősége. A hivatal a most bejelentett éves költségvetéshez – a brit politikai naptár egyik fő eseményéhez – időzítette elemzését.
2024. március 8. 12:33 Orbán Viktor nem támogatja Ursula von der Leyent Azokat a vezetőket, akik az elmúlt öt év alatt irányították az EU-t, el kell küldeni – közölte a miniszterelnök álláspontját Havasi Bertalan.
2024. március 8. 12:20 Ezért állt le a fonyódi ásványvíz-előállítás Korszerűtlen technológiával zajlott a gyártás, részben a vízbázis is sérült sajtóinformációk szerint. A munkavállalókat februárban javarészt elküldték, de megújulást ígérnek.
2024. március 8. 12:07 Nemhogy csökkent volna, hanem nőtt a megcsonkított nők száma világszerte Több mint 230 millió nő és lány él világszerte, akiket nemiszerv-csonkításnak vetettek alá - derül ki az ENSZ gyermekjogi szervezetének (UNICEF) pénteken kiadott jelentéséből.
2024. március 8. 11:54 Döbbenetes mennyiségű műanyag szemetet szedtek össze a Tisza árteréből Másfél tonna hulladéktól tisztították meg a Tisza árterét a hagyományos tavaszi folyótakarítási akciójuk során a PET Kupa Egyesület csapattagjai Vásárosnamény közelében.
2024. március 8. 11:41 Nagyon kevés befektetés jut el a nők által alapított startupokhoz Közép-Európában a befektetett tőke mindössze 1 százaléka kerül nők által alapított vállalkozásokhoz, a szakemberek szerint nőkre szabott projektekre van szükség.
2024. március 8. 11:28 Hatalmas vasútipari "házasság" készül egy spanyol és egy magyar szereplő között A Ganz-Mavag Europe Zrt. önkéntes vételi ajánlatot tett a spanyol Talgo részvényeinek 100 százalékára.
2024. március 8. 11:15 Rájárt a rúd a biztosítókra, csak kevés biztosítási típus remekelt tavaly A biztosítók profitját jóformán elvitték a különadók, stagnált a díjbevétel is és különösen szenvedtek az egyszeri díjas életbiztosítások. Az utasbiztosítások értéke ellenben rekordot döntött, és az egészségbiztosításokra is sokat költöttek az emberek.
2024. március 8. 11:03 Nemtelen támadásnak tartja Sulyok Tamás az apjával kapcsolatos vádakat Létezett és a mai napig létezik egy családi legendárium, amely úgy őrizte meg az édesapámmal kapcsolatos történeteket, ahogyan ezt korábban nyilatkoztam – mondta egy lapinterjúban Sulyok Tamás köztársasági elnök.
2024. március 8. 10:51 Szakértő Biden évértékelőjéről: kampány van, háttérbe szorultak a nemzetközi ügyek Joe Biden egyértelműen az újraválasztását helyezte központba az Egyesült Államok állapota helyett évértékelő beszédében, ami az elnökválasztás évében logikus – mondta az InfoRádióban Somkuti Bálint, az MCC Geopolitikai Műhely kutatótanára.
22:08 Ausztriában a Szabadságpárt nagyarányú győzelmet arathat az előrejelzések szerint - a nap hírei