2024. április 25. 18:32 Bemutatták a speciális, hadseregeknek szánt robotkutyát A világ haderői az ukrajnai tapasztalatok alapján nagyon is érdeklődnek a meglepően megfizethető önjáró fegyver után.
2024. április 25. 18:15 Bóka János az Arénában: igazodás vagy újraegyesítés, ez az unió nagy kérdése Mi az Európai Uniót egy szerződéses alapokon nyugvó szabályrendszerre épülő együttműködésnek tekintjük, ebbe az állandó közös hitelfelvétel, a közös eladósodás, a fiskális föderalizmus nem fér bele – mondta Bóka János az InfoRádió Aréna című műsorában. Az európai uniós ügyekért felelős miniszter beszélt az EP-választás tétéjéről, az unió jövőjéről és az EU-tagság húszéves mérlegéről is.
2024. április 25. 18:03 Megtámadták a Párbeszéd három aláírásgyűjtő standját, feljelentést tettek Feljelentést tett a Párbeszéd-Zöldek három budapesti aláírásgyűjtő sátruknál történt csütörtöki támadás miatt - közölte a Párbeszéd-Zöldek ügyvezető társelnöke a Fabebook-on közzétett videójában.
2024. április 25. 17:52 Közel 40 méterrel szárnyalta túl a síugrás világcsúcsát az olimpiai bajnok Kobajasi Rjójú síugró 291 méteres repülésével nem hivatalos világrekordot állított fel, mivel a Nemzetközi Síszövetség nem ismeri el az új csúcsot.
2024. április 25. 17:40 Sokaknak zsebbe nyúlós lett a felsőoktatás - számok Vannak olyan szakok, ahol egy félév ára meghaladja az egymillió forintot.
2024. április 25. 17:28 Újabb kellemetlenség egy forgalmas vasúti szakaszon Szombaton kezdődik a győri vasúti fővonal felújításának második utómunkálati szakasza; a május 9-ig tartó fázisban Bicske és Szárliget között végeznek munkálatokat.
2024. április 25. 17:15 Megszólalt a Magyar Posta a kamu csomagokról A Magyar Posta elhatárolódik a „kamu csomagok” tartalmi ellenőrzésének felelősségétől – közölte a vállalat csütörtökön.
2024. április 25. 17:02 EP-korrupciós botrány: lépett az EP Az Európai Parlament csütörtöki plenáris ülésén jóváhagyta az etikai normákkal foglalkozó intézményközi testületet létrehozásáról szóló megállapodást, az EP strasbourgi közleménye szerint az új európai uniós szerv működésének célja az európai döntéshozatal átláthatóságának és elszámoltathatóságának megerősítése. A Fidesz szerint az etikai normák megfogalmazás csak egy újabb fegyvert ad a baloldal kezébe.
2024. április 25. 16:50 Okok, amelyek a magasba emelték, aztán a földhöz csapták Szoboszlai Dominik Liverpoolját A Liverpool – különösen fájó ez a Vörösök híveinek – éppen a városi rivális Everton elleni vereséggel, szerdán szinte minden esélyét elveszítette a győzelemre az Arsenallal és a Manchester Cityvel vívott hármas harcban. Az Ágyúsok előnye három pont négy fordulóval a zárás előtt, ami a jobb gólkülönbség miatt valójában négy. A City két mérkőzéssel kevesebbet játszott náluk, de a vesztett pontokat tekintve az előnye öt pont Szoboszlai Dominik csapatával szemben.
2024. április 25. 16:37 Több előadásától is elbúcsúzik a Vígszínház Az új előadások miatt helyre van szüksége műsorában a színháznak, így klasszikus darabok és közkedvelt színészek is elköszönnek májustól.
2024. április 25. 16:25 Gyászol a filmvilág, elhunyt András Ferenc Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze - jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.
2024. április 25. 16:13 Hét börtönőr állt bíróság elé, egy rab bántalmazásával vádolják őket A katonai ügyész által bemutatott vád szerint megvertek egy megbilincselt rabot a miskolci börtönben, illetve egyes vádlottak nem vettek részt a bántalmazásban, de látták és nem tettek ellene semmit, sőt nem is jelentették.
2024. április 25. 16:00 Hernádi Zsolt: aggódva figyeljük az állami beavatkozások hatását Egy versenyképes Mol a versenyképes Magyarországot és a versenyképes régiót is jelenti - mondta a Mol Csoport közgyűlésén a társaság elnök-vezérigazgatója. Hernádi Zsolt azt is közölte, hogy 568 milliárd forint nyereséggel zárták a 2023-as évet.
2024. április 25. 15:48 Donald Tusk: május 10-én átalaktjuk a varsói kormányt A lengyel miniszterelnök az X-en jelentette be, hogy május 10-én változások lesznek a varsói kabinetben.
2024. április 25. 15:36 Moszkva: a kranogorszki merényletet több ország polgárai szervezték A Crocus City Hall kulturális központ ellen elkövetett terrortámadást egyebek mellett kriptovaluta felhasználásával is finanszíroztak - jelentette ki Jurij Csihancsin, az orosz pénzügyi felügyelet (Roszfinmonitoring) vezetője.
2024. április 25. 15:23 Építkezés falusi CSOK-kal? Ezek a kevésbé közismert szabályok! Az OTP Bank elindította a falusi CSOK és a CSOK Plusz együttes igénylésének lehetőségét, illetve az MBH Duna Banknál megkezdődött a falusi CSOK, falusi CSOK hitel és az ÁFA-visszatérítés kérelmek befogadása. Új ház építésére ugyanakkor nemcsak ennél a két banknál van lehetőség felvenni a falusi CSOK-ot. A money.hu utánajárt, mely pénzintézeteknél kérelmezhető a vissza nem térítendő támogatás, és hol kombinálható még a CSOK Plusszal is. A szakértők felhívják a figyelmet a falusi CSOK-os építkezés speciális szabályaira is.
2024. április 25. 15:11 Még mindig ezrek kapnak el influenzaszerű légúti fertőzést - térkép A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján április 15. és 21. között 9200-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ.
2024. április 25. 15:01 Tragédia Dunaföldváron Egy idős férfi meghalt a Tolna vármegyei Dunaföldváron, miután házában tűz ütött ki csütörtökön – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
2024. április 25. 14:59 Barcelonában bármi megtörténhet: Xavi meggondolta magát, és mégis marad Nem gyakori a nemzetközi futball világában, hogy egy edző úgy dönt, nem kívánja a következő idényben irányítani a csapatát – annak ellenére sem, hogy szerződése van arra –, majd két kulcsmérkőzés elveszítése után mégis úgy határoz: hajlandó maradni. Mogyoróhéjban ennyi a Xavi-sztori. De nézzük a részleteket!
2024. április 25. 14:49 Kylie Minogue is érkezik az idén 30 éves Szigetre A világhírű ausztrál énekesnő a rendezvény nyitónapján, augusztus 7-én lesz a nagyszínpad fő fellépője. A rajongók nagyon örülhetnek, hiszen elég régen, idén egy évtizede tette utoljára tiszteletét hazánkban Kylie Minogue.
2024. április 25. 14:36 Inkább többre lesz szükség, mint kevesebbre – a heti munkaidő növelését sürgetik Ausztriában Miközben több más európai ország mellett Ausztriában is vita folyik a munkaidő csökkentéséről, a gazdaság minden területéről mintegy ötezer szereplőt képviselő ipari testület (IV) indítványozta, hogy a csökkentés helyett inkább növeljék a heti munkaidőt 41 órára. A javaslatot felkarolta a kormány egyik legtekintélyesebb minisztere, a szakszervezek azonban tiltakoztak.
2024. április 25. 14:23 Eldőlt: a valaha volt legdrágább Duna-híd épül meg Magyarországon Megjelent a döntés a Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben a mohácsi Duna-híd és a hozzá kapcsolódó úthálózat megépítésének kivitelezőjéről.
2024. április 25. 14:10 Lengyel külügyminiszter: Oroszország vereségével végződne a NATO elleni támadás Radoslaw Sikorski a varsói parlament alsóházában a lengyel diplomácia idei céljairól szólva kijelentette: Oroszország elkerülhetetlen vereségével végződne ha megtámadná bármelyik NATO tagállamot.
2024. április 25. 13:57 Vitézy Dávid: a "turistabelváros" helyett a körúton túli Budapestet kellene fejleszteni A "turistabelváros" fejlesztése helyett a körúton túli Budapest fejlesztésére van szükség Vitézy Dávid szerint. Az LMP és a Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület által támogatott főpolgármester-jelölt megválasztása esetén leállítaná az I. kerületi Clark Ádám tér újbóli átépítését.
2024. április 25. 13:44 Ferenc pápa fogadta Sulyok Tamást A köztársasági elnök a Vatikánban tett látogatást.
2024. április 25. 13:31 Itt meghallgathatja Orbán Viktor CPAC-en elmondott beszédét 2024 nem az elmélet, hanem a gyakorlat éve: választások lesznek szerte a világban és ezeket meg kell nyerni - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a CPAC Hungary Konferencián csütörtökön Budapesten.
2024. április 25. 13:18 Nehezen elérhetőek a háziorvosok A rendelőn kívüli elérhetőséggel is gond volt, egyharmaduk a telefont sem veszi fel.
2024. április 25. 13:05 A magyar háztartások közel egyharmadában még mindig fával fűtenek Sem az egészség, sem pedig a légszennyezés szempontjából nem mindegy, hogy szilárd tüzelésű központi fűtésrendszerről, vagy rossz állapotú, a lakóteret összefüstölő és kormozó kályháról, kandallóról van-e szó. Ráadásul sokan kényszerülnek ruhával, szeméttel, hulladékfával fűteni.
2024. április 25. 12:52 Piros lapot kapott Kerkez Milos, csapata fellebbez a döntés ellen Akár több meccsre is eltilthatják a magyar válogatott játékost.
2024. április 25. 12:39 Szijjártó Péter: ez történelmi esemény A történelem során először idén megindult a földgázszállítás Magyarországra Azerbajdzsánból, ami nagyban hozzájárul hazánk diverzifikációs törekvéseihez az energiaellátás terén - jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Bakuban.
2024. április 25. 12:28 Moszkva atomháborúval fenyegette meg Varsót Oroszország számára célponttá válnak a NATO-országok Lengyelországba telepítendő nukleáris objektumai - jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes csütörtökön a TASZSZ orosz állami hírügynökségnek.
2024. április 25. 12:15 Az előrejelzés szerint idén mélypontotra érnek az élelmiszerárak A búza és a kukorica ára a bőséges termés miatt alacsony, azonban az Oxford Economics előrejelzése szerint jövőre visszatér a drágulás.
2024. április 25. 12:02 A honvédség külföldi szerepvállalását is érintik a tervezett Alaptörvény-módosítások - itt van minden részlet Három hagy horderejű ügyben is módosítaná az Alaptörvényt a kormány és a Fidesz.
2024. április 25. 11:49 A jobboldali elnökjelölt szerezte meg a legtöbb szavazatot Észak-Macedóniában Gordana Sziljanovszka-Davkovának a második fordulóban is nyernie kell.
2024. április 25. 11:36 Május 8-10. között jön Budapestre a kínai elnök Most már konkrétumokat is lehet tudni Hszi Csin-ping látogatásáról.