2010. február 7. 18:14 Halott férfit találtak egy leégett épületben a fővárosban Egy férfi elszenesedett holttestére bukkantak tűzoltás közben vasárnap délután Budapesten a Hűvösvölgyi úton a volt Balázs étterem épületénél.
2010. február 7. 18:13 Sarkozy népszerűtlensége mélypontján Köztársasági elnökké választása után még soha nem volt olyan népszerűtlen Nicolas Sarkozy francia államfő, mint egy múlt héten közzétett felmérés szerint. A közeledő regionális választások előtti átmeneti népszerűségvesztésről, vagy pedig az óriási fölénnyel megválasztott politikusból való végleges kiábrándulásról van szó? - erre a kérdésre kereste a választ a Le Monde című napilap hétvégi számában.
2010. február 7. 18:11 Az SZDSZ egyetért Bokros Lajos politikai elképzeléseivel Az SZDSZ egyetért Bokros Lajos politikai és gazdaságpolitikai elképzeléseivel, ezért is döntött korábban úgy a párt országos tanácsa, hogy támogatja azokat - reagált az MDF miniszterelnök-jelöltje által vasárnap mondottakra Retkes Attila.
2010. február 7. 17:20 Győzött az Inter, gólképtelen a Milan, kikapott a Bari A címvédő és éllovas Internazionale 3-0-ra verte a vendég Cagliarit, míg az AC Milan gólnélküli döntetlent játszott Bolognában az olasz labdarúgó-bajnokság 23. fordulójának vasárnapi játéknapján.
2010. február 7. 17:04 Több tbc-gyanús faddi beteget kezelnek kórházban Kilenc faddi gyermek és három felnőtt esetében merült fel a tbc-fertőzés gyanúja a szekszárdi tüdőgondozóban végzett vizsgálatok után; a Tolna megyei községben valószínűleg áprilisban szűrővizsgálatot tartanak a teljes lakosság bevonásával.
2010. február 7. 16:59 Meghalt egy futballszurkoló Angliában Stoke-ban elhunyt egy Blackburn Rovers-szurkoló, aki a két futballcsapat szombati, angol bajnoki mérkőzésén szenvedett súlyos sérüléseket.
2010. február 7. 16:37 Bokros Lajos: az MDF programja megvalósítható Az MDF az egyetlen párt, amelynek megvalósítható programja van, és annak megvalósítása azt az eredményt hozza, amit a párt ígért - jelentette ki Bokros Lajos, az MDF miniszterelnök-jelöltje programadó és évértékelő beszédében Budapesten.
2010. február 7. 16:30 Francia miniszter az illegális bevándorlók új táborhelye ellen A francia bevándorlási miniszter vasárnap elítélte, hogy előző este mintegy száz illegális bevándorló elfoglalt egy segélyszervezet által számukra kibérelt hangárt az észak-franciaországi Calais-ban.
2010. február 7. 16:29 Már csak Dél-Dunántúlon van érvényben a narancs riasztás Már csak a dél-dunántúli területeken van érvényben a narancs színű riasztás, ami erős havazást, helyenként néhány óra alatt 5 centimétert meghaladó friss havat jelez előre.
2010. február 7. 16:27 Megbénította a közlekedést a havazás és a hóvihar Dél-Romániában Megbénította a közlekedést Románia számos déli megyéjében a szűnni nem akaró hóesés, a látási viszonyokat hóviharok is nehezítik, több főutat le kellett zárni.
2010. február 7. 16:26 XVI. Benedek: senki sem birtokosa a saját életének XVI. Benedek pápa ismét elítélte az abortuszt és az eutanáziát, kijelentve, hogy senki sem birtokosa a saját életének.
2010. február 7. 16:11 Ötmillió kínai már vonatra ült, hogy újévre otthon legyen öbb mint ötmillióan szálltak vonatra január 30. és február 6. között az idei új évi, tavaszünnepi utazási szezon kezdetén - közölte a kínai vasútügyi minisztérium.
2010. február 7. 16:07 Léket kapott a Mahart egyik hajója a Vigadó térnél Léket kapott és süllyedni kezdett vasárnap délután a Mahart egyik hajója a Dunán, a fővárosban a Vigadó térnél - mondta Pap Judit, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese
2010. február 7. 16:04 Romániában tavaly közel felére esett az autópiac Romániában tavaly 44,4 százalékkal kevesebb új személyautót helyeztek forgalomba, mint egy évvel korábban: 328 880-at a 2008. évi 586 476-tal szemben.
2010. február 7. 16:03 Opel: a vezetők az idén már újra kaphatnak prémiumot Az idén már ismét számíthatnak prémiumra az Opel csúcsvezetői - közölte az üzemi tanács elnöke. Emellett a vezetők az idén már megkapják teljes fizetésüket, miután tavaly a válság miatt 10 százalékkal megnyirbálták alapbérüket is.
2010. február 7. 16:00 Tóth Krisztinát csak kínaiak előzték meg az Európa TOP 12-n A férfiaknál a hazai közönség előtt szereplő Timo Boll, a nőknél pedig az elődöntőben Tóth Krisztinát búcsúztató, holland színekben szereplő Li Jiao nyerte az asztaliteniszezők Düsseldorfban rendezett Európa TOP 12-bajnokságát. A hölgyeknél az elődöntőbe a magyar éljátékoson kívül csak kínaiak kerültek.
2010. február 7. 15:57 Összeszednék a szemetet a Himaláján Több mint két tonna, a Mount Everesten hagyott szemét eltávolítását tervezik nepáli hegymászók. A 20 sportembert a világ legmagasabb hegycsúcsát hétszer meghódító Namgyal serpa vezeti. Környezetvédők szerint a Mount Everest tele van korábbi expedíciók hátrahagyott maradványaival, oxigénpalackokkal, régi imazászlókkal, kötelekkel, konzervdobozokkal és egykori sátrakkal.
2010. február 7. 15:48 Tajvan újabb amerikai fegyvereket akar venni Újabb amerikai fegyvereket akar vásárolni Tajvan annak ellenére, hogy Peking élesen tiltakozott a januárban bejelentett tranzakció ellen. Washington a múlt hónap végén közölte, hogy a Tajpejjel kötött megállapodás szerint a távol-keleti sziget több mint 6 milliárd dollár értékben vásárol amerikai fegyvereket; a többi között 114 Patriot-rakétát és 60 darab Black Hawk típusú helikoptert.
2010. február 7. 15:47 Koeman: "Előny, hogy ismerem a hollandokat" A magyar válogatott San Marino, Moldova, Finnország, Svédország és Hollandia nemzeti együttesével került egy csoportba a 2012-es, lengyel-ukrán közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjének vasárnapi, varsói sorsolásán.
2010. február 7. 15:33 Gates: a nemzetközi közösségnek nyomást kell gyakorolnia Iránra Az amerikai védelmi miniszter vasárnap felszólította a nemzetközi közösséget, hogy közösen gyakoroljanak nyomást Iránra; szerinte ez a módszer akkor is eredményes lehet, ha Teherán már elrendelte a 20 százalékos dúsítottságú urán előállítását.
2010. február 7. 15:31 Líbiában felmentettek egy svájci üzletembert Bizonyítékok hiányában beszüntették az eljárást egy svájci üzletember ellen Líbiában, akit egy másik svájci üzletemberrel együtt még 2008 júliusában vettek őrizetbe, majd ítéltek el 16 havi börtönbüntetésre.
2010. február 7. 15:29 Megtámadtak egy magyar alakulatot Afganisztánban Megtámadtak egy magyar alakulatot Afganisztánban. A Honvédelmi Minisztérium közlése szerint két katona megsérült, egyikük súlyosan, társa könnyebben. A tárca hangsúlyozta: a sérülteket a csoport egészségügyi személyzete azonnal ellátta, és állapotukat stabilizálta.
2010. február 7. 15:27 A jegyzőhöz fordulhat, aki péntekig nem kapja meg az értesítőt Hétfőtől kezdik kézbesíteni a választási értesítőket és az ajánlószelvényeket.
2010. február 7. 15:07 Ukrajnában a korábbinál nagyobb a szavazási hajlandóság Ukrajnában az első fordulóhoz képest többen mentek el szavazni az elnökválasztás mai, második fordulójában. Helyi idő szerint délelőtt 11 óráig a szavazásra jogosultak 17,44 százaléka járult az urnákhoz. A legaktívabbak ismét a Kelet-Ukrajnában élők voltak, ott a 20 százalékot is meghaladta vagy megközelítette a részvételi arány.
2010. február 7. 15:06 Goldoni vígjátékának bemutatójával kezdődött a Velencei Karnevál Velencében Carlo Goldoni egy vígjátékának bemutatójával és a hagyományos menettel kezdődött meg az este a karnevál. A rendezvény minden évben több százezer turistát vonz az olasz városba.
2010. február 7. 12:48 Magyar Eb-ellenfelek: San Marino, Moldova, Finnország, Svédország, Hollandia San Marino, Moldova, Finnország, Svédország és Hollandia válogatottját kapta a magyar labdarúgó-válogatott a 2012-es Európa-bajnokság csoportsorsolásán. Erwin Koeman, a hivatalban lévő magyar szövetségi kapitány a honfitársai ellen készülhet.
2010. február 7. 12:01 Koestler - férfiként alacsony, íróként óriás Megjelent Michael Scammel professzor régen várt nagyszabású, 670 oldalas monográfiája a magyar származású brit íróról, Arthur Kostlerről. A könyv elismerő kritikai fogadtatásban részesült, és a méltatók kiemelik, hogy Michael Scammel végre megfelelő arányban foglalkozik egyrészt Koestler munkásságának világirodalmi jelentőségével, másrészt kétségtelenül mozgalmas magánéletével, valamint a botrányt keltő nőügyeivel.
2010. február 7. 11:51 Kínában 10 százalékkal nő az idei GDP Kína idei bruttó hazai terméke (GDP) 10 százalékkal nő - vélte a vezető kínai gazdasági "agytröszt", a tudományos akadémia mellett működő gazdaság-előrejelző intézet.
2010. február 7. 11:49 Legalább egy nappal elhalasztották az Endeavour indítását Legalább egy nappal elhalasztották az Endeavour amerikai űrrepülőgép indítását, mert a floridai Kennedy Űrközpont felett felhős az ég - közölte vasárnap a NASA.
2010. február 7. 11:36 Több száz métert futva kaptak el a rendőrök egy kőrözött személyt - képekkel Szombat kora délután a XVII. kerületi rendőrök több száz méteren át futva üldöztek egy körözött férfit - sikerrel.
2010. február 7. 11:11 Parragh László: a kormánynak nincs országos fejlesztéspolitikája A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint a kormánynak jelenleg nincs az egész országra kiterjedő fejlesztéspolitikája. Parragh László, aki jelenleg a Gazdasági és Szociális Tanács soros elnöke is, azt mondta: a köztudat jelenleg a fejlesztéspolitikát az európai uniós források elköltésével azonosítja, holott ennél többnek kellene lennie, ide tartozna a nemzeti erőforrások meghatározott célok mentén történő felhasználása is.
2010. február 7. 11:09 Felmérik a bírósági rendszer állapotát Bizottságok mérik fel a Legfelsőbb Bíróság elnökének irányításával a bírósági rendszer állapotát, és reformjavaslatokat készítenek elő az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsnak valamint az új parlamentnek.
2010. február 7. 11:08 Lőtt a rabló a XI. kerületben Többször is a levegőbe lőtt egy rabló, amikor megpróbált kifosztani egy üzletet hajnalban a főváros XI. kerületében, a Fadrusz utcában. Sagyibó Melinda, a BRFK sajtóügyeletese elmondta: két óra tájban egy férfi lépett be az éjjel-nappal nyitva tartó üzletbe, és fegyverrel fenyegetőzve követelte a napi bevételt.
2010. február 7. 11:07 Irán hazai centrifugákkal dúsítana uránt Iránban utasítást adott az államfő, hogy hazai centrifugákkal kezdjenek el 20 százalékosra dúsítani uránt a teheráni kutatóreaktor üzemanyag-ellátása céljából. Mahmúd Ahmadinezsád bejelentésével gyakorlatilag megkérdőjeleződik az előrehaladás az uráncseréről szóló tárgyalásokon.
2010. február 7. 10:33 Letartóztattak egy rendőrparancsnokot Afganisztánban Afganisztánban letartóztattak egy rendőrparancsnokot, aki együttműködött a tálib lázadókkal.
Órákon belül lépnie kell a lakosságnak, a vízhálózat összeomlása fenyeget – ezek az érintett települések
Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai
13:28 Egy korábbi országgyűlési képviselő fedőneve „Róka” volt: elstartolt az ügynöktörvény módosításának vitája