eur:
398.71
usd:
360.35
bux:
74372.71
2024. október 2. szerda Petra

Hírek - 24 óra - Legfrissebb cikkeink

A Szépművészeti Múzeum új szárnya 2012-től fogadhatja a látogatókat
2010. május 27. 05:45
A Szépművészeti Múzeum új szárnya 2012-től fogadhatja a látogatókat
Az Országos Tervtanács támogatja a Szépművészeti Múzeum bővítésének módosított tervét is, így az új látogatófogadó központ és időszaki kiállítótér kialakítása 2011 elején megkezdődhet - mondta az InfoRádiónak Baán László, az intézmény főigazgatója. Az engedélyeztetések miatti fél éves csúszásból adódóan több kiállítás is később érkezik Budapestre.
Belebukhat a jobboldali kormány a nyugdíjkorhatár felemelésébe
2010. május 26. 19:40
Belebukhat a jobboldali kormány a nyugdíjkorhatár felemelésébe
Immár biztosra vehető, hogy a francia kormány a jelenlegi 60 évről felemeli a nyugdíjkorhatárt - ezt maga a munkaügyi miniszter jelentette be, a várható feszültségek miatt azonban az emelés mértékét csak június vége felé fogják közölni. A szakszervezetek csütörtökön országos tüntetéseket szerveznek, hogy a "szociális vívmánynak" tekintett korhatárt megvédjék, az ellenzéki Szocialista Párt elnök-asszonya pedig bejelentette: ha 2012-ben megnyerik a választásokat, akkor garantálja, hogy ismét 60 éves kortól lehet majd nyugdíjba vonulni.
Gyakorlattal rendelkező és dolgozni akaró szakmunkás számára van elég állás
2010. május 26. 18:40
Gyakorlattal rendelkező és dolgozni akaró szakmunkás számára van elég állás
Miközben a munkaerőpiacon jelenleg a képzett szakmunkások a legkeresettebbek, a magyar szakmunkások képzettsége nem követi a piaci igényeket, a frissen végzett szakemberek gyenge problémamegoldók, rosszul teljesítenek csapatban, és a munkavállalási hajlandóságuk sem megfelelő - állapította meg a Manpower idei éves tehetség- felmérése, amelynek részleteit sajtótájékoztatón ismertették.
Autódobálás: nem gyerekcsíny - bűncselekmény!
2010. május 26. 18:20
Autódobálás: nem gyerekcsíny - bűncselekmény!
Nem gyerekcsínyként, hanem a közlekedés biztonsága elleni bűncselekménynek értékelik a hatóságok, ha különböző tárgyakat dobálnak kamaszok az autókra. Amennyiben az elkövető életkora engedi, akár súlyos büntetést is kaphat - mondta az InfoRádiónak a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának helyettes vezetője. A rendőrség Baranya megyében ismeretleneket keres, akik valószínűleg ki akartak siklatni egy vonatot.
Megfosztották állampolgárságától a többnejű törököt
2010. május 26. 17:40
Megfosztották állampolgárságától a többnejű törököt
A svájci bevándorlási hivatal megfosztott állampolgárságától egy török származású férfit, mert kiderült, hogy poligámiában élt: nemcsak Svájcban, hanem Törökországban is volt egy felesége. Az eset a francia média érdeklődését is felkeltette, nemrég ugyanis egy négy feleséget "tartó", az állami juttatásokkal visszaélő algériai származású férfit is azzal fenyegettek meg a francia hatóságok, hogy megfosztják állampolgárságától.
×
×
×