Infostart.hu
eur:
364.57
usd:
324.9
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
室外天然气连接管道法兰
Nyitókép: BIN WANG/Getty Images

Orosz gázfék - Szlovákiának repül a cseh mentőöv

„Csehország készen áll arra, hogy segítséget nyújtson Szlovákiának, ha az orosz gázszállítások megszűnése problémát okozna” – jelentette be Lukáš Vlček, távozó cseh ipari és kereskedelmi miniszter.

A bejelentésre azt követően került sor, hogy az Európai Unió tagállamainak miniszterei Luxemburgban támogatták a REPowerEU néven ismert energiapolitikai csomagot. Ennek célja, hogy 2028. január 1-jétől az unió teljesen megszüntesse az orosz vezetékes földgáz importját. A döntést minősített többséggel fogadták el, így

annak ellenére is átment, hogy Szlovákia és Magyarország nem támogatta a javaslatot. A két kormány azzal érvelt, hogy technikailag nehéz lenne rövid időn belül más forrásból pótolni az orosz gázt.

A cseh miniszter szerint azonban a megoldás technikailag lehetséges. Vlček hangsúlyozta: Csehország hálózata képes lenne szinte azonnal, nyugati irányból, Lanžhoton keresztül gázt szállítani Szlovákiának, ha Pozsony igényt tartana a segítségre. Elmondta, hogy erről korábban már tárgyalt is Denisa Saková szlovák gazdasági miniszterrel, aki megköszönte a felajánlást.

„Szlovákiának kell azonban kimondania, hogy igényt tart rá. Ha Pozsoony ezt kijelenti, mi azonnal készek vagyunk segíteni” – tette hozzá a cseh miniszter.

Szlovákia ugyanakkor továbbra is fenntartásokkal kezeli a REPowerEU-tervet. A szlovák gazdasági minisztérium közleménye szerint az ország politikai és gazdasági okokból nem tudta támogatni a javaslatot. Denisa Saková szerint két fő aggodalom van: egyrészt a földgáz fizikai ellátásának biztosítása, másrészt az energiaárak várható növekedése, ami a háztartásokat és az ipart is érzékenyen érintené.

A miniszter ugyanakkor eredményként értékelte, hogy Szlovákia várhatóan 2028-ig továbbra is felhasználhatja hosszú távú orosz gázszerződését, amelynél a tranzitdíjat továbbra is az orosz fél fizeti. Ezzel biztosítható a földgázellátás folyamatossága a következő években.

Denisa Saková sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy nem sikerült elfogadtatni a szlovák javaslatot a vészfékmechanizmusra, amely lehetővé tette volna a rendelet ideiglenes felfüggesztését az energiaárak hirtelen emelkedése esetén. Szlovákia emellett azt is elvárja, hogy az uniós pénzügyi támogatások figyelembe vegyék azon országok helyzetét, amelyekre a gáztilalom a legnagyobb hatással van.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×