Infostart.hu
eur:
386.43
usd:
331.65
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika
Nyitókép: Pixabay.com

Mi lesz most az önvezető autókkal?

Az arizonai Tempe város rendőrsége megnevezte az önvezető autók első emberi áldozatát. A 49 éves nőt az Uber taxicég kísérleti önvezető autója gázolta el – úgy, hogy a kormány mögött egy elméletileg az útra figyelő szakember ült. Az Uber közölte, hogy felfüggesztette a kísérleteket.

A 49 éves arizonai Elaine Herzberget nevezik az önvezetőautó-technológia első emberi áldozatának. A nő biciklijét tolva, napnyugta után próbált átmenni Tempe város egyik útján – de nem a zebrán. Tragikus módon éppen arra haladt az Uber taxiközvetítő cég kísérleti kocsija, amely már nem tudott megállni. Elaine túlélte az ütközést, de a kórházban meghalt.

A cég azonnal felfüggesztette az úgynevezett autonóm autókkal folytatott kísérleteket, és részvétét nyilvánította az áldozat családjának.

A rendőrség később azt közölte, hogy a nő hirtelen lépett az autó elé. Az Uber mindenben együttműködik a hatósággal.

Sokan most világszerte azt fontolgatják, hogy a tragédia komoly figyelmeztetés-e az emberiségnek a mesterséges intelligencia támasztotta veszélyekről.

Ami ugyanakkor elgondolgodtató, az az, hogy az autonóm üzemmódban haladó Uber-kocsi kormánya mögött egy ember ült, aki átvehette volna az irányítást és így megakadályozhatta volna a balesetet. Az ügyet kivizsgáló Uber és a hatóságok számára pontosabban a kérdés az, hogy tehetett volna-e valamit, vagy túl gyorsan jelent meg a kocsi előtt a biciklijét toló nő.

Bár az érintettek nem mondják ki, de Elaine Herzberg halála fontos adatokat szolgáltat majd a fejlesztőknek arról, hogy mire kell odafigyelnie a kocsikat vezető algoritmusnak.

A témában kutatások tömege jelent meg. A kocsik kameráival összekötött program feladata például azonosítani a látótér szélén haladó objektumokat és eldönteni, hogy emberről, gyalogosról van-e szó. Ezek után a mozgását elemezve azt is el kell döntenie, hogy valószínűleg a kocsi elé lép-e. Korábbi szoftverek számára gond volt, hogy csak akkor tudták megbízható módon azonosítani a gyalogosokat, ha az ember teljes alakját látták a kamerák. Kutatók azóta újabb módszereket ajánlanak amivel a programok észre vehetik az útra lépő embereket.

Az önvezető autók már többmillió kilométert tettek meg a világ útjain balesetmentesen, de a tragikus eset felerősíti azokat a hangokat, amelyek óvatosságra intenek és kérdés, hogyan reagálnak majd a politikusok. Douglas Ducey arizonai kormányzó például bátorította és büszke volt arra, hogy állama az önvezető autó-technológia egyik kísérleti laboratóriumává vált. Kalifornia szövetségi állam márciusban jelentette be, hogy engedélyezi az emberi felügyelő nélküli, teljességgel autonóm autók közlekedését az utakon.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×