Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Baráth Etele, az MKKSZ Közgyűlésének elnöke beszédet mond Kadler Gusztáv 2019-ben elhunyt magyar kajakozó, edző, sportvezető, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség alelnöke (1955–2019) emléktáblájának avatásán a győri Kajak-Kenu Vízitelepen 2021. május 7-én.
Nyitókép: MTI/Krizsán Csaba

Baráth Etele: ide mindenki behoz, és senki semmit nem visz el

Szerdától Baráth Etele Székháznak hívják a Magyar Kajak-Kenu Szövetség Latorca utcai épületét. A sportág korábbi elnöke, aki a napokban volt 80 éves, 21 évig irányította a hazai kajak-kenu sportot.

Amekkora megtiszteltetés és legőszintébb öröm, hogy megbecsülték a gesztussal, egyelőre annyira zavarja is Baráth Etelét, hogy már az ő nevét viseli a Magyar Kajak-Kenu Szövetség székháza.

„Azt is mondhatnám, kicsit ironikusan, hogy talán korai, hiszen mit lehet tudni, hogy még mi mindent fogok csinálni” – fogalmazott félig viccesen a kajak-kenu sport legendás vezetője.

Baráth Etele érdeklődésünkre elmondta, 1954-ben, a mâconi világbajnokság után határozta el, ha „ilyen gyönyörű győzelmek vannak”, akkor neki kajakoznia kell. Négy-öt év kajakozás után egy időre elszakadt a sportágtól, leginkább a tanulmányai miatt. Majd két fiának, később pedig két unokájának köszönhetően vissza-visszasodródott a sportághoz. Konkrétan aztán 1992-ben Szilárdi Katalin, az Építők vezetőedzője, a későbbi olimpiai bajnok Dombi Rudolf mestere volt az, aki meginvitálta, hogy segítsen a sportágnak eszközökhöz jutni, mert nagyon szegényesen álltak.

„Így a budapesti szövetségbe kerültem be, majd lettem budapesti szövetségi elnök, ennek kapcsán lettem országos elnökségi tag, és aztán 1995-ben megválasztottak elnökké” – idézte fel Baráth Etele.

Mint mondta, egy aránylag kicsi, részben eladósodott szövetséget vett át elnökként, amely mára viszont Magyarország egyik legsikeresebb, legjobban felépített, vagyonával nagyon jól gazdálkodó szövetséggé vált. A kajak-kenu sport sikerét illetően nejét idézve úgy fogalmazott, a titok abban van, hogy

„ide mindenki behoz, és innen senki semmit nem visz el”,

példaként említve a 78 éves Hesz Mihály olimpiai bajnokot, aki a mai napig segít, átadva a tudását.

Baráth Etele azt is elárulta, hogy a sikerek és a balsikerek is megérintik, látott nagyon nagy versenyzőt is sírva elbújni a nádasban. Utólag visszagondolva Kolonics György sydney-i egyes győzelme volt az, ami a legmélyebben hatott rá. Eegyrészt addigra emberileg nagyon közel kerültek egymáshoz, másrészt az a dráma, ami azt követte…

„Ha az ember végignézi az ő versenyét, a küzdelmét abban az erős, viharos szélben, az egyszerűen döbbenetes. Csodálatos intellektuális és fizikai teljesítmény volt egyszerre” – fogalmazott.

Az MKKSZ közgyűlésének elnökével, Baráth Etelével készült interjú teljes változatát péntek este fél nyolc után hallhatják az InfoRádió Ötkarika című műsorában.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×