Infostart.hu
eur:
386.1
usd:
331.57
bux:
118863.12
2026. január 14. szerda Bódog

Fordulat az újpesti stadion ügyében

Megkapta a használatbavételi engedélyt az átalakítás után a Szusza Ferenc Stadion, a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest FC otthona.

Wintermantel Zsolt IV. kerületi polgármester pénteken a közösségi oldalán osztotta meg a fővárosi kormányhivatal V. kerületi hivatalának döntését tartalmazó okiratot.

A dokumentum tartalmazza, hogy maga a stadion, valamint a kiszolgáló épületek is megkapták a szükséges engedélyt az átalakítás, illetve felújítás után. A lelátók maximális befogadóképessége 12 670 fő.

Az UTE honlapjának beszámolója szerint a kivitelező cég minden kulcsot átadott az üzemeltető Nemzeti Sportközpontoknak (NSK), amelynek képviselői az egyesület, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ), valamint az Újpest FC illetékeseivel kedden bejárást tartottak a létesítményben.

Őze István, az UTE elnöke január 31-én az MTI-nek elmondta, elsősorban a labdarúgócsapatot működtető gazdasági társaságon múlik, hogy az együttes mikor játszhatja hazai mérkőzéseit ismét a Szusza-stadionban. Hangsúlyozta, hogy a műszaki átadás-átvétel megtörtént, a használatbavételi engedély kiadása után pedig már csak két lépés van hátra: egyrészt az Újpest 1885 Kft.-nek meg kell állapodnia a létesítmény jelenlegi vagyonkezelőjével és üzemeltetőjével, az NSK-val, továbbá az MLSZ-nek jóvá kell hagynia a stadiont élvonalbeli mérkőzések megrendezésére.

Gyarmati Eszter, az Újpest FC ügyvezetője aznap úgy nyilatkozott, a használatbavételi engedély hiányzik ahhoz, hogy a csapat visszatérhessen a stadionba, addig továbbra is Kecskeméten játssza hazai meccseit.

Az újpesti stadionban kisebb felújításokat végeztek el, a mosdók, a sajtó- és a VIP-helyek újultak meg, a hazai és vendégszurkolók szektora felcserélődött, s további büféhelyiségek épültek.

Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×