eur:
395.39
usd:
366.76
bux:
65135.59
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Rangadó a MOL Liga negyeddöntőjében

A címvédő és alapszakaszgyőztes DVTK Jegesmedvék együttese a Ferencvárossal mérkőzik meg a jégkorong MOL Liga negyeddöntőjében. A válogatott Dél-Koreában szerepel a héten.

A szövetség és a liga keddi sajtótájékoztatóján jelentették be, hogy az első három helyen végzett csapat melyik ellenfelet választotta magának az 5-8. helyezettek közül. Ennek alapján a második MAC Budapest a Fehérvári Titánokkal, a harmadik Újpest a Dunaújvárosi Acélbikákkal, míg a negyedik Debrecen a román Corona Brasov együttesével találkozik a jövő kedden kezdődő negyeddöntős összecsapásokon. A párharcok négy nyert mérkőzésig tartanak.

Szőke Álmos, a MOL Liga elnöke elmondta, hogy az alapszakasz során a csapatok legtöbb pontot elért játékosa arany sisakot, míg a legtöbb gólt szerzett jégkorongozója ún. top scorer mezt fog viselni minden meccsen a rájátszásban.

„Ez a kilencedik év, hogy a MOL támogatja a magyar bajnokságot, és ez az év kicsit más volt, hiszen ismét három országban voltunk jelen” – mondta Szőke Álmos.

Szollár Domokos, a MOL-csoport kommunikációs igazgatója ismertette, a rájátszáshoz kötődő nyereményjáték részleteit, valamint bemutatta a MOL Liga rájátszására készített filmet, amelyben több válogatott játékos is szerepel. Elkészült az a telefonos applikáció is, amely segítségével a szurkolók könnyen és napra készen elérhetik a mérkőzések eredményeit, a tabella aktuális állását már nem csak Android, hanem iOS operációs rendszeren is.

„2008 óta vagyunk már a jégkorongban – az első évek azzal teltek, hogy a MOL Liga alapjait lerakjuk. Jól látni, hogy az elmúlt 9 évben mekkora fejlődésen ment keresztül a bajnokság. Úgy gondoljuk, eljött az idő, hogy szintet lépjünk. Szeretnénk tovább erősíteni a jégkorong sport és a szurkolók kapcsolatát, erre épül az új kampányunk is” – kezdte Szollár Domokos. „Ez a nemrég készített új kampányfilmünkben is látszik, ezzel is közelebb kívánjuk hozni az embereket a hokihoz a jégen, és a jégen kívül is. Reméljük, sikerrel járunk, és sokan játszanak majd velünk a www.jatekamollal.hu oldalon, hiszen kijevi belépőket is lehet majd nyerni” – tette hozzá.

„A rájátszásban a negyeddöntőben és az elődöntőben is választáson alapulnak a párosítások. Mivel négy nyert mérkőzésig mennek a párharcok, így maximum hét mérkőzéses sorozatokra számíthatnak a szurkolók. A rendes játékidőben döntetlennel végződő mérkőzések esetén átvettük a nemzetközi szövetség szabályozását. A negyeddöntők és az elődöntők esetében 10 perc a hosszabbítás időtartama, amely során 4-4 ellen játszanak a csapatok. A döntőben 20 perc a hosszabbítás, és mindkét csapat részéről 5 mezőnyjátékos lehet a pályán. Emellett külön szabályozás vonatkozik a Fehérvárra az EBEL-csapat miatt. Alanyi jogon öt magyar állampolgárságú játékos szerepelhet a Fehérvári Titánok között, további öt pedig akkor, ha ennek terhére a légiósok száma csökken” – mondta el a rájátszás szabályaival kapcsolatban Somogyi Attila, a versenybíróság vezetője.

A sajtótájékoztatón szó volt a Dél-Koreába utazó felnőtt válogatottról is, amely délben indult el a reptérre. A kijevi divízió I/A csoportos világbajnokságra készülő csapat

Korea mellett Japánnal és Dániával méri össze erejét a szöuli Négy Nemzet Tornán.

„Bár tegnap előtt még bajnoki mérkőzéseket játszottak a klubok, egy fiatal magyar válogatott utazik ma ki Dél-Koreába, ahol három nagyon kemény mérkőzést vár a csapatra Dánia, Japán és Korea ellen. Ahogy a gárda összetételéből is látszik, a válogatott vezetése szeretne minél több fiatalnak lehetőséget adni. Az sokat elárul, hogy az utazó keret legidősebb tagjai Mestyán István és Kalvin Sagert” – mondta el Egri Gergely, a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója.

Áprilisban, közvetlenül a világbajnokság előtt a jubileumi év alkalmából a Magyar Jégkorong Szövetség meghívta a svéd, finn és szlovén válogatottat is, így a férfi válogatott e három rangos csapat ellen hangolhat a szezon utolsó és legfontosabb megmérettetésére. Szlovénia ellen ráadásul két mérkőzést is játszik Magyarország: egyet Budapesten, egyet pedig a szlovénok vendégeként, Celjében.

Nem csak felkészülési mérkőzésekkel ünnepeli 90. születésnapját az MJSZ – az U25-ös korosztály Csehországgal is megmérkőzik majd Budapesten.

„Ezeken a mérkőzéseken már a legerősebb kerettel állunk ki, és a világbajnoki felkészülés lesz a cél. A novemberi torna után ez a februári válogatott szünet a következő lépés. Most zajlik a harc a szabad pozíciókért, hiszen egyre nagyobb a merítés. Az ellenfelek azonban ezt meg is követelik. Az Ukrajnai világbajnokságon is magas kvalitású csapatok ellen kell bizonyítani majd, de minden adott, hogy szép eredményt érjen el a magyar válogatott. A 2x2 U25-ös, Csehország elleni mérkőzés pedig egy új kezdeményezés, reméljük, sikerül vele örömet szerezni a szurkolóknak.” – fejtette ki Egri Gergely.

A magyar válogatott keret

kapusok: Bálizs Bence (MAC Budapest), Duschek Dávid (Dunaújvárosi Acélbikák)

védők: Varga Arnold (Debrecen), Láday Tamás (Fehérvár AV19), Szabó Dániel (Fehérvár AV19), Sagert Kalvin (Fehérvár AV19), Volka Roland (MAC Budapest), Mestyán István (MAC Budapest), Gőz Balázs (DVTK Jegesmedvék), Vojtkó Mátyás (DVTK Jegesmedvék), Kiss Dániel (UTE)

támadók: Németh Attila (Debrecen), Miskolczi Márk (DVTK Jegesmedvék), Sági Martin (DVTK Jegesmedvék), Kocsis Ferenc (Fehérvár AV19), Sárpátki Tamás (Fehérvár AV19), Vincze Péter (Fehérvár AV19), Reisz Áron (Fehérvár AV19), Erdély Csanád (Fehérvár AV19), Galló Vilmos (Linköping HC, svéd), Keresztury Erik (MAC Budapest), Nagy Krisztián (MAC Budapest), Somogyi Balázs (MAC Budapest), Csányi Karol (UTE), Nemes Benjámin (UTE)

Címlapról ajánljuk
Egyre több ország ismeri fel a menekülthelyzet tarthatatlanságát
Jelentés

Egyre több ország ismeri fel a menekülthelyzet tarthatatlanságát

A humanitárius hozzáférést és a migránsok menedékjogi helyzetét elemezte egy nemzetközi tanulmány, melynek készítői szakpolitikai intézkedéseket is javasolnak az érintett országok vezetőinek. A Migrációkutató Intézet vezető kutatója azt mondta az InfoRádióban, hogy a jelentés megerősíti, egyre több nyugati kormányzat ébred rá, milyen veszélyei lehetnek az illegális migrációnak, ugyanakkor Tárik Meszár szerint az elemzés több megállapítása is ellentmondásos.

Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?

Egyre csökken a németországi Zöldek párt támogatottsága, öt év alatt több mint duplájára, 25-ről 56 százalékra nőtt azok száma, akik semennyire sem tudnak azonosulni a párttal, ezzel Németország egyik leginkább elutasított politikai tömörülésévé vált. A háttérben a zöldítés, a kormány energiapolitikája áll - mondta az InfoRádióban Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×