Infostart.hu
eur:
389.74
usd:
330.27
bux:
0
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

A PSG katari pénzből írja át az átigazolási csúcsokat

Két évvel ezelőtt még a párizsiak sem álmodtak arról, hogy hamarosan a PSG fogja átírni az európai futball szezonális átigazolási csúcsait. Pedig így történt - a katari befektetőknek köszönhetően.

A Paris Saint-Germain története szűk negyven éve alatt ritkán kapott nagy figyelmet Magyarországon. Először talán akkor, amikor a Videotonnal meccselt az UEFA-kupában 1984 őszén, a székesfehérváriak nagy menetelésének második stációjánál, aztán amikor bekerült a Kupagyőztesek Európa-kupája döntőjébe, s amikor (2001-ben) leszerződtette Ronaldinhót, majd nem sokkal később az Újpest ellen játszott. Lehet, hogy hamarosan még annál is nagyobb figyelem jár a párizsiaknak, mint az előző három alkalommal együttvéve, ugyanis szupercsapat épül az Eiffel-torony lábainál. Ahogy a Manchester Citynél is, arab tulajdonosok pénzéből.

A Qatar Investment Authority - talán ez egy kevésbé ismert adat - francia rekordot jelentő, 106 millió eurós költéssel erősítette meg a PSG-t a 2011-2012-es szezonban, s ennél egyetlen klub sem áldozott többet a nagyvilágban ebben az időszakban. S mivel idén is a PSG költött eddig a legtöbbet (négy játékosra összesen 99 millió eurót), akár azt is álíthatjuk, hogy amióta a katariak megvették a párizsi klubot, egyetlen egyesület sem költött többet. Egyelőre a pénz nem boldogított - nem hozott boldogságot.

Javier Pastore, Jeremy Menez tavaly nyári, Thiago Motta, Alex és Maxwell januári átigazolása ellenére a megerősített csapat nem tudta megnyerni a francia bajnokságot, "csak" második lett a Montpellier mögött. Viszont elindulhat a Bajnokok Ligájában, s ez újabb költekezésre sarkallta a tulajdonosokat. Carlo Ancelotti edző és Leonardo sportigazgató (két régi milanos) elsősorban korábbi közös csapatukból, illetve az olasz ligából erősítenek.

Az argentin Ezequiel Lavezzit 26 millió euróért hozták el a Napoliból, a nagy tehetségnek tartott, a nemzetközi porondon eddig szinte ismeretlen Marco Verrattit 20 millióért a Serie A újoncától, a Pescarától. (A 19 éves játékos még soha nem játszott élvonalbeli mérkőzésen, ellenben tagja volt Cesare Prandelli bővebb Eb-keretének. A cseh származású edző, Zdenek Zeman felfedezettje.)

Kettejük után következett a nyár nagy dobása: Thiago Motta és Zlatan Ibrahimovic megszerzése. A két játékos együtt 62 millió euróba került, csak ami a vételi árukat illeti. A brazil Thiago Silva, akit a Barcelona is nagyon szeretett volna megszerezni, a legszigorúbb számítás szerint is minden idők második legdrágább védője lett így. A listán csak Rio Ferdinand 2002-es a Leedsből a Manchester Unitedbe szerződése előzi meg - de a 46 millió eurós vételár esetében kérdéses, melyik font-euró kurzust tekintjük.

Ibrahimovic "csak" 20 millió euróba került, de neki a fizetése lényegesen magasabb lesz, mint a brazilé. Ibra 14,5 millió eurót keres majd évente, amivel a világ harmadik legjobban kereső labdarúgója, s egyben a legjobban kereső európai futballista lesz. Csak Samuel Eto'o kapta többet az Anzsi Mahacskalától (körülbelül 20 millió eurót, évente), s Didier Drogba új kínai klubjától (körülbelül 15 millió euró évente).

A PSG fizetési listáján Ibrahimovic az első, Thiago Silva a második, Javier Pastore (4,2 millió), Thiago Motta (4,5 millió) és Ezequiel Lavezzi (4 millió) követi őket. Feltehetően ők és a klub vezetői is reménykednek abban, hogy az új államfő, Francois Hollande nem váltja valóra az ígéretét, s nem adóztatja meg 75 százalékkal az egymillió eurónál magasabb éves fizetéseket.

A transfermarkt.de statisztikái szerint a nyáron eddig a PSG költötte el a legtöbb pénzt, 99 millió eurót. Ez több, mint az utána következő két csapat, a lista második és harmadik helyezettje, együttvéve. (Chelsea 49,8 millió, Juventus 45,950 millió). A szezon eddigi négy legmagasabb összegű átigazolásából három a párizsiaké, Thiago Silva az első, Lavezzi a harmadik, Ibrahimovic a negyedik a listán, csak a Chelsea új belga szerzeménye, Eden Hazard ékelődött be közéjük, igaz, ő a maga 40 milliójával Thiago Silvát is megközelíti.

Címlapról ajánljuk
Ősi ösztöneinknek engedünk a karácsonyi túlevéssel, ám ez leküzdhető

Ősi ösztöneinknek engedünk a karácsonyi túlevéssel, ám ez leküzdhető

Tóth Tamás táplálkozási szakértő az InfoRádióban arról beszélt, hogy vannak módszerek, amelyekkel azok is átvészelhetik drasztikus súlygyarapodás nélkül az ünnepeket, akik egyébként sem étkeznek és élnek túl egészségesen. Ha viszont megtörtént a baj, és „bűnbe estünk”, akkor sincs minden veszve.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×