Infostart.hu
eur:
365.82
usd:
327.39
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

Pars Krisztián még óvatos

Pars Krisztián egyelőre óvatos és úgy látja: a pekingi olimpia kalapácsvető döntőjében előtte végzett két fehérorosz atléta doppingesetében bármilyen döntés születhet.

"Már csak elővigyázatosságból is azt mondom, hogy 50 százalék az esélye annak, hogy elveszik tőlük az érmeket, és 50, hogy nem" - mondta a szombathelyi dobóatléta, aki a kínai fővárosban második Vagyim Gyevjatovszkij és harmadik Ivan Tyihon bűnössége esetén olimpiai ezüstérmes lehet.

"Hétfőn hallottam először a hírt, ám kicsit kétkedve fogadtam, aztán szerdán az orosz hírügynökség megerősítette az információkat" - tette hozzá.

Pars kiemelte: próbál nem foglalkozni az üggyel, de természetesen nem tudja függetleníteni magát az eseményektől. "Õszintén szólva nem igazán értem, hogy ez miért csak most derült ki. Pekingben azt hangoztatták, hogy a mintavétel után két nappal nyilvánosságra hozzák a pozitív esetet, ám az olimpia alatt erről semmit sem lehetett hallani" - fejtette ki.

A hírek szerint a két fehérorosz atléta szervezetében egyaránt magas volt a tesztoszteronszint az olimpiai döntő után, s éppen emiatt nyúlik a megszokottnál hosszabbra az eljárás. A magas tesztoszteronszintnek ugyanis két oka lehet: vagy a szervezet túltermelésének következtében vagy külső anyag bevitele után emelkedik az átlagos érték fölé. Éppen ezért az ilyen eseteknél egy külön, úgynevezett izotópos-vizsgálatra is szükség van, hogy megállapítsa az okot.

Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×