2007. augusztus 31. 06:24 Népszavazást szeretne a rendszerváltásról egy kubai ellenzéki Népszavazás kiírását kérte Kuba legfelsőbb hatalmi szervétől, az Államtanácstól, a belső ellenzék egyik tagja.
2007. augusztus 31. 06:20 Körösényi: "A baloldal rutinszerűen használta ki a helyzetet" Az ELTE tanára szerint Magyarországon nem nyert tartósan teret a radikalizmus, a szélsőséges nézetek ugyanis nem mutatkoznak meg sem a választási eredményekben, sem a közvélemény-kutatásokban, sem az utcai rendezvényeken.
2007. augusztus 31. 06:16 "Börtönbe a kéretlen szélvédőmosókkal!" Akár három hónapos börtönbüntetést is kaphatnak, akik kéretlenül mossák az autók szélvédőit Firenzében, miután a helyieknek már végképp elegük lett a hívatlan és erőszakos tisztogatókból.
2007. augusztus 31. 06:00 Már a dinók is nézegethették a "növényvilág szupermodelljeit" Sokmillió éves orchideapollent találtak egy borostyánba zárt ősi rovarhoz tapadva, ami alapján a tudósok úgy vélik, hogy már a dinoszauruszok korában is léteztek ezek a különlegesen szép virágok.
2007. augusztus 31. 05:50 Újraírhatják Székesfehérvár történelmét Római kori település emlékei kerültek elő Székesfehérváron; a feltárás eredményei alapján újra kell "írni" a város kétezer évvel ezelőtti történetét - közölte az ásatást végző régész.
2007. augusztus 31. 05:32 A nácik keménységével dolgoztak az angolok A második világháború utolsó hónapjaiban, valamint a náci kapituláció után német tudósok és mérnökök százait hurcolták Nagy-Britanniába, a legyőzött ország kereskedelmi titkainak és szürkeállományának megszerzése érdekében - derül ki a titkosítás alól a közelmúltban feloldott brit kormányzati dokumentumokból.
2007. augusztus 31. 05:14 Már a fogkefe is kioktat minket? Képzelje el, hogy fogkeféje tanácsokat ad önnek: mossa meg a fogát hátul is, ne nyomja annyira a kefét, és még fél percig foglalkozzon rágószerve megtisztításával. Mindez már nem csak a képzelet szüleménye.
2007. augusztus 31. 05:07 Diana hercegnő, ahogyan még sosem látta - most megnézheti! Tíz évvel ezelőtt, 1997. augusztus 30-án éjszaka indult el végzetes útjára Diana hercegnő és akkori partnere, Dodi Fayed a párizsi Ritz Hotelből. A hercegnő halála megrázta az egész világot, azóta sem múlik el nap, hogy ne jelennének meg róla cikkek. De ki volt Diana Frances Spencer?
2007. augusztus 31. 04:58 Nem hitték el egymásról, hogy ikertestvérek A kórházi személyzet hanyagsága miatt összecserélték egy pekingi ikerpár egyik tagját egy másik gyermekkel 21 évvel ezelőtt - a szülők most kártérítést követelnek az intézménytől.
2007. augusztus 30. 23:59 Szávay Ágnes újra győzött Bejutott a legjobb 32 közé, ezzel teljesítette alapvető célkitűzését Szávay Ágnes az amerikai nyílt teniszbajnokságon.
2007. augusztus 30. 22:15 Az elvonókúrán is drogozik a botrányhős színésznő Semmit nem ér az elvonókúra Lindsay Lohannek: a színésznő drogtesztje a klinikán is pozitív lett.
2007. augusztus 30. 22:15 Csúnyán búcsúzott a Honvéd Kiesett a Honvéd a labdarúgó UEFA Kupából. A kispesti együttes a selejtező második fordulójában az újpesti 0-0 után 4-0-ra kikapott a Hamburg otthonában.
2007. augusztus 30. 22:05 Heroinos banánnal csalták el az egész bandát Sikeresen túlesett a heroin-elvonókúrán Nagy Testvér; az elefántot tolvajok szoktatták le a kábítószerre, hogy a segítségével az egész csordát elcsalják a piacra, és eladják.
2007. augusztus 30. 21:55 Mentőautó helyett koporsóban vitték haza, pedig élt Több száz kilométert utazott lovas szekerén - és koporsóban egy román építőmunkás, mert a kórházban azt mondták: szigorúan feküdnie kell.
2007. augusztus 30. 21:48 Megkerültek az eltűnt katonák Megkerült az a több száz katona, akiről néhány órán át nem tudtak Afganisztánban.
2007. augusztus 30. 21:45 Mi a közös Vilmos hercegben, Freddie Ljundbergben és Jude Law-ban? Mind a hárman gazdagok, híresek és imádják őket a nők - és mind a hárman erősen kopaszodnak. Ezzel persze nincsenek egyedül.
2007. augusztus 30. 21:35 Hidegen hagyja a szex az X-akták sztárját Szó szerint hidegen hagyta a szex Gillian Andersont, aki kis híján megfagyott, amikor legújabb filmje szerelmi jeleneteit forgatták.
2007. augusztus 30. 21:27 Hat órával a kivégzés előtt kapott kegyelmet Nem sokkal tervezett kivégzése előtt kegyelmezett meg a texasi kormányzó egy fiatal halálraítéltnek, akiről eddig is tudott volt, hogy nem ölt meg senkit.
2007. augusztus 30. 21:25 Titkos imádó 1,2 literes motorral Bocsánatkérő leveleket kénytelen postázni a Renault, amely sajátos módszert választott az új Twingo reklámkampányához.
2007. augusztus 30. 21:22 Budapest vezetése szerint nem zárnak be kórházi osztályokat - a nap hírei Kórházösszevonásokról döntött a Fővárosi Közgyűlés; az integráció a városvezetés szerint nem jár osztálybezárásokkal.