"A színház a közélet egyik fontos terepe. Ma ezt a varázsát kicsit elvesztette, egyoldalúvá vált és megfeledkezett a lényegről. Arról, hogy a színház szakrális műfaj. Ez abban rejlik, hogy az európai hagyományokhoz igazodik és igyekszik mindig megfelelni a feltételeinek. Az a misztérium, amit a kereszténység üzen nekünk: a Jóisten és az ördög harcol az ember lelkéért. Régen minden valamirevaló művészeti alkotás e körül forgott. A drámák: a Faust vagy Az ember tragédiája, de legyen akár a Sixtus-kápolna mennyezete, vagy akár a Dávid-szobor - mindegyikben valamiféle olyan szakralitás, ami az ég felé néz és a Jóistentől vár olyan megerősítést, parancsot, ami továbbvisz az életünk útján. Mindenhol átvette a forma az uralmat, ami nagy baj. Így elvesztette az ember, a színész is a lényegét, azt, hogy egyedül a színész is legyen képes hatni. Automatikusan már - sokszor én is, amikor elkezdünk egy előadást megtervezni - arra gondolunk, hogy valamiféle hókuszpókuszt kell köré teremteni, hogy fogyaszthatóvá váljon" - fogalmazott az Új Színház igazgatója.

A jó színház leegyszerűsített megfogalmazása az, ha a néző kicsit más emberként távozik a színházból - mondta Dörner György.

"Jobb emberként kéne, hogy kijöjjön, mert amit ott kap, az jobbá teszi. Akár úgy, hogy kisírja magát egy történeten, vagy nagyon azonosulni tud valakivel, aki hosszú időre meghatározza az életét. Nekem ilyen volt Nyilas Misi, amikor a Ranódy László által rendezett filmet láttam - nem a könyvet olvastam -, az olyan gyönyörűséggel töltött el, hogy hosszan szerettem volna Nyilas Misi lenni, az életemben kerestem azokat a pontokat, amikor úgy tudok csinálni, ahogy azt a filmen láttam."